A kihagyhatatlan

- Ahogy elnézegetem a képet, úgy látom, a Kohász labdarúgójának volt ízlése...

- Ki ez a kislány? - kérdezte Nagy Ervin a többiektől, és utána már felgyorsultak az események. Rendszeresen járt a kézilabda-mérkőzésekre, és kegyetlenül szidta a bírókat. Persze engem is alaposan megkritizált. Én az ő teljesítményét jobb szívvel méltattam. A különböző csapatok eljártak egymás mérkőzéseire. Fantasztikus sportélet zajlott az akkori Kohászban.

Kecskeméti Margit sztálinvárosi születésű. Régi társai közül egyedül ő az, aki még most is dolgozik a dunaújvárosi női kézilabdáért. A serdülő II csapat edzője.

- Matéz Tivadar keze alatt kezdtem el kézilabdázni, de atlétizáltam is. Mi a tanítás után az iskolaudvaron éltünk, sportoltunk. A tanár úr minden mozdulatsort, lövésfajtát megtanított. Ma már sokan nem is tudják, milyen is a cseh- vagy a svédcsavar. Sorban nyertük meg az iskolának az úttörő-olimpiákat, négytusaversenyeket is. Utána következett az NB II Hammerl Ferenccel a salakos pályán, majd Sándorfi László vette át a Kohász csapatát. Vele bajnokok lettünk az NB I B-ben.

- Láthatjuk a csapata tablóját a csarnokban. Remek játékosok...

- Valóban tudni kellene, hogy volt nívós női kézilabda a BL-győztes Dunaferr előtt is. Torbaveczné Balatoni Éva, Erdélyi Magdi, Bodollainé, Nagy Erzsébet és a többiek... Kajcsa András, későbbi mesterem mondta: Varga Zsuzsát és Kecskeméti Margitot nem hagyom ki a csapatból.

- Miért? Mit tudott a pályán, Margitka?

- Ha nem is ment annyira a játék, akkor is megbízhatóan, játszottam, és tudtam harcolni. Sok gólt szereztem, és a heteseket is én dobtam.

- Viszonylag hamar abbahagyta a játékot. Mi volt ennek az oka?

- Megsérült a bokám, meg azután jöttek a fiatalok. Ha gond volt, akkor azért beállítottak, de egy kicsit belefáradtam az örökös bizonyításba. Nyolcvannégy volt a legszebb évem, amikor kézilabdázóként először én kaptam meg a Pro Urbe-díjat.

- Jelenleg az egyik serdülőcsapat edzője. Ebben kedvét leli?

- Nagyon is. Nincs hiányérzetem, kereknek érzem a pályámat. A jó élményeket elraktároztam. Most is látom magam előtt, hogy a Pécsi Porcelán kapujának melyik sarkába dobom a gólokat. Elfogadtam a helyzetemet. És a család mindig elsőséget élvezett. Ervin fiam is bajnok lett a Ságvári iskolában négytusában. Színészként ma is fontos neki a mozgás, a kondíciója miatt. De a másik fiam, Gergő is mozog, edzi magát az egészségéért. Nekem nem hiányzik egy felnőtt csapat, pedig Pánczél Barnabás mester mellett, és egy évig Rácalmáson is edzősködtem a felnőtteknél. Ma is nagy öröm, ha látom mindenféle bajnokságban játszani egykori tanítványaimat. S ha már a jelennél vagyunk: szeretném, ha létrejönne a városi központi sportegyesület. Ez biztonságot adna a csapatoknak. A toborzásról pedig nem mondhatunk le. Pergel Istvánnal sokáig együtt dolgoztunk azért, hogy egy jó utánpótlás-szerkezet alakuljon ki az egyesületnél. Jó esetben a szülő ma is rádöbben, hogy ebben a világban, a gyerekek szabadidejében csak a sport kínál igazi közösséget.

- Tehát még mindig örömmel csinálja...

- A fiatalok közelében lenni nagyszerű érzés. Edzősködöm, amíg van hozzá türelmem. És még van! A régi emlékeket pedig egykori társaimmal az Ötye klubban felidézzük. Különös, világrengető tervem már nincs. Bár elárulom: nagyon is gondolok a jövőre. Májusban megérkezik a kislány unokám.Edzőként mindig - most is - a fiatalok, a gyerekek között érzi jól magát