Hírek

2013.06.10. 05:53

Lekváros kenyér, palacsinta a Junior-álison

Előszállás – Még a mostanában renitens időjárás is megemberelte magát, hétágra sütött a nap a Junior-álison, június 8- án, szombaton.

Jákli Rankasz Brigitta

Gyönyörű idő, kellemes meleg, vidám hangulat, sok érdekes feladat. A résztvevők, főként gyermekek, kíváncsian gyülekeztek a Teleház udvarán. Korosztályonként, csapatokban járták végig a kijelölt területet, oldották meg a játékos feladatokat. Az első állomás az indulás helyén volt, több totót töltöttek, számot adva arról, tudják-e, hogyan kell szellőztetni, fűteni, a vásárlásnál milyen papírt vegyünk, mit együnk, mennyire fontos a szervezetünknek a víz, s hogy óvjuk meg annak tisztaságát.

 

A jól megérdemelt palacsintával Puskás Tamás és Szabó Saci


A Cifrakert kis hídjának vázán, fellógatott lekváros kenyér tette próbára a jelentkezőket. Igazi csapatmunkát kívánt a nyári sífeladat: négy embernek egyszerre lépve kellett eljutni a célig. Csodálatos környezet, a Horgásztó volt a következő a sorban, lufi fújás pukkanásig, időre puzzle összerakása. Majd a Lak patak hiányzó hídja előtti tisztásnál újabb próba jött. Itt bizony, komoly fejtörést okozott, mi való a madárodúba, mi a fészekbe, miből építik a tojások helyét, s mit esznek a kis szárnyasok.

Irodalmi vénával megáldott embernek is komoly fejtörést okozott volna a Templom kerti megálló, ahol előre megadott szavakból (pl.: lószúnyog, munkafüzet, galandtúró bogár, siker, szekrénykulcs, kaland, angol nyelv... stb.) kellett mesét összerakni. S miközben végigjárták a résztvevők az öszszes állomást, váratlan meglepetések is érték őket, méhkaptárakat, kecskefarmot, élelmet gyűjtögető gólyát is láthattak.

Mi való a fészekbe? Jobbról balra: Gönczi Dominik, Rózsa Viktor, Tóth Liliána, Koskai Bianka, Szabó Saci, Ujhegyi Gina töpreng a feladványon, a papírokkal: Vurst Vanda.



Előszállás egyik legcsodálatosabb területének felfedezése után a jól megérdemelt palacsinta következett. A sikeren felbuzdulva a szervezők elhatározták: hagyományt teremtenek a juniorálisból.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!