Visszaemlékezés rendhagyó módon

2018.10.24. 15:00

Nagyvenyimi ünnep egy hagyományosan szokatlan előadással egybekötve

Pekarek János

sdr

A község polgármesteri hivatalának dísztermében azon, „A Hősök emlékének” szentelt emléktábla előtt rendezték meg az 1956- os ünnepséget kedden délelőtt, amelyet tavaly avattak fel. Vargáné Kaiser Katalin polgármester rövid beszédében utalt arra, hogy a hatvankét évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc a XX. századi magyar történelem egyik leginkább meghatározó eseménye volt. Hangsúlyozta, hogy a Budapesten történtek csak egy részét jelentették az eseményeknek, mivel 1956 őszének forradalma az egész országot megmozgatta.

A Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadásának egy részlete Nagyvenyimen
Fotó: Horváth Tamás

Felidézte az elesett magyar és szovjet katonákat, a mindmáig pontosan nem ismert számú polgári áldozatot, és az örökre kivándoroltakat, akik kétszázezernél is többen voltak. Sajó Sándor, a manapság méltatlanul keveset emlegetett költő szavaival fejezte be beszédét: „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!” Nagyvenyimen szinte már hagyomány, hogy az ünnepségen egy-egy ritkán látható színtársulat dramatizált előadása zárja a megemlékezést. Ezúttal a Szent Mihály Szekere Vándorszínház műsorát láthattuk, hallhattuk – és ez most is jó választásnak bizonyult.

A társulat tagjai: Valter Ferenc operaénekes, Pregun Tamás zongoraművész, Petrók Benedek színész közel egyórás produkciója cseppet sem érződött hosszúnak, ugyanakkor műfajilag rendkívül változatos volt, és igazi kuriózumokkal szolgált. Hiszen hol másutt hallhattuk Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című, minden szempontból monumentális versének egy részletét – magának a költőnek a tolmácsolásában? Vagy (a bevallom, számomra ismeretlen nevű, de nem csak zongora-, hanem előadóművésznek is igen tehetséges) Pregun Tamás megszólaltatásában a nálunk mostanában ugyancsak érdemtelenül mellőzött Beethoven-művet, az Egmont-nyitányt?

A XX. századról természetesen mit sem tudó Frédéric Chopin Forradalmi etűdje is egészen másképp szólt ebben az összefüggésben, és igazi ritkaság Nagy Imre két rádióbeszédének: a demokratikus kormány megalakulásáról, illetve a szovjet csapatok támadásáról szóló beszédeknek az eredeti bejátszása. Volt válogatás ´56 humorából („aki korán kel, az a felkelő”...), részletek Ignátz Rózsa, Peredi László, Bálint János, Lipták Béla, Faludy György visszaemlékezéseiből. Végül Vargáné Kaiser Katalin és Kuminka József alpolgármester koszorúzták meg az emléktáblát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában