Szerda reggel indultak a Városháza térről Iránba, kerékpárral

Ne firtassuk most, hogy e két éltes, bár megállapodottnak cseppet sem nevezhető nyugdíjas úriember - régi barátaim - mennyire komolyak vagy komolytalanok. A lényeg az, hogy nagyon komolyan gondolják: elkerékpároznak Iránba, Iszfahán városába, és ott szemügyre veszik a középkori iszlám építészet megmaradt gyöngyszemei mellett azt is, hogy létezik-e, és ha igen, milyen állapotban van, illetve mit tartalmaz a sokat emlegetett, ám mindmáig rejtélyes hun-magyar kódex.

Ehhez mindössze ötezer kilométert kell kerekezniük.

Balról Matulai György, jobbról Mihaldinecz László. Ötvenhárom nap, ötezer kilométer kerékpáron Fotó: Ady Géza

Matulai György (63 éves) és Mihaldinecz László (64 éves) ráadásul nem is a leginkább kézenfekvő úton terveznek végighaladni, hanem egy kis (jókora) kerülőt tesznek az albán tengerpart irányába. Hiába: Matulainak ez a vesszőparipája, évek óta az albán tengerparton nyaral, s amíg családtagjai autóval keresik fel a kies tengerpartot, addig ő (mint arról tavaly egy újságcikk-sorozatban is beszámoltunk) végigbiciklizi az utat a szkipetárok földjéig.

Amúgy is úgy gondolják, hogy az idén ez lesz a nyaralásuk, így hát úti tervükbe beiktattak tíz-tizenkét napi pihenőt is. Az első kikapcsolódást rögtön Albániában, de napokat szánnak Isztambulra, az egykori Bizáncra is.

Ami mindkettejük hozzátartozóinak véleményét illeti, fogalmazzunk finoman: ők már beletörődtek a megváltoztathatatlanba...

Hiszen (talán még emlékeznek!) Matulai 2011-ben elbiciklizett Nepálba, Kőrösi Csoma Sándor sírjához, amelyen a nagy magyar kutató szülőfalujából, az erdélyi Csomakőrösről vitt egy zacskónyit az anyaföldből.

Akkor a dunaújvárosi kisállatkereskedőként ismert kerékpáros már egyszer átment Isztambulon, és megfogadta: soha többet be nem teszi oda a lábát. De lám: évek múltán még Isztambul is hiányozni tud...

A tervezett útvonal: Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegro, Albánia, Görögország, Törökország, Irán. Albániáig van szállásuk, onnan majd a szerencse segíti őket, de sátrat, hálózsákot is visznek. Fejenként, azaz kerékpáronként huszonöt kilónyi felszerelést szállítanak, ebben a legkevesebb helyet az étel foglalja: végszükség esetére néhány csomag levesport visznek magukkal. Továbbá pénzzel sincsenek túl jól ellátva: összeget nem mondanak, de megjegyzik, tulajdonképpen nevetségesen kevés pénzzel indulnak útnak.

Remélik, hogy járgányaik bírják majd az utat, és nem azok javítására kell majd költeniük útközben. Ennek érdekében mindegyikük egy külső és két belső gumit, valamint javítókészletet visz magával. S nem feledkeznek meg a vallási előírásokról sem: hosszúujjú inget és hosszúnadrágot is csomagolnak.

Egy éve biciklizgetnek együtt, a kevésbé tapasztaltnak mondható Mihaldinecz is elkerékpározott már Németországba, Svájcba. S nem is ez lesz az utolsó nagy útjuk: Matulai kisebb európai utakat tervez, Mihaldinecz ősszel Marokkóba, jövőre az USA-ba akar menni, utóbbiban végighajtani a regényekből ismert 66-os úton.

Ötvenhárom napra tervezik az utat, napi 120-130 kilométeres átlaggal. Bírjuk ígéretüket, hogy (mint a tavalyi albán úton) ezúttal is jelentkezni fognak mobiltelefonos üzenetekben és fotókkal.

Várjuk! Drukkolunk!

Ők mindenesetre visszafelé repülővel jönnek.

Iszfahán Irán harmadik legnagyobb városa, a róla elnevezett tartomány székhelye, másfél millió lakossal. Nevét a régies aszpahán (katonai tábor) szóból származtatják. Itt maradt meg a legtöbb a perzsa birodalom építészeti emlékeiből. A település Irán közepéhez közel fekszik. Vámbéry Ármin felfedezőnk 1862 táján dervisként járta be Iránt, Iszfahánról is megemlékezik írásaiban.

Az út az albániai kerülővel ötezer kilométer. Ötvenhárom napra tervezik a távolság megtételét kalandoraink, napi százhúsz-százharminc kilométerrel számolva.

Nagy bánatuk, hogy álmuk (átbiciklizni Európából Ázsiába, azaz a Boszporusz fölött ívelő valamelyik hídon a három közül) kivihetetlen: gyalogosokat és kerékpárosokat nem engednek fel a hidakra. Kénytelenek lesznek hajóval átkelni a szoroson.

Vízum csak Iránba szükséges, azt már beszerezték természetesen. Utuk során legjobban a hegyektől tartanak.

Albániába évente járok, ugyanazon az úton, de azt veszem észre, hogy egyre meredekebbek az emelkedők... - fogalmaz Matulai György.