Dunaújváros

2013.09.24. 16:40

Széchenyisek: gyülekező!

Dunaújváros - Visszavárja egykori pedagógusait és diákjait az fennállásának hatvanadik évét ünneplő Széchenyi gimnázium.

Szabó Szabolcs

Sárköziné Szumzer Erzsébet, Pásztor Bertalan, Kobzos Ferencné, Kobzos Ferenc, Mezővári Gyula, Székelyi Sándorné, Váczi János – nem tudhatjuk, hogy e névsor olvastán, hány egykori széchenyis diák kezd élénk múltidézésbe, de annyi biztos, hogy fent említett kiváló pedagógusokra emlékeznek egykor volt tanítványaik. A közös emlékek felfrissítésére már a jövő hónapban módjuk egy a fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő országos hírnévvel bíró intézmény korábbi és mai tanárainak és diákjainak, hiszen a kerek hatvanast vaskos programsorozattal ünnepli majd a Széchenyi.

Minderről kedden délután számolt be az iskola vezetése Müllerné Ódor Mariann igazgató, valamint a két igazgatóhelyettes dr. Gentischerné Dani Zita és Szücsné dr. Harkó Enikő. 

– E jeles évforduló alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt évtizedekre és kifejezzük tiszteletünket azok előtt a kiváló pedagógusok és intézményvezetők előtt, akik munkájukkal megteremtették a Széchenyi iskola hírnevét a megyében és országos szinten is. Büszkék vagyunk arra a státuszra, amelyet az intézmény betöltött és betölt ma is Dunaújváros életében – fogalmazott Müllerné Ódor Mariann.


Látványos élőképpel kezdődött a tanév a Széchenyi gimnáziumban. Októberben a régi diákok is visszatérhetnek a padsorokba (Fotó: Vohlmann György)



A hagyományok ápolása és átadása kötelessége is a tanári kollektívának, hiszen a jelenlegi széchenyis pedagógusok több mint a fele egykor a gimnázium padsorait koptatta, itt szerezte meg érettségi bizonyítványát. Október 11-én és 12-én jubileumi programsorozattal jelentkezik a Széchenyi gimnázium. A fent már említett pedagógusokkal is találkozhatnak majd egykori és mai diákok azokon a nosztalgiaórákon, amelyek a október 11-én, pénteken reggel kilenc órakor kezdődnek.

E napon „A nyitott iskola” felhívás jegyében kiállításmegnyitó, iskolatörténeti tárlat, emléktáblaavatás, irodalmi teaház, tanárparodia is várja majd a széchenyisek nagy családját. Sőt, este hat órától a gimnáziumból indult zenekarok is összecsapnak majd. Másnap, 12-én, szombaton évtized-találkozók, kiállítások és egy monstre iskolagála (helyszín a Bartók színház lesz) is várja az érdeklődőket. 

A „hatvanas” évforduló mellett még két jelentős kisjubileumról is megemlékeznek majd a gimnáziumban: idén negyvenöt éves a Széchenyi István Gimnázium vegyeskara és épp tíz esztendővel ezelőtt az intézmény színjátszóköre is. A szervezők arra kérik a régi diákokat, vegyenek részt a programokon és ha lehetőségük van rá támogassák a jövő hónap közepén jelentkező rendezvényeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!