Nekrológ

2023.11.23. 15:44

Elhunyt Krasznai Endre

Életének 85. évében, 2023. november 20-án, hosszabb betegség után elhunyt Krasznai Endre. Néhai kollégájától a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola, valamint a Vasvári Pál Általános Iskola közössége is elbúcsúzott.

Duol.hu

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

 

Krasznai Endre 1938. június 29-én született Budapesten. Tanítóként végzett 1956-ban a Budai Állami Tanítóképzőben, majd 1965-ben a Pécsi Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakos tanár végzettséget szerzett. Történelem szakos középiskolai tanár diplomáját pedig 1975-ben szerezte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 

Amint arról az Arany János Általános Iskola beszámolt, Krasznai Endre 37 évet töltött a tanári pályán, Dunaújvárosban 1958-tól kezdett tevékenykedni. Először a Vasvári iskola meghatározó pedagógusa volt 17 évig, majd 1980-tól a Béke városrészi I. sz. Általános Iskola igazgatóhelyettese lett, az Arany Iskolának pedig 1982-től 7 évig volt alapító igazgatója. Az intézmény közössége megjegyezte, a néhai igazgató irányítása alatt egy olyan magas értékrendet ismerhettek meg, ami meghatározta az Arany iskola fiatal tantestületének szakmai munkáját. Következetessége, igényessége, emberi tartása, a tanítás szeretete példamutató volt számukra. Igazi vezetői minta volt: tekintélyt parancsoló, nagy szakmai tudású, határozott, éleslátású, példamutató és segítőkész. Nyugdíjba 1998-ban vonult, 1999-ben pedig az önkormányzat „Dunaújváros Érdemes Pedagógusa” díjjal ismerte el pedagógusi munkáját, kiemelkedő vezetői tevékenységét.

A Vasvári iskola közössége közösségi-oldalán vett búcsút egykori kollégájától. Mint írták, Krasznai Endre (vagy ahogy ők ismerték: Bandi bácsi) 1963 és 1980 között, majd 1999-től tevékenykedett az intézményben, valamint az ifjúság jövőjének formálásában. Akinek ő tanította az irodalmat és a történelmet, azonnal hatása alá került, ami örökre elkísérte. Legendás történelem-szakkörének tagjai országos versenyeket nyertek, a szakkör tagjának lenni igazi kitüntetésnek számított, és talán még szerencsésebb volt az, akit osztályfőnökként is segített.

Az iskola továbbá kiemelte, személyisége, értékrendje mindenkinek pozitívan alakította jövőjét, és a kirándulások, táborozások, mély beszélgetések, osztálybulik pedig nagyban színesítették a vele való közös munkát. Krasznai Endre kiemelkedő pedagógiai tevékenységét állami és városi kitüntetések is bizonyították. Tanítványai, munkatársai emlékezetében tisztességes, nagy tudású tanár, kolléga, igazgató hagyta el nemrég a földi létet. Az iskolának nem csak tablóképei maradnak emlékül, hanem hivatástudata, bölcsessége, és egy-egy szállóigévé vált mondata is – tették hozzá.

Krasznai Endre hamvasztás utáni búcsúztatása november 30-án 10 órakor lesz a volt kompkikötőben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában