A kopaszodó Dorottya legyőzte a fársángot

Hogyan lehet 2024-ben, az érintőképernyők korában nem csak becsalogatni, de a nézőtéren tartani a gyerekeket egy olyan témával, mint a „Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon – furcsa vitézi versezet négy könyvben című komikus eposz”, méghozzá úgy, hogy egy muzsikus és egyetlen játszó személy birkózik a lehetetlennek tűnő feladatta? A választ a hét elején a felvidékről érkezett Csavar színház adta meg előadásával.

Balla Tibor

Fotó: Laczkó Izabella

„Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című művét az általunk már több helyen sikerrel bemutatott stílussal dolgoztuk fel, mely tapasztalataink szerint nagyon népszerű mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében. A játékstílus, az élő zene, az improvizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi. Pontos és részletes dramaturgiával fésültük át a művet, s azon szavakat, melyek a mai kor emberének (diákjának) már nem érthetőek, ám játékkal, magyarázattal, vagy zenével mégis érthetővé tettük ezeket. Így az egyetlen gátat – mely Csokonai és a mai kor embere közé rakódott az elmúlt 200 év alatt – lebontottuk, ezzel bizonyítva, hogy a magyar költészet nemcsak magasröptű gondolatok és filozófiák fészke, hanem a nagyszerű és utánozhatatlan magyar humor melegágya is.” – írja ajánlójában Gál Tamás, aki amellett, hogy az előadás rendezője, egyetlen játszó személyként, és néha még muzsikusként is (Lakatos Áron mellett) lényegében egyedül viszi a vállán az előadás terhét megindító könnyedséggel. A szlovákiai vándortársulat nem először járt a Bartók nagytermében, egy esztendővel ezelőtt már lenyűgözték az ifjú közönséget Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művének hasonló feldolgozásával. Ars poeticájuk a következő:

Hitünk, hogy az irodalom, legyen az klasszikus vagy kortárs, igenis érdekli a mai kor emberét, ha az előadók, mint a jó révész biztonságosan és könnyedén viszi át utazóját a megértés partjára.

Ezúttal is így történt, Gál Tamás balerina könnyedségével ugrált a mesélő, a címszereplő és bármely megszólaló bőrébe, játszótársait pedig rendre a közönség sorai közül citálta a színpadra, akik zavarukat legyűrve váltak partnerévé. Sokat segített az Őry Katalin Rozália elméjéből kipattant egyszerűségében is rendkívül jól funkcionáló jelmez és látványvilág, ami praktikus módon alakult mindig a szükséges ruhává, vagy helyszínné, eszközzé. Mindezalatt a vidám órácskában észrevétlenül beszivárog a hallgatóság bőre alá a távoli kor magyar irodalmának varázslata anélkül, hogy túlzott komolyságával elijesztené a befogadót. Parádés megközelítés!