Tócsatükörből

Kint esett az eső, bent egy filigrán, csupa derű nő, Füller Tímea mesélt. Ki ő? Egy Tolna megyei kis faluban, Tengelicen élő zenetanár, evangélikus hitoktató, ötgyermekes családanya, lelkészfeleség. Mint elmondja, közel harminc éve, azaz diákkora óta ír. Munkái több mint egy évtizede jelennek meg az Evangélikus Életben, de a Family magazin olvasói előtt is ismerősek. Lázár Ervin bátorította írásra. Kötetével Ervin apónak mond köszönetet, üzenve,hogy ír. Füller Tímea mesélt önmagáról, életéről, gyermekeiről, többek között autista kisfiáról, hitoktatói mindennapjairól és mindeközben saját belső világának és a teremtett világnak a gazdagságáról. Felolvasott a kis csíkos noteszból, a készülő Holtág kötetből, „titkos” naplójából és a már megjelent Tócsatükörből. Gitározott és énekelt. Könnyeket csalt a szemekbe, mosolyt az arcokra, békességet a lelkekbe. Írásai Móricz Zsigmond és a Lázár Ervin hagyományain lépegetnek. Remek stílusban, hangulatot és feszültséget érzékeltető párbeszédekkel jelenít meg felnőttet és gyermeket, emberi sorsokat és élményeket. A tükörben látjuk a hétköznapi csodákat, az emberi lelkek mélységét. De látjuk a csetlő-botló embert is.

Egyik olvasója írta, hogy Füller Tímea mindenkiben meglátja az Embert, és mindenkiben meglátja az Istent. A helyiek is megtapasztalhatták, hogy a könyvét ajánló Schäffer Erzsébetnek is igaza van. Benne valami gyermeki derű él, megmaradt a születésekor kapott feltétel nélküli bizalom a Világ és az Emberek iránt – írta a sokkötetes írónő. – Az ő örömöt üzenő világában, ahol egy légy is angyallá tud változni, ahol egy fél iskola köti meg a karácsonyi ajándékot, a hétköznapok teli vannak csodás dolgokkal, észrevétlen, apró lényekkel, meglepetés ajándékokkal. Hol le kell hajolni a fűközé, máskor csak bele kell nézni valakinek a szemébe, hogy csodás dolgok történjenek.

Olyanok az írásai, amilyen az írójuk, természetes és őszinte. Vallja, autista gyermeke nem rosszabb, csak más szín. A lelkészné feladatai közül ajándékként éli meg a látogatásokat, az emberekkel való találkozásokat, s azt, hogy őszintén megnyílnak neki az emberek. Tudja, hogy ez bizalom. Szerencsére írás közben az agya –mint egy kis gép –úgy alakítja át a történeteket, hogy még az illető sem ismer magára –mondja mosolyogva. S mi a kötet olvasása közben azt érezzük, hogy arra a varázslatra tanít meg minket, mint amire a történetei szereplői is képesek. Hiszen írásai bevallottan azért születtek, hogy „lehorgasztott fejjel is megpillanthassuk az eget, az Égi Jóságot- legalább egy kis tócsatükörben.”