Amikor egyszer megnyílnak a börtönök és fegyházak kapui

A bíróktól a börtönőrökön át az elítéltekig minden érintettnek egyaránt megvan a maga személyes története, amelyet érdemes megismernie az utókornak. Ezek gyakran valódi tragédiákat jelentenek, különösen azokban az esetekben, amikor a büntetést Magyarország történetének valamelyik diktatúrája szabta ki.

Sorsok és börtönök a diktatúra idején

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Börtön­ügyi Társaság Sorsok és börtönök a diktatúra idején címmel 2020. október 8-án rendezett konferenciája a kommunizmus időszakának büntetés-végrehajtási viszonyaiba vezette be az érdeklődőket.

A konferencia szervezői igyekeztek a fent leírt szempontok közül minél többet érvényesíteni az előadók felkérése során. Az érdeklődők hallhattak előadásokat az igazságszolgáltatással, a büntetés-végrehajtási intézményekkel, valamint egyéni sorsokkal, életutakkal, személyes tragédiákkal kapcsolatban egyaránt.

A konferencia első előadását Népbíróságok és népügyészségek 1945 után címmel Estók József nyugalmazott büntetés-végrehajtási dandártábornok tartotta, aki részletes adatokkal alátámasztva szemléltette a kommunista diktatúra ítélethozatali folyamatát.

Rögtön utána Zinner Tibor következett, aki Amit a vamzerekről tudni érdemes… Magyarhoni fogdaügynökök című előadásában olyan témába vezette be a hallgatóságot, amelyről viszonylag ritkábban esik szó (vamzer: áruló, besúgó – a szerk.).

Névtelen sírok, számozott parcellák

Szokolay Domokos Sopronkőhida: egy fegyintézet, mint az uralomváltás helyszíne, majd Susa Éva A sopronkőhidai „301-es” című előadása a sopronkőhidai fegyintézet történetét és az ott zajlott borzalmakat mutatta be. E fegyintézetre a nyilas uralom, majd a kommunista diktatúra idején egyaránt jellemző volt, hogy nemcsak köztörvényes, hanem politikai fogvatartottakat is őriztek ezekben, és közülük jó néhányan itt lelték halálukat.

A büntetés nem a megelőzést szolgálja, hanem az elrettentést

Az 1956 után kivégzettek jeltelen sírba kerültek, hasonlóan a budapesti Új Köztemető 301-es parcellában eltemetettekhez, és évtizedekkel későbbi azonosításuk hasonlóan nehéz mindkét helyszínen. E feladat megoldása több tudományterület képviselőinek szakértelmét igényelte.

Ha az egykori Conti utca mesélni tudna

A büntetés-végrehajtás egy másik fontos helyszínét mutatta be Bank Barbara A Conti című előadása, amely az egykor a Conti (ma Tolnai Lajos, Budapest, VIII. kerület) utcában található börtön történetét vázolta fel. Ez az intézmény az egyik legszigorúbb fegyintézetnek számított a negyvenes-ötvenes években. Az épületet 1945 és 1948 között a szovjetek, majd ezután az ÁVH üzemeltette. A Szovjet Katonai Bíróság ezen a helyen ítélte halálra P. Kiss Szaléz ferences rendi szerzetest 1946-ban, és a későbbiekben raboskodott itt Olofsson Placid, Rajk László, Mindszenty József, Kéthly Anna is.

Egy nemzet, egy hatalom, egy társadalmi berendezkedés megítéléséhez hozzátartozik, miként bánik a büntetésként elzására ítélt emberekkel. A téma jellegéből adódóan e terület kutatására csak visszafelé tekintve, szinte történelmi léptékben van mód, ez azonban az utókor kutatóinak, történészeinek felelőssége. A rendezvény sajátosan, a jelenlegi helyzethez igazodva zajlott le, ugyanis a koronavírus-járvány terjedése miatt kizárólag az előadók vehettek rajta részt. Az előadásokat azonban – a remek szervezésnek köszönhetően – online élőben lehetett követni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Facebook-oldalán keresztül. A következő linkekre keresve a teljes közvetítést visszanézhetik az érdeklődők: https://neb.hu/hu/sorsok-es-bortonok-a-kommunista-diktatura-idejen illetve http://ujkor.hu/content/sorsok-es-bortonok-kommunista-diktatura-idejen.

A művész büntetése a sötétség

Hajnal Géza „Bebádogoztak minden ablakot.” A füveskertiek című előadásában a váci büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartott művészek mindennapjairól és későbbi sorsáról beszélt, már inkább a személyes sorsokra irányítva a figyelmet.

Hasonlóan járt el B. Stenge Csaba is, aki „Pumák” rabságban. Megtört életutak egy koncepciós per nyomán című előadásában olyan katonatisztek életútját vázolta fel, akik harcoltak a második világháborúban, de a kommunista rendszer mégis a Horthy-korszakban szolgálatot teljesítőként megbízhatatlannak minősítette őket, s megakadályozta érvényesülésüket.

Kényszermunkára ítéltek élete

Török Ádám több előtte szólóhoz hasonlóan személyes sorsokat, egyéni tragédiákat mutatott be Házaspár a börtön árnyékában.

Ternegg Kálmán és Czeisberger Mária című előadásában a magyar légierő 1945-ös főparancsnokának és feleségének kálváriáján keresztül. A konferencia utolsó előadását tartó Marschall Adrienn A bányatáborok elítéltjeinek sorsa címmel végül kényszermunkára ítélt emberek büntetéseit, életét vázolta fel.

Ha nincs bűntett, büntetni ott, ahol kívánatos

„Már régen megmondották, hogy a büntetés korántsem azáltal lesz preventív jellegűvé, hogy szigorú, hanem azáltal, hogy elkerülhetetlen. Nem az a fontos, hogy szigorúan büntessék a bűntettet, hanem az, hogy egyetlen bűntett se maradjon felfedetlen.” – idézte Bank Barbara Lenint a konferencia zárszavában, hozzátéve, hogy a kommunista rendszer alapját a büntetés jelentette, s ott is büntetni kívántak, ahol voltaképpen nem történt bűntény, de maga a büntetés eszköze mégis kívánatos volt aktuális céljuk elérésében.