Nyerki Emil célja legalább két Nobel-díj

- Édesanyám hetedikes koromban elvitt egy fizika versenyre. Legnagyobb meglepetésemre bekerültem a döntőbe, sőt, meg is nyertem. Ez egy nagyon jó motiváció volt, hogy folytassam. Megtaláltam Szegeden a bionika szakot. Megtetszett, hogy ténylegesen mindent tanulnak, olyan tárgyak vannak, hogy nanotechnológia, molekuláris biológia. Miután a gimnáziumban is kutattam, kerestem egy szakmai helyet, ahol folytathatom, megtaláltam a biofizika tanszéknél, azóta ott dolgozom. Próbálok mindenbe belekóstolni.

- A mágneses növénytechnológia most hol tart?

- Sajnos az már másfél éve passzív projektem. Jelenleg négy kutatási témám van. Az egyik egy fehérje alapú napelem cella. Ezt vittük tovább, hogy egy műretinát, egy műszemet készítsünk fehérjéből. Ilyen még nem létezik. Szemprotézisből eddig három darab van beépítve, de szemüveg, külső egység kell hozzá, körbe kell drótozni a szemet, ez az egyik legbonyolultabb rendszer. Próbálunk valami bio-nano kompozit, tehát biológiai alapú műszemet építeni, ami talán könnyebben beültethető, és használhatóbb lesz. Van egy laktóz-szenzoros projektem. A molekuláris biológiai része működik, próbálunk egy fúziós fehérjét összerakni, ez lesz majd maga a szenzor. Ezt már üzleti szempontból is úgy terveztük, hogy kicsi legyen, olcsó legyen, eladható legyen. Erre, ha minden jól megy, lehet, hogy egy vállalkozást is tudok alapítani. Huszonkét évesen egy biotechnológiai cég nem mutat rosszul az önéletrajzban. A negyedik pedig az orvosmigráció. Ez Magyarországon nagyon nagy probléma. Szeretnénk egy kérdőívet kitöltetni és ebből egy predikatív modellt csinálni. Némileg tervezhetőbb lenne ez az egész hiányrendszer.

A kiterjedt érdeklődési körű Nyerki Emil tudatosan építi a karrierjét, ami mellett - ha nem is könnyen - másra is jut idő

- Mikor élsz?

- Este nyolc és éjfél között. Meg reggel, amikor lemegyek gyúrni.

- Másból is kellene álljon az élet...

- Igaz, de előbb meg kell teremtenem magamnak a karrier-lehetőséget. A mérnököknek nagyon könnyű dolguk van. Lediplomáznak, elmennek, mondjuk egy autógyárba dolgozni. Egy kutató mit tud csinálni? Semmit. Ezt. Minél fiatalabban, minél több publikáció, minél több eredmény. Hírnevet kell szerezni magának, hogy egyszer olyan helyre tudjon elmenni dolgozni, ahol van pénz is, és van megfelelő szakmai háttér is.

- Például?

- Nekem Zürich nagy álmom. Egy nagyon jó egyetem, másrészt pedig egy félig magyar csoportba kerülnék ott, ahol bioelektronikával, illetve bioszenzorikával foglalkozhatnék.

- Konkrétan?

- Beültethető elektronika, különböző szenzorok, mint a rákmarker szenzor. A szenzorika mindig is nagyon érdekelt. Ez egy viszonylag kevéssé kutatott téma.

- Azért hobbira is van idő?

- Hobbim viszonylag sok van. Egyik a zászlóforgatás. A Pavane zászlós csoportban fellépünk fesztiválokon, várjátékokon. Már több, mint egy éve csinálom. Szerintem ez örök szerelem marad. Mostanában a testépítés világa is megfogott. Indultam a Spartan Race-en is.

- A figurafestés elmaradt?

- Egy figura kifestése elfogadható minőségben olyan hatvan munkaóra. Ha véletlenül van időm, akkor inkább angol könyveket olvasok, mert szeretném a mesterszakomat is kint végezni, ahhoz pedig kell egy nemzetközi angol nyelvvizsga. Ezen felül próbálok a regényemen dolgozni. Már van egy megjelent kisregényem, az A kovácsinas, a farkas és a hercegnő, ami egy antológiában jelent meg. Ez két éve volt, azóta próbálkozom, hogy egy rendes nagyregényt megírjak. Eddig nyolcat kezdtem el, de mindig elfogyott az ihlet. A legújabb nagyon erősen társadalomkritikus lesz, hogy a különcök mennyire ki vannak taszítva. Sci-fi, fantasy, időutazós, hogy minden, amit szeretek, benne legyen.

- Te is különcnek érzed magad?

- Én mindig így éltem. Versenyekre jártam, mindig más volt az érdeklődésem, mint a korosztályomnak. Kiskoromban nagyon duci gyerek voltam. Soha nem szerettem sportolni, a könyvek és a tudomány érdekelt. Kisebb koromban emiatt voltam kitaszított, középiskolában pedig vagy a fizika laborban dolgoztam valamin, vagy versenyen voltam.

- Hogy férnek bele a barátok, a lányok?

- Beleférnek. Nekem is van olyan időszakom, amikor elegem lesz, és akkor elmegyünk szórakozni. Szegeden tudtam kialakítani egy olyan baráti kört, akikkel bármikor össze tudunk futni mondjuk a Tisza-parton. Bár nekem a Duna-part még mindig szebb.

- Egyszer azt írták rólatok, hogy megmentitek a földet.

- Igen, ez a Junior Templeton Fellow, egy nagyjából kétszázmillió forintos program. Erre a pilot programra úgy húszezren jelentkeztünk, háromszázhuszat választottak ki. Az a lényeg, hogy összehozzák az ország tehetségeit. Ezek között az emberek közt kisembernek érzem magam.

- Ötven év múlva milyen fényben csillog majd a neved?

- Mondjuk a második Nobel-díjam előtt lennék. A tervem ugyanis a két Nobel, az nagyon nagy álmom. Szeretnék saját laboratóriumot, ahol minden kis őrültségemet megcsinálhatom. Mondjuk két gyerek, akkor már lehet, hogy unoka is. Szeretnék egy olyan dinasztiát fölépíteni, hogy a nevünk nemzetközileg híres legyen.