Agárdi György sült kolbászának a Duna túlfelén is híre van

Kezdjük az elején. Tősgyökeres kisapostagival beszélek?

– Igen, de természetesen Sztálinvárosban születtem. Kisapostagon éltem mindig, kivéve azt a tíz évet, amikor Dunaújvárosban laktunk, mikor a feleségemmel megházasodtunk. Ő is falubeli, itt ismertem meg. Aztán ‘90-ben hazajöttünk és itt kezdtünk építkezni azon a portán, ahol felnőttem. Két lányunk van. Az egyik Spanyolországba ment férjhez, két gyerekük van. Évente egyszer meglátogatjuk, ők is jönnek egyszer-kétszer egy évben. A másik lányom ledoktorált jogi szakon. Kisapostagon él, egy gyereke van és szerencsére minden hétvégén eljön hozzánk.

Ha jól sejtem már nyugdíjas. Mivel foglalkozott előtte?

– Már nyugdíjas vagyok 6 és fél éve, idén töltöm a 70-et. Csőszerelőként végeztem és a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltatónál voltam külső területi felelős. 

Valamit tudhat ezen kívül is, mert harmadszor sikerült elhozni a kismalacot Dunaegyházáról. 

– Elismerik itt a faluban is, hogy értek hozzá, de ez nem csak egyszemélyes verseny. A Kisapostagi Baráti kör érdeme ez a győzelem. Most is töltünk be 120 kilót a barátokkal, ismerősökkel. A hideghúst (nem a frissen levágott disznó húsa) nagyon nehéz átdolgozni, ezért beszereztem az elektromos húsdaráló mellé egy keverőgépet is. 

Az alapanyag nem mindegy. Honnan veszi a húst?

– Már hosszú évek óta Dunaföldvárról, a Kálmán húsboltjából szerzem be a disznóhúst. Nekik Földváron vágóhídjuk is van. Minőségben, árban és kiszolgálásban is meg vagyunk elégedve velük. Sóból nem jó a tengeri só és nem jó a jódozott sem. Sima asztali sót veszek, abból is az 5 kilós kiszerelést, mert az jobb. A paprika is kényes, a jó minőség mellett az ár is fontos. Ezért már a harmadik helyről szerezzük be. Nagyon sokáig Apostagról hoztuk a paprikát egy őstermelőtől, de már idős és nem foglalkozik vele. Aztán Nagyvenyimről a Simon-féle paprikát hoztuk, de idővel drágább lett. Most egy békéscsabai szálon indultunk el, most úgy néz ki ez minőségben és árban is megfelelő. Szerencsére Kisapostagon a Teca boltjában árulják a hartai sütésű kenyeret, nekem nagyon bevált, akár egy hétig is eláll. Én minden nap erre megyek boltba és veszek egy fél kilót belőle. A vőtársam nagy kísérletező, ínyenc kenyér ügyben. Különböző kenyereket süt és kóstolóra mindig kapunk belőle. Most is ő sütött a rendezvényre bagetteket, meg mi is vittünk valamennyi kenyeret, mert 30 főre bagettet sütni, nem kis feladat lett volna. De nem csak a minőségi hozzávalók számítanak. A jó alapanyagot egy rossz sütéssel el lehet rontani. Tehát a recepten, a keverésen és töltésen kívül a sütés is nagyon lényeges. A füstölt kolbászt is el lehet rontani rossz füstöléssel, de a sütésre oda kell figyelni. A hirtelen sült kolbász kívül ugyan jó lehet, de belül nyers marad. 

Van, aki vizet tesz alá, én zsírban sütöm a kolbászt. Aztán amikor kiengedi a zsírját, azt újra felhasználom a sütéshez. Persze kenyérre rákenve is finom a kolbászzsír, de én főleg a sütéshez használom fel.

Honnan a tudás?

– Én a nagybátyámtól, Hlozsán Györgytől, Váczi Gyulától és Varga Sándortól tanultam meg a hentes szakmát, akik kisapostagi böllérek voltak. Leszúrom, megpörzsölöm, szétszedem és el is készítem. A sózást, a füstölést, a kolbásztöltést, vagy pörkölt készítést is megtudom csinálni.

Mikor a testvértelepülésre látogatnak, jól érzem, hogy ez inkább baráti látogatás, mint protokolláris?

