Tavaszköszöntő malacsülttel

2023.05.02. 15:12

Duna-parti majálist szerveztek a település lakói

Kulcson a majálist központilag nem szervezik, de a Duna-parti településrészen a lakók megünnepelték a mögöttünk álló napokban.

Török Tímea

Az ott élők szervezik minden évben a folyó partján a tavaszköszöntő ünnepséget. Az együtt eltöltött idő, a hagyományos malacsütés, a vidám beszélgetésk összehozza és erősíti a helyi közösséget.

 

Idén a majálison, április 30-án a legszebb arcát mutatta a vízpart. Mintegy ötvenen vettek részt az eseményen, de a kilátogatók nagy számát azért nem lehet kizárólag csak a szép idővel magyarázni. A hagyományosan jó hangulat is biztosan hozzájárul a kulcsi Duna-parti majális sikeréhez.

 

Már kora délelőtt elkezdődött a malacsütés, sőt a gasztronómia változatosságában gyönyörködni vágyók kedvéért idén csülkös pacal is készült. Az ülőalkalmatosságokat és asztalokat, a zenelejátszót, evőeszközöket és italokat mindenki otthonról hozta.

 

A közönségszervező feladatokat mindig Kunzner Antal vállalja magára. Most is meghívta a törzsgárdás résztvevők mellett az új lakókat is. Az események dokumentálásában Harsányi Károly jeleskedett, a sajtókapcsolatokért Harsányiné Angéla volt a felelős.

 

Jó volt a hangulat, ezért idén is szép emlékekkel távozhattak a résztvevők. A következő közösségi eseményüket pünkösdvasárnapra tervezik a kulcsi Duna-part mellett lakók, ezúttal főzőversenyt szerveznek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában