Hírek

2014.07.13. 16:55

Hogyan tovább Dunaújváros? Tervek gyűjteménye

Dunaújváros - Már többször is olvashattak lapunkban a már véleményezhető, a következő hét évet átfogó integrált településfejlesztési stratégiáról (ITS). Előnyök, hátrányok, tervek, remények.

Szabó Szabolcs

Az ITS rögzíti a város középtávú fejlesztési céljait, valamint tartalmazza a célok elérését szolgáló fejlesztési elképzeléseket is. Mindez nem azt jelenti, hogy az ITS-ben foglalt tervek és fejlesztések jelenlegi formájukban 2020-ig maradéktalanul megvalósulhatnak, inkább egyfajta a keretterv, amelyhez a jövőben meg kell(ene) találni a megfelelő forrásokat.

A tanulmány számba feszi Dunaújváros esélyeit, gyengeségeit és lehetőségeit, erre építve fogalmazza meg a kitörési lehetőségeket.

A szakértők megállapítása szerint Dunaújváros fejlett üzleti infrastruktúrával bír, a városban erős az általános iskolai és a középiskolai képzési bázis, valamint teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete kedvező országos viszonylatban és foglalkoztatási és képzési központként működik három megye találkozásánál.

Fotó: Ady Géza

A gyengeségek között említik a szerzők például, hogy alacsony vállalkozói aktivitás, hogy a kis- és középvállalkozások rendszer szintű fejlesztése elmaradt, valamint a népszámlálási adatok az utóbbi évtizedben a lakónépesség erősen csökkenő szintjét jelzik, az elöregedés üteme töretlen volt az elmúlt tíz évben. Az ITS-ben foglaltak szerint azonban számos lehetőség adódik a város előtt, mos csak néhányat említünk: Az esetleges kikötő- és logisztikai fejlesztések komoly addicionális generálhatnak a városban. A barnamezős területek hasznosítása is új munkahelyeket teremthet, A városi szolgáltatások minőségének és a település népességvonzó képességének javíthatná. A következő évek lehetséges veszélyiről, kockázatairól is számot ad a dolgozat:

A nagyfoglalkoztatók alacsony száma miatt egypólusú gazdasági hálózati szerkezet jellemzi a várost. Ha pedig a gazdasági válság foglalkoztatási helyzetre gyakorolt hatásai nem csökkennek középtávon sem, az további elvándorlást és fokozódó szociális feszültséget eredményezhet.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!