Az iszlámtól félnetek nem kell!

Nem véletlenül, hiszen a téma ma sokakat érdekel: látjuk, halljuk a híreket az Iszlám Állam rémtetteiről, a terrorcselekményekről, s hogy közelebb is jöjjünk, a Magyarországot mostanság elárasztó koszovói emigránsáradatról. A ránk öntött információk között azonban nehéz eligazodni, s főleg nehéz szabadulni a kérdéstől: kell-e félni az európai, zsidó-keresztény kultúrkörnek az iszlámtól, amely pillanatnyilag a második legnagyobb vallási közösség a maga 1,6 milliárdos lélekszámával. (A legnagyobb továbbra is a keresztényeké, 2,2 milliárd hívővel, akik a Föld vallásilag elkötelezett népességének 32 százalékát teszik ki.)

Ez volt tehát a Tudástár kulturális kör által kissé talán provokatívan megfogalmazott kérdés, amit Barta Endre tett fel Farkas Lajos vallástörténésznek, az Intercisa múzeum igazgatójának. Aki pedig több mint egy órás előadásban fejtette ki már az elején rögzített válaszát: az iszlámtól nem kell félni! Legfőképpen azért, mert bár az iszlámot sokan afféle harcias vallásként tartják számon, ez a világvallás sem militánsabb, mint mondjuk a keresztény vallás, ami számos történelmi párhuzammal támasztható alá.

Mindazonáltal a zsidó és keresztény vallásokkal megegyezően az iszlám is úgynevezett Ábrahám-vallás, vagyis az egyisten hiten alapul. Mi több: Allah ugyanaz az Isten, mint a zsidóké és keresztényeké, csak míg ezek nem tudták a számukra is elküldött isteni (allahi) üzenetet értelmezni, az iszlám alapítója, Mohamed Gábriel arkangyal jóvoltából ezt megtette, s így született meg a Korán. Az a szentírás, vagy isteni kinyilatkoztatás, amelynek 114 fejezetét ugyan az írni olvasni nem tudó Mohamed diktálta le, de végső formáját csak a próféta 632-es halála után, 654-ben nyerte el. Vagyis több mint ezerháromszáz éve, s a keresztények Bibliájával ellentétben megszületése után ezt sem kiegészíteni, sem a korhoz igazítani nem lehetett (nem volt szabad). Mi több, lefordítani és más nyelveken terjeszteni is csak a 18. századtól engedték.

Addig talán azért nem, mert a Korán nem egyszerű szentírás , hanem mert öt forrásán keresztül szinte mindenre kiterjedően magába foglalja a muzulmán ember mindennapi életének fő sarokpontjait, a jogrendszerrel (saria), Mohamed szóbeli közléseivel (hadísz), a hagyományokkal, (szunna), a közmegegyezéssel (hidzsra) és a legtekintélyesebb egyházfik (ulamok) mintegy viszonyításként használható megállapításaival (gizmán).

A Korán 114 szúrájából mindössze egy, a kilencedik, vagy A kard versében található utalás az iszlámnak tulajdonított harciasságra, amit Mohamed a szerte Arábiában fellelhető sokisten hívő nomád nép, a beduinok megregulázására foglalt a Koránba: választhatják az igaz hitet, vagy a kardot a halált. Ez tehát látszólag a hitetlenek elleni harcra buzdít, ám a harcnak nem kell bekövetkeznie, ha a hitetlenek belátják eltévelyedésüket, s önként megtérnek. Ezen kívül az iszlám ellenségének tekintette a banditákat (amiből a sivatagban volt elég) és a rebelliseket, vagyis a keresztényeket és zsidókat. De mert ez utóbbi kettőt ugyanúgy a könyv népének tekintette, mint önmagát, őket nem akarta megsemmisíteni, csak megtéríteni. Ha erre nem voltak hajlandók, megelégedett a leigázásukkal, s alattvalóként fizetett adójukkal. Ám a minden muszlimot megillető jog megillette őket is, ha áttértek a muzulmán hitre.

Ennek bizonyítéka a Balkán-félsziget, amely az 1389-es Rigómezei csatát követően ötszáz éven keresztül volt a török-oszmán birodalom fennhatósága alatt. Ennyi idő pedig elég volt ahhoz, hogy az egykori Jugoszláviát is alkotó államokban, elsősorban Boszniában, Koszóban, de Macedóniában és a külön államot alkotó Albániában is, sokan válasszák a leigázottság helyett az iszlámot, vagyis a birodalomba tagozódást az egyenjogú életet.

Ennek is köszönhetően lett muzulmánná a szerbek rendkívül sok ősi egyházi emlékét és kegyhelyét magába foglaló Koszovó, ahol egyébként 1911-ben még 80 százalékban szerb ortodox keresztények éltek, ehhez képest 2011-ben már kilencven százalékuk muzulmán volt. S ennek is köszönhetően jött létre a délszláv háborúk lezárásakor külön államként Bosznia és Hercegovina, amelynek fővárosába, Szarajevóba (csakúgy, mint Pristinába) vízum nélkül érkezhetnek minden muzulmán ország lakói.

Ha az iszlámtól félnünk nem is kell (csak az annak nevében gyilkoló terroristáktól), az ebből fakadó problémák kezelésére fel kell készülnie Európának.