emléktorna

2020.08.26. 21:22

Horváth Nikolett emlékére kéziznek

Negyedszer rendezi meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a fiatalon elhunyt egykori tehetségének, Horváth Nikolettnek az emlékére a nagyszabású tornáját.

Agárdy Csaba

Takács Gyöngyitől, az esemény egyik szervezőjétől megtudtuk, öt korosztályban (U11-től az U15-ig) harminc csapat nevezett, és a DKKA minden korosztályban ott lesz a küzdőtéren.

A IV. Horváth Nikolett Emléktornát az egyetem sportcsarnokában és a Dunaújváros Sportcsarnokban rendezik meg. Csütörtökön és pénteken is reggel fél kilenc órakor kezdődnek a küzdelmek. Az első nap a nyitómeccset az egyetemen a ­DKKA U11-es együttese vívja az érdiek ellen.

Pénteken a DKKA U13-as lányai játsszák az első derbit a Budaörs ellen az egyetemen.

Fontos információ még, hogy a csarnokok befogadóképessége a járványhelyzet miatt csak a tornán részt vevő csapatokat (gyerekek és hozzájuk tartozó szakmai stáb) tudja kiszolgálni, így sem szülőket, sem a torna iránt érdeklődőket nem tudják beengedni a szervezők a mérkőzésekre.

Az idősebbek (U16, U18) Balatonbogláron a VI. NEKA Kupán, ami egyben Nádorfi Emléktorna is, vesznek részt péntektől vasárnapig. A szervezők az ország legjobb utánpótlás-nevelő műhelyeit hívták meg, köztük a DKKA-t is. Az ellenfelek között lesz az FTC, a Győr és a ­NEKA is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában