Gombos István alkotásai két, rangos kiállításon szerepelnek, és már készül a harmadikra is

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete első alkalommal szervezi meg a Fejér megyei képzőművészek őszi tárlatát az Agárdon található Velencei-tavi Galériában, amelyet szeptember 11-én nyitnak meg a nagyközönség számára. A kiállítók között lesz Gombos István Ferenczy Noémi-díjas és Vörösmarty-díjas ötvös-iparművész, akinek két alkotása is bekerült a tárlat anyagába. Mint lapunknak elmondta, ez egy meghívásos felhívás volt a megye művészei számára, a festészet, a szobrászat, a kis­plasztika és a grafika kategóriákban. A dunaújvárosi művésznek az Ősvirág és az Acélvárosi torzó című alkotása is a tárlat részét képezi majd, a kiállítást október 11-ig lehet megtekinteni az agárdi galériában.

A megyei művészeti börze után még ebben a hónapban rendezik meg immáron tizenharmadik alkalommal az Ötvösművézeti Biennálét. Gombos István rendszeres kiállítója a művészeti ág kiválóságait felvonultató országos tárlatnak. Kétévente szokták megrendezni, így a járványhelyzet éppen elkerülte. Viszont a pandémia okozta fájó veszteségek, a családtagok, barátok, művésztársak elvesztése az idei tematikát is körbefonta: a biennálé szervezői a metamorfózis, a változás témáját ajánlották a művészek figyelmébe. Gombos István ezen a művészeti seregszemlén szintén két alkotással vesz részt. Az egyik a Hagyaték a III. évezred küszöbén című kompozíció-sorozatának egyik alkotása, a Föld metamorfózisa. Amikor ez a sorozata készült, művészi munkásságában már egyfajta társadalomkritika is érzékelhető volt. Éppen ezért is választotta a biennálé egyik darabjának, amelynek aktualitását a mai napig láthatjuk: azt próbálja bemutatni, hogy ha nem vigyázunk a természetre, az életterünkre, akkor áldatlan állapotok lesznek. Ezt erősítik a vissza nem forgatható anyagok, a rusztikus formák, amelyek a kipusztult természetet szimbolizálják. A biennálé másik darabja egy teljesen új alkotása, egy keresztet, rajta egy szárnyas angyalkát formált meg a művész. A megjelenítése teljes mértékben kifejezi az alkotó azon érzésvilágát, amelyet a művésztársak elvesztése okozott; ezzel az alkotással az ő emlékük előtt szeretne tisztelegni.