A konfliktuskezelésben lényeges a másik ember gondolkodásmódjának megismerése

2016. február 06., 07:14 szerző: Szente Tünde
hozzászólás
A Dunaújvárosi Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanszékvezető főiskolai docensével, dr. Balázs Lászlóval az érzelmi intelligenciáról, a pozitív pszichológiáról és a mindennapjainkat átszövő konfliktusokról beszélgettünk.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- Nem maradt visszhang nélkül a Széchenyi István Gimnázium pedagógusai számára közelmúltban megtartott „A pozitív pszichológia szerepe az oktatásban” című előadása. Én csak jókat hallottam róla.

- Az egyetem együttműködési keretszerződést kötött a régió több középiskolájával, így a Széchenyi István Gimnáziummal is, ennek keretében kerültem oda, mint előadó.

- Fő kutatási területe az érzelmi intelligencia szerepe a hétköznapjainkban. Az oly’ gyakran hivatkozási alapul szolgáló érzelmi intelligenciát miként határozhatjuk meg?

- Szűkebb értelmezésében azt jelenti, hogy valaki képes felismerni és kifejezni az érzelmeit, meghatározni azok okait, és az ezekből nyert információt beépíteni a gondolkodásába. Képes mások érzelmeinek felismerésére. A rohanó társadalmunk egyik alapproblémája, hogy mennyire adunk időt magunknak bizonyos élmények, események megéléséhez, feldolgozásához.

Dr. Balázs László a konfliktusok kezelésében lényegesnek tartja a másik ember gondolkodásmódjának megismerését

- A társas kapcsolataink konfliktusai kihatnak a család működésére, avagy működésképtelenségére. Vajon mennyire tanulunk meg konfliktust kezelni?

- A konfliktus kezelése lényegében az érzelmek kezelésével kezdődik. Sokszor nem viselkedhetünk úgy, ahogy az érzelmeink „elvárják”. Gyermeki énünk arra törekszik, hogy „itt és most” valóra váljanak vágyaink, kielégüljenek igényeink, míg az érzelmeit kezelni tudó felnőtt képes késleltetni vágyai kielégítését. A kérdés az, hogy konfliktushelyzetben a „gyermeki én” vagy a „felnőtt én” kerekedik-e felül bennünk. Tehát a gyermeki „itt és most”-nak megfelelően cselekszünk, vagy felnőttként viselkedünk, kordában tartva és megfelelően kifejezve érzelmeinket. Képesek vagyunk-e a saját érzelmeinkről beszélni anélkül, hogy a gyermek indulatával a másikat bántanánk?

- A pozitív gondolkodás nem a mi közép-kelet-európai gondolkodásunk sajátja, úgy tűnik, hogy a Távol-Keletről importáltuk. Mintha magunkra erőltetnénk a problémákhoz való hozzáállásban ezt a szemléletet. Vagy tévedek?

- A kulcsszó: magára erőltetik. Onnantól kezdve nem működik. Egy gondolkodásbeli fejlődést csak akkor tudunk ténylegesen megvalósítani, ha tartalmas, jól megérlelt folyamat részesei vagyunk, melynek eredménye lehet a változás. A pozitív világszemlélet nem feltétlenül „keleti import”. A keleti bölcseletek nem azt mondják, hogy „minden szép és jó”, hanem elfogadják a világot úgy, ahogy van, és törekszenek a harmóniára. Elfogadják a történéseket, és igyekeznek a legjobbat kihozni belőle. A bölcs felülemelkedik a helyzeten, mérlegeli és tanul belőle. Míg a nyugati gondolkodásmód pozitív szemlélete azt üzeni, hogy „mindenben találd meg a pozitívumot”. Ez is nagyon jól használható, csak az nem mindegy, hogy magamra kényszerítem, vagy magam alakítom ki ezt a gondolkodásmódot. Ez a gondolkodásmód megtanulható és kialakítható erőltetés nélkül, és ezzel el is jutottunk a boldogság kérdéséhez.

- Mi a boldogság receptje?

- A múlt elfogadása, a jelen megélése és a jövő pozitív szemlélete. A boldogságunk érdekében a múltról való gondolkodásunkat a pozitív élményekre emlékezés kell, hogy jellemezze. A múlt eseményeiből a pozitívumok kiragadásával erősíthetem meg a jelenemet. A múltbéli eseményekkel egy dolgot tehetünk: elfogadjuk azokat. A múlton való rágódás egy pont után már nem visz előre, csak hátráltat bennünket a teljes életben. A múltat csak elfogadni tudjuk és tanulni tudunk belőle. Van egy egyszerű boldogságképlet, mely szerint a boldogság tartós szintjét három tényező határozza meg: az irányultság, amit örököltünk, a körülmények, amire minimális hatásom van, valamint az ellenőrzés, ami lényegében az akaratlagos kontrollunk alatt álló tényezőket jelenti.

- A konfliktusokra reagálásunk genetikailag is meghatározott?

- Nem. Azt elsősorban szociális minta alapján tanuljuk. Amit öröklünk: az érzelmi telítettségünk. Örököljük az érzelmi tartalmakat, az emocionalitást, vagyis az alap hangulati bázist, a temperamentumunkat. A szocializáció során a konfliktuskezelés milyensége a temperamentumunkból építkezik, de ehhez szociális tanulás útján társul hozzá az, hogy a közvetlen környezetünk miként kezelte a konfliktushelyzetet. Én arra vagyok képes, amire megtanítanak. Arra tudod megtanítani a gyerekedet, amire téged neveltek.

- Miért értékelődött fel az utóbbi időben az érzelmi intelligencia? Ha a siker zálogát keressük, a háttértényezők közé ma már odasorolják az egyén magas érzelmi intelligenciáját.

- Ez tény. Az érzelmi intelligencia valami plusz. Ha valaki saját szakmájában szert tett a szükséges szakmai kompetenciákra, a magasabb érzelmi intelligenciájával (EI) tud kiemelkedni a hasonló szakmai kompetenciával rendelkezők közül. Azért, mert ő tudja kezelni a társas helyzeteket is. Tud mozogni a társas közegben. Tud reagálni az emberek érzelmi reakcióira. Észreveszi a hangulati változásokat és reagál rájuk. Jobban tud alkalmazkodni a megterhelő helyzetekhez.

- Ez miként mérhető?

- Például tesztekkel, szituációs játékokkal, de sok esetben beszélgetésekkel, interjúval is el lehet indulni. A szókincs, a szóhasználat, a fogalmazás jó kiindulópont lehet egy ilyen méréshez, de pontos eredményeket elsősorban tesztekkel nyerhetünk.

- Milyen a magyar társadalom érzelmi intelligenciájának szintje?

- Nem tudok arról, hogy átfogó vizsgálat született volna.

- A magánéletében ez a fajta felkészültség miként jelenik meg?

Ha egy alapelvet kellene megjelölnöm arra, hogyan használom azt a tudást, ami rendelkezésemre áll, akkor a mentoromnak a gondolatát idézném: Minden cselekmény okkal történik, véleményalkotás előtt ismerd meg az okokat!

Szente Tünde

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások