Ember a gép mögött – a Laczkó Izabella-akta

A „került sorra” kifejezés nem véletlen, hiszen pontosan két évvel ezelőtt a Dunaújvárosi Hírlap egyik fotóriportere, a mára „Szabóné” előtagra szert tett Zsedrovits Enikő volt beszélgetőpartnerünk a magyar fotózás napja alkalmából. Ezúttal pedig a „másik” objektív gurun, Laczkó Izán a sor.

Hősünkről elöljáróban annyit, hogy ha a korántsem szabadidőbarát médiamunkás státusz mellett két gyermek és négylábúak is színesítik mindennapjait, emellett persze, ha teheti – mi mást csinálna –, fotóz. Ennélfogva már maga az interjú alapjául szolgáló hanganyag felvétele sem volt egyszerű, lévén egy játszótéren került sor a beszélgetésre.

1840. augusztus 29. – ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia). Csaknem 180 évvel ezelőtt a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal bemutatta, hogyan lehet képet készíteni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon (az erről készült kvízünket IDE KATTINTVA érheti el).

Mozgóképből kép

Saját bevallása szerint Iza a filmek miatt szeretett bele a fotózásba. Pontosabban először a színészet iránt érdeklődött, emiatt középiskolai tanulmányait Szentes városában irodalom- és drámatagozaton végezte el. Már ekkor is rajongott a filmek, a filmművészet és a mozgóképalkotás iránt. Innen pedig már csak egy lépés volt a fényképezés.

– Fiatalabb koromban rengeteg filmet néztem, nagyon szerettem, sőt a mai napig szeretem. Eleinte a színészet volt az, ami foglalkoztatott, de a középiskolai tanulmányaim befejezése után ez a vonal elhalt, mondhatni, ugyanakkor a képalkotás módja magával ragadott. Emiatt úgy voltam vele, hogy ezt nem kellene elengedni, így kerültem végül a fővárosba, Budapestre.

Csakúgy, mint Szabóné Zsedrovits Enikő, Iza is a Szellemkép Szabadiskola padjait koptatta. A vizuális szakon belül a fotózás szakirányon végzett 2010-ben.

– Azok a tanárok, akik engem is oktattak, elképesztően jó szakemberek, tőlük tényleg mindent meg lehet tanulni. Vancsó Zoltán nagy kedvencem, egyike azon művészeknek, akiknek a munkásságából gyakran merítek inspirációt.

Utcai fotózás és a japán kultúra

Az iskolapadot maga mögött hagyva Iza 2010-től már egy kisebb helyi lapnál vállalt munkát, akkor még csak beugrósként, ekkor került kapcsolatba a sajtófotózás műfajával. Első komolyabb fényképezőgépét már 2006 környékén megvette, onnantól kezdve hivatásaként tekint a fotózásra. A fotózás mellett Iza nagy kedvelője a japán kultúrának, munkái során rengeteg inspirációt merít a távol-keleti művészek munkáiból.

– Hozzám a lifestyle, az utcai-és a családfotózás áll a legközelebb, már ami a műfajokat illeti. A túlságosan beállított képeket nem kedvelem. Korábban az esküvői illetve rendezvényfotózás nagyon távol állt tőlem, de mostanra ebben is változtak az igények, új trendek jöttek be, amik sokkal jobban illenek ahhoz, amit én igyekszem képviselni.

A médiamunkások élete nem könnyű, nagyon nehéz fix időbeosztásról beszélni, emellett Iza egyedülálló kétgyermekes anya, ami nem könnyíti meg a többfrontos helytállást, eddig azonban sikerrel vette az akadályokat.

– Nem egyszerű, pláne egyedül, pláne, hogy nincs segítség... de eddig valahogy mindig sikerült megoldani a helyzetet. Persze, olyan is volt, hogy a gyerekek jöttek velem egy-egy eseményre, ha azt annak jellege megengedte. Ugyanakkor az tagadhatatlan, hogy imádom a fotózást és a sajtófotózást is. A teljes kép kedvéért azt mindenképp szeretném leszögezni, hogy család mellett nagyon-nagyon nehéz jól csinálni.

A fotó mögötti gondolat számít

Manapság, amikor a különböző közösségi platformokon csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb fotók, felmerül a kérdés: merre tart a fotózás művészete?

– Én sokkal inkább inspirációszerzésként tekintek ezekre a platformokra. Rengeteg érdemes művész van, és a képeiket böngészve folyamatosan ráébredek, hogy mennyi minden van, amit még meg kell tanulnom erről a szakmáról. Mindamellett egyre többen vágynak arra, hogy igényes fotók készüljenek róluk, ami mindenképpen pozitív, hiszen az igény megvan arra, hogy jó képek készüljenek. Azt tapasztalom, ezek pozitív változások a szakmán belül.

A jelenkor másik nagy kihívása a mobiltelefonokkal történő képkészítés, ami mára igencsak népszerűvé vált, nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály körében is. Ráadásul a két-három, esetenként négykamerás készülékek elképesztő fejlettségi szintet értek el.

– Nem az eszköz a lényeg, hanem az ember – ezt az elvet Greg Williams vallja. Ő az a figura, aki manapság különböző workshopokat tart, ahol megmutatja, hogy egy mobillal is lehet rendkívül részletgazdag és elképesztő fotót csinálni, de egy többmilliós géppel is vállalhatatlant. A fotózáshoz is szükséges egyfajta affinitás, gondolkodás- és látásmód. Kell a kép mögé egy gondolat, attól lesz a kép egyedi. Ha valaki lefotózza a naplementét aranymetszésben, vagy belő egy szöget a kép készítéséhez, attól még nem lesz fotóművész.”