A választási évre hivatkozva kapták

2024.09.02. 08:04

Amerikai, holland és uniós költségvetési források érkeztek a szélsőbaloldali Mércéhez

Egy Hivos Foundation nevű, LMBTQ-jogokat terjesztő szervezeten keresztül amerikai, holland, valamint uniós költségvetési források érkeztek tavaly a szélsőbaloldali Mérce nevű portálhoz.

MW

Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, a Szikra Mozgalom képviselője

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

Az utóbbi mögött álló egyesület 2023-as beszámolója szerint a pénzeket kifejezetten a közelgő 2024-es választási évre hivatkozva kapták.

A holland kormány mindemellett külön is jutatott több mint hatmillió forintnak megfelelő összeget a dollármédiumnak, amely Brüsszeltől külön csaknem négymillió forintot, a Soros-egyetemtől pedig ötezer dollárt szerzett többéves időszakokra

– írja a Magyar Nemzet.

A Kettős Mérce Blog Egyesület 2023-as bevételei valamivel több mint 70 millió forintot tettek ki. Ez számottevő növekedés ahhoz képest, hogy 2018-ban még alig haladták meg a 33 milliót. A „minőségi ugrást” (az említettről kicsivel több mint 61 millióra) egyébként még a 2019-es önkormányzati választás évében sikerült végrehajtania a szervezetnek. 

Az az év Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztőjének és az egyesület elnökének életében is sorsfordító volt, hiszen Karácsony Gergely győzelmének köszönhetően Budapest főpolgármesterének hivatalában lett tanácsadó.

Ami a Kettős Mérce Blog finanszírozását illeti, a 70 milliós bevétel elenyésző része folyt be magánszemélyektől: például az szja-felajánlásokból 4,1 millió (kevesebb, mint 2022-ben), tagdíjból 13 ezer forint (szintén kevesebb, mint egy évvel korábban), miközben a főösszegük csaknem 8 millióval nőtt.

A támogatók között megtaláljuk az Európai Uniót, a Soros-egyetemet, a Holland Emberi Jogi Alapítványt és a Journalismfund.eu-t is.

A mércések beszámolójából érdemes kiemelni a Hivos Foundationtől kapott támogatást, amelyet kifejezetten az egyesületre írtak ki. A program címe szenzációs: Stabilize Mérce after attacks, before election year GO OPEN 00.0105/578. 

Az egyesület 2023-as beszámolója szerint a pénzeket kifejezetten a közelgő 2024-es választási évre hivatkozva kapták. 

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában