Hírek

2014.05.29. 14:09

Több mint 2000 milliárd forint adóval tartozunk

Az elmúlt egy év alatt 8,6 százalékkal nőtt a vállalkozások és magánszemélyek adótartozása, és elérte a 2160 milliárd forintot.

feketelista.hu

Az adósok száma 3,4 százalékkal haladja meg a tavalyit. Összesen 1 729 588-an szerepelnek az adóslistán; 506 213 cég és 1 223 375 magánszemély. Az adóval tartozó, összesen 506 213 cég közül 389 375 a működő gazdálkodás – köztük az elmúlt évben határozottan javult az adómorál; az adóhátralékos működő cégek száma 4,2 százalékkal csökkent, a tartozásuk összege pedig 21,8 százalékkal apadt. A nagyobb gondot a már nem működő, többségében felszámolás alatt álló 116 838 társaság jelenti. Számuk egy év alatt 24,1 százalékkal növekedett, és adótartozásuk tömege is 16,7 százalékkal „gyarapodott” – tájékoztat a feketelista.hu portál. Az elmaradt adó beszedése azonban kétséges, mert a legtöbb helyen kiürítik a cégpénztárakat, nem marad vagyon, amit lefoglalhatnának. Az adóhatóság munkatársai számos eszközzel igyekeznek behajtani az egyre duzzadó adóhátralékot.

Az adóvégrehajtás a leghatékonyabb

Jelenleg 143 853 cég ellen van folyamatban adóvégrehajtás, akiktől összesen 913,3 milliárd forint beszedését próbálják elérni az adóhatóság emberei. Emellett 231 708 magánszemély több mint 191 milliárd forint adótartozását is végrehajtással igyekeznek utolérni. A végrehajtás alá vont cégek száma az elmúlt egy év alatt (2013 májusától 2014 májusáig) 3,6 százalékkal növekedett. Pozitív fejlemény, hogy ez idő alatt az így beszedett adó összege 6,1 százalékkal nőtt, és elérte 361,5 milliárd forintot. A végrehajtandó vagyon felkutatása gyakran hosszabb időt igényel, az eljárás egyes esetekben akár öt évig is eltarthat. Az adóvégrehajtás alá vont cégek a feketelista.hu adatbázisában, tizenhárom más hivatalos állami nyilvántartás elmarasztaló határozataival együtt, folyamatosan nyomon követhető. Az érdeklődő egyetlen klikkeléssel megállapíthatja, hogy az érdeklődési körébe került vagy partnerként kiszemelt cégnek van-e például adótartozása, folyik-e ellene felszámolás vagy adóvégrehajtás. Pontos képet kaphat arról, kivel áll szemben, kivel akar üzleti kapcsolatra lépni. Az így szerzett információkkal későbbi veszteségeket, károkat előzhet meg – részletezi a portál szolgáltatásait Iklódi András főszerkesztő.

Az inkasszó a fegyver

Az adóhivatal a nálunk elért mintegy 30 százalékos behajtási arányt nemzetközi összehasonlításban is elfogadhatónak tartja. Az adóhatóság az adótartozás „megfogásához” a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza. A leghatékonyabb és a legrövidebb idő alatt eredményt hozó megoldás az inkasszó. Az elmúlt évben 22,3 százalékkal nagyobb összegre adtak ki hatósági átutalási megbízást (inkasszót), és az adóvégrehajtással behajtott tartozásnak (361,482 milliárd forint) több mint a felét (187,188 milliárd forintot) így sikerült beszedni. A jövedelemletiltás 7,714 milliárd, a követelésfoglalás 2,729 milliárd, az ingóárverés 1,796 milliárd, az ingatlanárverés pedig 438 millió forintot „hozott a konyhára”. Sok esetben már a végrehajtás megindítása jobb belátásra bírta az adósokat, és a további szankciókat megelőzve 161,617 milliárd forint adótartozást befizettek. Ez év elejétől a törvény lehetővé teszi, hogy az adóhivatal által nyilvántartott tartozás erejéig a vámhatóság is foganatosítson ingófoglalást. Ebben az évben már 311 millió forint összegben került sor ilyen formában foglalásra és 105 millió forint összegben történt önkéntes befizetés.