– A negyedik kolbásztöltő fesztivál óta rendszeresen megyünk egy évet kivéve, mikor a Covid-járvány volt. És valóban, már várnak bennünket. Nem csak a verseny miatt megyünk, hanem a régi barátok miatt is, de újak is köttettek már azóta. Engem ráadásul rokoni szálak is kötnek Dunaegyházához. Ez egy nagyon jó rendezvény, lehetőség adódik beszélgetésekre és új kapcsolatok kialakítására is. Mivel engem keresni szoktak és már egy csapathoz sokan vagyunk, indítottunk egy csapatot Agárdi csapat néven is, a Kisapostagi Baráti Kör csapatán kívül, de más kisapostagiak is indultak a versenyen. Visszük a hordozható kemencénket és indulhat a munka. 2018-ban indultunk először a fesztiválon, akkor meg is nyertük mindjárt a leghagyományosabb sült kolbász készítők versenyét. A megnyert kismalacot felajánlottuk egy helyi nagycsaládos házaspárnak. Legközelebb, mikor mentünk nem győztük visszautasítani azt a sok pálinkát, meg fröccsöt, amivel elkényeztettek bennünket. Második alkalommal, mikor nyertünk, akkor a Duna Sport Egyesület nevében indultunk. Az akkor megnyert malacot egy helyi kétgyermekes házaspárnak ajánlottuk fel, akik felnevelték. Jó helyre került az is. Most hat-hat fővel indultunk, de velünk jöttek még a faluból húszan, mint vendégek. 

A kolbásztöltés receptje honnan van?

– Ugyan azt a receptet használom, mint az őseink. Azóta változott a daralás, a paprikakészítés, így ízlés szerint finomítottunk is rajta. Régebben nem töltöttek külön recept szerint sült és füstölni való kolbászt. Egyféle ízesítése volt mind a kettőnek. Én ezen változtattam. A sóból kevesebb kell a sütni való kolbászba, de többet elbír fokhagymából és a borsból. De a só a lényeg különben. 

Jól gondolom, szeret enni?

– Igen. 

A sütésben átálltam mostanában a sütőzacskós módszerre. Tetszik, hogy omlósabb lesz tőle a hús. 

Szuvidálás és hasonló dolgok?

– Ettem már, de nem ragadott meg annyira, hogy én is csináljam. A hagyományos technika inkább kevés fűszerrel, hogy a húsnak lehessen érezni az ízét. 

Sülteknél csak a disznót szereti?

– Nem. Szeretem a bárányt, a csirkét és a marhát is. Idén próbáltam ki, hogy marhaoldalast sütöttem ki egybe. Spanyol-argentin vendégeim voltak és ebből az alkalomból sütöttem. Mikor kint voltam náluk Spanyolországban ők parázson sütöttek, de egy egész marhaoldalast. Én csak akkorát sütöttem, ami belefér a kemencémbe. Megkóstoltattam velük és jó volt a visszhangja. 

Apropó kemence. Mit gondol a kisapostagi közösségi kemence ötletéhez?

– Nem mostani történet ez már, talán tíz éve is szerettük volna, ha megépülne. Akkor ez nem jött össze, reméljük, most sikerül. Jó és támogatandó ötletnek tartom. 

Ha már a közéleti terv szóba került. Mondana pár mondatot ezirányú tevékenységeiről? Ha jól tudom az orvosi rendelő felépülésére alapítványt hoztak létre, aminek kuratóriumi elnöke volt.

– Addig voltam elnök, amíg felépült az orvosi rendelő. De először nem hitt benne senki. Még az Áron József polgármestersége idején lettem képviselő, a baráti társaságomnak egy részével együtt. A tiszteletdíjunkat felajánlottuk erre az álomra. Az iskolában működött a régi orvosi rendelő, ami már nem volt olyan állapotban, hogy érdemes lett volna felújítani, talán az engedélyeket sem adták volna meg rá már. Akkor hoztuk létre az Orvosi Rendelőért Alapítványt. A feleségem nagyon sokat segített az alapítványi adminisztrációnál. Államigazgatási diplomája van, így értett hozzá, Ő írta meg a különféle beadványokat. Így is kellet egy év, mire be tudtuk jegyeztetni. A törvények szerint két személyt ki kellett zárni az alapítók közül. Így lehettem csak elnök, annak ellenére, hogy én is alapító voltam. De a többiek ragaszkodtak ahhoz, hogy én legyek a kuratórium elnöke. Dr. Szabóné Potornai Márta azért nem szerepelhetett az alapítók között, mert férje kuratóriumi tag volt, és összeférhetetlen lett volna, ha ő alapító. Sokáig gyűjtögettük a pénzt, mire egy pályázaton indulni tudtunk. Évek során összegyűlt az önerőhöz szükséges tízmillió is. Utána rövid idő alatt megépült a rendelő.

