Hírek

2014.12.14. 15:15

Bánki iskola - Egy döntés háttere

Volt tüntetés, egymásnak részben vagy egészében ellentmondó nyilatkozatok, és megannyi homályos folt. A Bánki gimnáziumi képzésének ügyében az illetékes Székesfehérvári Tankerülethez fordultunk.

Szabó Szabolcs

Török Szabolcsot, a Székesfehérvári Tankerület igazgatóját levélben kerestük meg, hogy tisztázzuk, pontosan mi történik a Bánki középiskola gimnáziumi képzésével, és a jelenleg e képzésben már az intézményben tanuló diákokkal.

Az oktatási szakember válaszában a döntés(ek) hátteréről is szó esik:

– A Dunaújvárosi Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola fenntartója és működtetője 2013 január 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

A fenntartó a Nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint meghatározza az adott tanítási évben az iskolában indítható osztályok, a kollégiumban szervezhető csoportok számát.

Húsz éven át kínált gimnáziumi képzést is a város általános iskolásainak a Bánki
Fotó: A. G.

A Bánki Donát középiskola tanulói létszámát tekintve a diákok 39 százaléka jár a gimnáziumi osztályokba. A jelenlegi 9. évfolyamon 1 gimnáziumi osztályban 38 fő tanul, közülük 26 fő a bejáró, környező településen lakó diák. Az ő tanulmányaikat a 2015/2016. tanévben indítható osztályok számáról szóló fenntartói döntés semmilyen formában nem befolyásolja, ugyanis a Bánki jelenlegi gimnazista diákjai továbbra is a beiskolázásuk szerinti pedagógiai program alapján helyben fejezhetik be tanulmányaikat(!). (A döntés – a szerk)... Pedagógus elbocsátást sem generál, mivel a szakközépiskolai képzésben is szükség van a pedagógusok munkájára.

A 2015/2016-os tanévre az indítható osztályok, csoportok számának meghatározása több egyeztetést követően, az intézmény vezetésének többszöri tájékoztatása után történt.

Egy szakközépiskolai osztállyal többet indít az iskola, amelyet már meg is hirdettek informatika területen. Ebben az ágazatban szakközépiskolai végzettségre a munkaerő-piaci igényeket figyelembe véve Dunaújváros iparának, a bejáró tanulók számnak figyelembe vételével Fejér megye iparának szüksége van. Ugyanakkor a szakközépiskola érettségit is ad, így az ezen osztályokba jelentkező fiatalok esélyei, választási lehetőségei megnőnek, hiszen a munkavállalásra is jogosító ágazati érettségi megszerzése után eldönthetik, hogy munkába állnak vagy egyetemen, főiskolán tanulnak tovább.

Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerület igazgatója

Fontos megjegyezni, hogy Dunaújvárosban az általános iskolásoknak lehetősége van arra, hogy tanulmányaikat gimnáziumban folytathassák. A KLIK egyeztette a jelenlegi általános iskolai végzős diákok számát, valamint a városban rendelkezésre álló gimnáziumi férőhelyeket, ami alapján a szülői és diákigények figyelembevételével biztosított a gimnáziumi továbbtanulás – áll Török Szabolcs lapunknak küldött válaszlevelében.

Gyöngyössy Csaba a Bánki középiskola igazgatója a tankerület levelének beérkezésével egyidőben arról tájékoztatta a DH-t, hogy a további egyeztetéseken kiderült, hogy a jelenleg a Bánkiban tanuló gimnazista diákok az intézményben fejezhetik majd be tanulmányaikat.

Összefoglalva, a KLIK döntésének értelmében jövőre nem indul gimnáziumi osztály a Bánkiban, a gimnáziumi képzést fokozatosan, felmenő rendszerben kivezetik.

 

A szülők és a diákok választásai

A vs.hu gyűjtése szerint míg a rendszerváltáskor a diákok 44 százaléka szakiskolába (szakmunkásképzőbe) járt, ez az arány a 2012/13-as tanévre 23 százalékra csökkent.
A 2009/10-es tanévben a legtöbben, több mint 47 ezren szakközépiskolában tanultak tovább nyolcadik után. A 2013/14-as tanévben viszont fordult a sorrend, gimnáziumban 36 ezren kezdtek, a szakközépiskolát 30 ezren, a szakiskolát 24 ezren választották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!