Ötvenkétszer csengetett a végrehajtó

feketelista.hu összeállította azoknak a cégeknek a listáját, amelyek ellen jelenleg vagy korábban adóvégrehajtást foganatosítottak. Ebből kiderül, hogy számos vállalkozás neve folyamatosan – 2001 szeptemberétől, amióta az adóhivatal nyilvánosságra hozza az adóvégrehajtásról hozott határozatait – szerepel az adóvégrehajtások között. Van olyan társaság, a kaposvári Hír-Manó Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., amely ellen eddig összesen ötvenkétszer rendeltek el adóvégrehajtást. A závodi Térkő Center Kereskedelmi Kft. ügyvezetőinek 47 alkalommal kellett szembenézniük az adóvégrehajtással. Ugyancsak Kaposvár a székhelye a Vitamin Expressz 2006 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek, ahol az elmúlt években negyvenötször jártak a végrehajtók. Ennyi alkalommal kellett végrehajtással „ösztönözni” Kaposfőn a Barbix 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. vezetőit is az adóhátralék befizetésére. Több mint negyven alkalommal szerepelt eddig a listán a kaposvári Hargitai és Társa Gyártó és Kereskedelmi Kft., a Tamásiban bejegyzett Le-Gyen Faipari Kft., a balatonboglári VG Komplex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a kaposvári Natur Arkánum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a kaposszekcsői ipari parkban bejegyzett Humanpark-D Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a dombóvári VTS Fémtömegcikkgyártó és Forgalmazó Kft.

Vidéki kis cégek

Végigolvasva a legtöbbször adóvégrehajtás alá vont cégek listáját, kiderül: a századik helyre sorolt vállalkozás neve mellett is 24 adóvégrehajtás szerepel. Figyelemre méltó, hogy mind a száz vidéki társaság. A listán egyetlen részvénytársaság neve sem olvasható, ezzel szemben 19 vállalkozást betéti társaságként jegyeztek be. Szembetűnő a dunántúli cégek „dominanciája”. A legtöbbször „végrehajtott” cégek százas listáján Kaposvár neve tizennégyszer, Dombóváré nyolcszor, Pécsé kilencszer, Siófoké, illetve Szekszárdé hatszor olvasható.
feketelista.hu összesítése szerint Budapesten jelenleg 62 937 cég ellen folyik adóvégrehajtás, ez hét százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt volt. A nagyvárosok közül a legtöbb adóvégrehajtás (2160) Debrecenben van folyamatban, ám ez a szám 6,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Miskolcon 2025 cég szerepel a listán, számuk 4,8 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőttihez képest. Szegeden 1779, Pécsett 1631 vállalkozásnál van folyamatban adóvégrehajtás. Ezek a számok 6,7, illetve 4,5 százalékos csökkenést jelentenek 2013 májusához képest. Győrben viszont 13,3 százalékkal több (1223) cég ellen indult végrehajtás. Nyíregyházán az egy évvel korábbihoz képest 3,8 százalékkal 1225-re bővült az adóvégrehajtás alá vont cégek köre.

Jelenleg folyó adóvégrehajtások területi alakulása

Terület

Cégek száma 
2014.05.26-án

Bács-Kiskun

5060

Baranya

2979

Békés

1987

Borsod-Abaúj-Zemplén

5049

Budapest

62 937

Csongrád

3388

Fejér

4076

Győr-Moson-Sopron

2756

Hajdú-Bihar

3717

Heves

2422

Jász-Nagykun-Szolnok

1683

Komárom-Esztergom

2945

Nógrád

1162

Pest

23 963

Somogy

1988

Szabolcs-Szatmár-Bereg

2871

Tolna

1131

Vas

995

Veszprém

2353

Zala

1349

 

 

Debrecen

2160

Miskolc

2025

Szeged

1779

Pécs

1631

Nyíregyháza

1225

Győr

1223

Legtöbbször adóvégrahjtás alá vont cégek Magyarországon
2001–2014 május

Ssz.