Meddig volt képviselő?

– Tizenkét évig. Ekkor volt a csatornázás első és második üteme. Akkor volt öbölkotrás is a hajóállomás fölött, ami azóta is jól funkcionál a horgászat szempontjából is. A halak is megtelepednek benne.

Említette a Duna Sport Egyesületet. Itt töltött be tisztséget?

– Igen, gazdasági vezető voltam, vagy pénztáros, ahogy nevezzük. Hárman vittük sokáig ezt az egyesületet. A Hammer Pisti volt a főtámogató, Törjék Józsi volt az elnök, én meg a pénzügyeket rendeztem. Abban az időben még több szakosztállyal mentünk, volt egy szép időszakunk. A fociban elértük a megye 1 szintet, az asztaliteniszezők is a megyei bajnokságban játszottak. Ifi és serdülő csapatunk is volt, horgász egyesület jött még mellé, szóval nagyon jó volt.

Melyik sportot kedvelte?

– Sakkoztam és sakkozok most is. A tavaszi időszakban megrendeztük a szpartakiádot a szomszédos települések sakk, kártya és asztalitenisz versenyét. Egyszer sikerült Székesfehérváron megnyernem a megyei sakkversenyt. A focit szerettem nézni, de csinálni nem. Inkább a lovaglás állt közel hozzám. A lányoméknak van lova, de már pár éve nem lovagolok.

- Mit szokott csinálni? Mivel tölti a nyugdíjas idejét? 

Múltkor ezen a versenyen pacallevessel indult, amit sajnálatomra nem kóstolhattam meg.

– Na majd akkor a következő versenyen megkóstolja, mert pacalos ételek versenye lesz. Szeretem kipróbálni az új dolgokat, akkor főztem pacallevest először. Nem is nyertem vele. Nem tudom, hogy milyen pacalos ételt készítek majd, lehet, hogy kirántom, akkor majd megkóstolja.

Ígérem, nem hagyom ki, olyat sem ettem még. Otthon gondolom a felesége főz. 

– Változó. Pörköltet, gulyást vagy halászét én készítem el. Ha magunkra főzünk, akkor a feleségem főz. A kedvencem a milánói. Nagyon jól csinálja, nem is akarok belefolyni, mert attól félek, hogy elrontom. Nagyon leveses vagyok, ha egy nap kimarad, akkor már baj van. Akkor sem zavar, ha három napig ugyanazt kell ennem. 

A másik kedvencem a töltött tyúk. Ez egy családi recept, Anyám csinálta, ez egy kisapostagi recept. A tyúk meg van főzve háromnegyed részben a levesben. Innen kivesszük azokat a részeket, amit felhasználunk a sütéshez. Megkeverjük a hagyományos tölteléket, de nem a tyúkba töltjük bele, hanem tepsibe tesszük és rá a húsdarabokat bőrével fölfelé jó szorosan. Ezt be a sütőbe és megsütni szép pirosra. A feleségem elvagdalja a húsok között és úgy van tálalva, hogy a töltelék van fölfelé. 

Ez igazán jól hangzik. Köszönöm a beszélgetést!

– Én köszönöm az érdeklődést!

Miután elbúcsúztunk Anyuhoz mentünk ebédelni. A kolbász felét odaadtam neki, de kíváncsi voltam a véleményére, ezért meg is kóstoltuk. Tudni kell róla, hogy nagyon kritikus a saját főztjével is, nemhogy máséval. Dicsérő szót ritkán hallani tőle. Ha meghívjuk hozzánk és csendesen falatozik, tudjuk, hogy ízlik neki. Ezek után képzeljék el mit mondott a kóstolás közben: „Na ez már valami, olyan amilyennek lenni kell. Ilyet nem kapsz se boltban, se a piacon.” Nekem ennél nagyobb elismerés nem is kellett Agárdi György remeke felől.