Az alvajáró

Stig Förster szerint, írja a Rubicon, a totális háború azt jelenti, hogy a konkrét hadicélokat nélkülöző, totális győzelemre törekvő háborús felek – az új iparosodott haditechnikának és a szembenálló felek óriási gazdasági erejének köszönhetően – beláthatatlanul hosszú ideig képesek voltak a háborút folytatni. A világ első tömegháborúja a részt vevő országok emberi, katonai, pénzügyi, gazdasági és szellemi erőforrásainak totális mobilizálását követelte meg, gyakorlatilag elmosta a különbséget a civil és a katonai szféra között. Az új nagyipari technikák, a tömegfegyverek és a nemzetgazdaságok katonai, gazdasági ereje, szinte kimeríthetetlen anyagi tartalékai szörnyű zsákutcába vezették a háborúzó feleket. Az első világháború kapcsán világszerte megjelent egyik legnagyobb példányszámú könyv, Christopher Clark ausztrál-brit történész kötete Az alvajárók beszédes címet viseli. A szerző szerint a korabeli politikai, katonai vezetők – és a közvélemény – nem érzékelték sorozatos döntéseik következményeit, s belesodródtak egy olyan háborúba, amelyet ilyen formában senki nem akart. Ennek fő oka az volt, hogy a döntéshozók és a lakosság többsége másféle háborút és másféle következményeket várt, mint ami bekövetkezett.

Ez – a háborús várakozások és a későbbi valóság közötti óriási szakadék – az első világháború egyik legfontosabb jellemzője. Talán az európai nagyhatalmak mai vezetői sem látják saját lépéseik következményeit előre. Hogyan is láthatnák, hiszen gondoljanak csak arra, amikor a közelmúltban a tökéletes érzéketlenségről és történelmi tudás hiányáról tanúbizonyságot tett Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker Románia egyesülésének centenáriumát nemcsak román, hanem európai ünnepnek is titulálta. Hogy pontosak legyünk: december 1-jén ünneplik Romániában „Nagy-Románia” létrejöttének százéves évfordulóját, ez azonban Erdély, a Bánság és a Partium Magyarországtól való elcsatolásának a százéves évfordulója is. Ha az elnök csak erre képes, mit várhatunk a többi uniós döntéshozótól?