Cégnév

Helység

Adóvégre- 
hajtások száma

1

HÍR-MANÓ Szolgáltató és Kereskedelmi Bt.

Kaposvár

52

2

TÉRKŐ CENTER Kereskedelmi Kft.

Závod

47

3

Vitamin Expressz 2006 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kaposvár

45

4

BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Kaposfő

45

5

HARGITAI ÉS TÁRSA Gyártó és Kereskedelmi Kft.

Kaposvár

43

6

LE-GYEN Faipari Kft.

7090 Tamási. 2582. hrsz.

43

7

VG KOMPLEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Balatonboglár

43

8

Natur Arkánum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kaposvár

42

9

HUMANPARK-D Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kaposszekcső

40

10

VTS Fémtömegcikkgyártó és Forgalmazó Kft.

Dombóvár

40

11

"MANVEE" Farm Kft.

Hács

39

12

Posta-Kocsi Fuvarozási és Szállítmányozási Szolgáltató Kft.

Szekszárd

39

13

CSEMEGE-MIX2008 Kft.

Nagydorog

38

14

GERBER OPTIKA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Dombóvár

38

15

LICHTL-FORM Szerszám- és Formagyártó Kft.

Tamási

37

16

IREG-TRANSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Iregszemcse

36

17

POLÁR MOBILCOM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kaposvár

36

18

VARGA & VARGA Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátó Kft.

Gerjen

36

19

LÉGLI Szőlő- és Bortermelő Kft.

Balatonboglár

35

20

DUNA-TISZTA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Dunaföldvár

35

21

Paksi Óvárosi Kábeltévé Bt.

Paks

35

22

HB Szerelőipari Bt.

Szekszárd

35

23

KAPOS-PETROL 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

Dombóvár

35

24

GULYA CSÁRDA Kereskedelmi és Vendéglátó Bt.

Balatonszentgyörgy

34

25

CALOR-REX Tüzeléstechnikai Bt.

Kaposvár

34

26

LA-MI-ÁG Vendéglátó és Kereskedelmi Bt.

Paks

34

27

"DI-ZIL" Szállítmányozási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

7500 Nagyatád Erkel F. u. 16.

34

28

Patyolat Chemicals Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Szekszárd

34

29

KESELYűS-HÚS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Szekszárd

33

30

Hunnia Vadgazdálkodási Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft.

Fonyód

33

31

BONNFINI Árufuvarozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Pécs

33

32

Mátyás Fakereskedő és Fuvarozó Kft.

Cikó

32

33

TOMEKA Gépgyártó és Szolgáltató Kft.

Tolna

32

34

"IREGI-KITTI" Vendéglátóipari és Kereskedelmi Bt.

Iregszemcse

31

35

GASTRO FRANK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Tamási

31

36

STOP-SZÁZ PLUSSZ Kft.

Bonyhád

31

37

STAHL PRODUKT Tervező, Fejlesztő és Egyedi Acélszerkezet Kivitelező Kft.

Dombóvár

30

38

VÖRÖS Festék és Autóalkatrész Kereskedelmi Bt.

Kaposvár

30

39

KULIMARY Kereskedelmi Bt.

Dombóvár

30

40

MASTER-PHARMA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Pécs

30

41

S-WORK Alpintechnikai és Vasipari Szolgáltató Kft.

Mohács

30

42

GLOBAL-LOGISTIC 2005. Üzletviteli, Pénzügyi-Befektetési Tanácsadó Kft.

Kaposvár

29

43

MOBIL-AUTO LINE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kőröshegy

29

44

HOTIMIX KERESKEDELMI, KOMMUNÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft.

Döbrököz

29

45

"SIMON és Társa" Épületgépészeti, Szolgáltató és Kereskedő Kft.

Dombóvár

29

46

"Corvina Nyomda" Nyomdaipari és Szolgáltató Kft.

Kaposvár

29

47

ATTMAG GOLD Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Paks

29

48

Dr. Ulrich Fogászati Szolgáltató Bt.

Kaposvár

29

49

CROSSROAD-CONSULTING Vezetői Tanácsadó és Kommunikációs Kft.

Pécs

29

50

TOMOLIK EURO-TRANS Szolgáltató, Logisztikai Kft.

Bölcske

29

51

PART-LAND Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Balatonlelle

28

52

Ürögi és Társa Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft.

Andocs

28

53

SOMOGYAUTÓ 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Szenna

28

54

"ELI-NETT" Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Balatonlelle

28

55

"Csülök" Vendéglátó és Szolgáltató Bt.

Siófok

28

56

HAM-PIZ Kereskedelmi Kft.

Kaposvár

28

57

BOGÉP Ipari és Kereskedelmi Kft.

Bonyhád

27

58

Szállító, Szállítmányozó, Kereskedő és Szolgáltató Kft.

Tevel

27

59

REGATEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Siófok

27

60

TARGO 2000 Targoncajavító Kkt.

Marcali

27

61

H-STREETKft.

Szekszárd

27

62

Hancz és Hancz Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Kft.

Siófok

27

63

Kukac-Best 2004 Bt.

Tamási

27

64

ÉTEL-TÁRS VENDÉGLÁTÓIPARI Kft.

Pécs

27

65

HORVÁTH és TÁRSAI Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Látrány

27

66

"ATÁD" Erdőmester Fakitermelő és Szolgáltató Kft.

Bolhás

27

67

"HOR-SZKA" Fuvarozó Kft.

Kaposvár

27

68

P-SANEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kozármisleny

27

69

BALLA SÁNDOR és társa Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Kapospula

26

70

VERGOTEK Feldolgozóipari és Kereskedő Kft.

Paks

26

71

"SZIL-TAK" Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Hőgyész

26

72

Vida FémipariKft.

Dombóvár

26

73

PROFIMAT Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Pécs

26

74

REK-CAR Vendéglátóipari és Kereskedelmi Kft.

Siófok

26

75

M-Petrol Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Pécs

26

76

SEB-AN-KŐ Térburkoló Bt.

Kakasd

26

77

Molnár és Társa Fuvarozó és Szolgáltató Kft.

Tolna

26

78

IKA-TÁN Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Paks

26

79

I.C.C.-Dr. Pohl Egészségügyi és Szolgáltató Kft.

Fonyód

25

80

"INTER-SZERVIZ 2000" Javító és Szolgáltató Kft.

Siófok

25

81

POLIMIX Kereskedelmi Kft.

Siófok

25

82

PRECÍZ PLUSZ Szolgáltató Bt.

Alsónána

25

83

Techno-Plussz Műszaki tanácsadó Kft.

Paks

25

84

PROMINENT GROUP Oktatási és Kereskedelmi Kft.

Szekszárd

25

85

Holló és Társa Könyvkereskedés Kft.

Kaposvár

25

86

Bátaszék-térségi Agrár Kft.

Bátaszék

25

87

"Dráva-Acél" Fémipari Termékeket Előállító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Csokonyavisonta

25

88

Alpineo Ipari Alpintechnikai Kft.

Paks

25

89

Lőrincz és Társa Szolgáltató Kft.

Pécs

25

90

SERCLI MŰVEK Sütőipari, és Kereskedelmi Kft.

Sellye

25

91

PASTEUR Tojásfeldolgozó Kft.

Ádánd

25

92

KRASSÓY Szolgáltató Kft.

Balatonboglár

25

93

BARTOL INVEST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Pécs

25

94

PERCIPÁN Cukrász Kft.

Dunaföldvár

24

95

"DOMOBIL" Csavargyártó Kft.

Dombóvár

24

96

ELCO-SYS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Pécs

24

97

Dávid és Társa Vendéglátó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Dunaföldvár

24

98

EURO-CONTROLL 09 Kft.

Taszár

24

99

SZENT HUBERTUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Kaposvár

24

100

Durus 2009 Kft.

Paks

24

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!