Dunaújváros

2023.10.19. 15:00

Előadásra várják az érdeklődőket az Intercisa Múzeumba

Az Intercisa Múzeum egy érdekes előadást ajánlj a közönség figyelmébe. Hodik Mónika történész október 24-én 16 órakor Stadion helyett egy új városrész, avagy hogyan született meg a Dózsa II. címmel tart ingyenes előadást az érdeklődőknek.

Molnár Emese

Előzményként vázolták, van egy városrész Dunaújvárosban, melynek elég kalandos a története. Az 50-es évek végén a technikumi negyed és az L-épületek közötti, úgynevezett háromszögben – mely addig parlagon hevert – megkezdődött a Barátság liget építése. A liget mellé megálmodtak egy stadiont is, társadalmi munkában lapátoltak, ástak a sztálinvárosiak – majd később a dunaújvárosiak. Minden évben több ezer munkaórát öltek a hőn áhított stadionba, társadalmi bélyegeket és jelvényeket kaptak az arra érdemesek. Folyt a munka kitartóan, míg végül a 60-as évek végére kifulladt a program, a város vezetői belátták, hogy a kijelölt területen inkább lakásokat kell építeni. 1970-re elkészült a városrész terve, a Szórád Márton úton felhúzták a győri paneleket, 1975 végén pedig újságcikk jelent meg „Megkezdődött a Dózsa II. városrész építése” címmel. Két év kellett és a semmiből egy új városrész született lakásokkal, üzletekkel, iskolával, óvodával, orvosi rendelőkkel, mindennel, amivel csak kell. Aztán az építők tovább álltak, megkezdődött az új, a Béke városrész építése.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában