Döbbenet

2023.12.10. 08:00

A folyószámlájáról nem 799, hanem 799 900 forintot vontak le

Duol.hu

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

Köszönőlevél érkezett a napokban a Szekszárdi Rendőrkapitányság bűnügyesei részére. Egy kiberbűnözők által becsapott asszony adott hangot elismerésének, mert a néhány nappal korábban online csalás útján elveszett közel 800 000 forintját a helyi zsaruk néhány órán belül visszaszerezték.

Mint írja, egy internetes piactéren szeretett volna értékesíteni valamit, ezért adott fel hirdetést. Hamarosan jelentkezett is valaki, hogy megvásárolná a terméket, de egyben azt is jelezte, melyik futárcéggel intézné a szállítást. Azután következett a már jól ismert csavar, az asszony kapott egy linket, azt megnyitva egy áloldalra navigálták, majd megszerezték a bankkártyájához tartozó személyes és biztonsági adatokat. Hamar kiderült, hogy a folyószámlájáról nem 799, hanem 799 900 forintot vontak le, pontosabban ennyit utaltak el egy brüsszeli számlaszámra.

Ekkor már tudta, hogy átverték, és azonnal hívta a pénzintézetet, ahol csak az utalás tényét erősíthették meg, ezért a helyi kapitányságra sietett feljelentést tenni.

Innentől párhuzamos szálon zajlottak az események. Míg a panaszfelvevő helyiségben elkészült a feljelentési jegyzőkönyv, a témában szakavatott nyomozók felvették a kapcsolatot a külföldi pénzintézettel, és intézkedtek a csalárdul elutalt összeg visszaszerzésére.

A néhány órás vesszőfutást követően férje telefonhívása nyugtatta meg az átvert asszonyt, ugyanis a teljes összeg visszaérkezett a számlára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában