Először volt ilyen helyzetben

Tegnap késő délután kissé lehangolódva kaptattunk fel a Barátság útja már ismerős lépcsőházában a legfelső emeletre. A látvány ugyanis még mindig nyomasztó, és ehhez jönnek az agresszív szagok is az első emelettől felfelé. Találkozónk van Földi Zoltánnal, aki élete kockáztatásával húzta ki az égő lakásból a vele szemben lakó eszméletlen édesanyát és kislányát.

Már jó hírekkel fogadott. Tegnap találkozott ugyanis az édesapával, aki már ki is hozhatta gyermekét a kórházból. Mindemellett az is kiderült, hogy az anya sérülései sem olyan súlyosak, mint azt először gondolták, a gyógyulás is korábbi eredménnyel kecsegtet. Zoltán nemrégiben ért haza Dunaföldvárról, a munkahelyéről, ahol már természetesen tudják, mi történt. Nem is nagyon érti, mire lehetünk kíváncsiak, hiszen nem tett ő semmi különlegeset. Szerinte egy hasonló helyzetben mindenki ezt tette volna. Kicsit zavarja is, hogy hősként ünneplik.

Földi Zoltán a hétköznapokban gyakran stresszel, aznap este szerencsére higgadt tudott maradni, jó döntések sorozatát hozta, így most már sok tisztelője és egy tűzoltóautója is van. Állítja, ma is ugyanúgy cselekedne. A tűzoltók is egyértelműen állítják, emberéletek múltak rajta.

Földi Zoltán hőstette helyszínén, az elszenesedett ajtó előtt a kollégáitól kapott játék tűzoltóautóval
Fotó: Ady Géza

- Felajánlottuk mi is a segítségünket Lajosnak, az apának, de hála az égnek, mindenki segíteni szeretne nekik, és úgy tűnik, el lesznek látva mindennel, ami kell.

- Mit mondott az apa önnek?

- Megköszönte, hogy segítettem. Meg voltam én is hatódva persze. Ő is azt mondta, hogy hős vagyok, de számomra ez annyira idegen. Mindenki ezt tette volna.

- Nem érzi magát hősnek?

- Nekem ez természetes dolognak tűnt, hogy segítsek, ha baj van. Ez egyértelmű volt.

- Azért valljuk be, nagyon veszélyes dolog volt bemenni az égő lakásba!

- Ebbe igazából nem is gondoltam bele abban a pillanatban, csak segíteni akartam valahogy. Tudtam, hogy ott vannak bent, és nem hallottam a hangjukat. Rettenetesen kétségbe estem, hogy mi lehet velük. Így visszagondolva nem lett volna jó ötlet az ajtó felett bemászni, mert nem tudom, hogy jöttem volna ki.

- A munkahelyén tudják, hogy mi történt?

- Persze. Gratuláltak. Még egy kis ajándékot is kaptam a műszaktársaimtól, egy kis tűzoltóautót, hogy most már oltani is tudjak.

- Kockázatvállalós típus?

- Nem, egyáltalán. Még nem voltam soha még hasonló helyzetben sem az életem folyamán, ez volt az első. Tűzesettel sem találkoztam, főleg nem ilyen közelről.

- Én biztosan megijedtem volna...

- Hát, azért én is féltem, hogy mi lesz. Főleg attól, hogy nem találom meg őket. Azt hittem, hogy bent vannak a szobában, de ahogy elindultam kúszva befelé, meghallottam a kislány nyöszörgését a konyhából és visszafordultam. Nem volt könnyű, mert nem tudom, mi történhetett bent, de minden fel volt borogatva, meg aztán az üvegszilánkok is szétterültek. Próbáltam is úgy kihúzni őket, hogy elkerüljem az üvegdarabokat.

- A párja mit szólt?

- Aggódott értünk, hogy mi van velem, meg a kutyánkkal. Mi történt a lakással, jól vagyunk-e. Akkor tudtam értesíteni, amikor megkerült a telefonom, mert bent elveszítettem, amikor azzal próbáltam világítani. Csak üzenni tudtam, mert beázott a telefonom mikrofonja.

Másnap beszéltük meg a dolgokat. Addigra már lenyugodtam. Este kimentem Rácalmásra a szüleimhez, ott csengett le a dolog, családi közegben.

A kislánynak csak alig pár napot kellett kórházban töltenie, az édesanya is jobban van, úgy tűnik, hamarabb felgyógyul, mint azt várták az első híradások után. A lakást előbb vagy utóbb rendbe hozzák, szerencsére akad segítő jelentkező bőven, ma önkormányzati segítséget is kapnak. Bár segítségből soha nem elég. Furcsa kimondani, de az, hogy az apának ma nem a temetés, vagy a temetések ügyét kell intéznie, hanem a jövőjüket tervezheti, ennek a szerény fiatalembernek köszönhető. Nem fontolgatott, nem késlekedett, amikor érezte, hogy nagy a baj, cselekedett.

Hiába ellenkezik, meg kell barátkoznia vele, hogy hős.

Cikkünk előzménye itt olvasható:

Van reményük az újrakezdésre a tűz után