Magyar gyerekek, norvég önkéntesek találkája

Vannak dolgok, amikben nem lehet mellébeszélni.

Megérkeztek a norvég barátok: Line Soiland és a gyerekek (a külső körben Hingyi Eszter). Fotó: Ónodi Zoltán

Jól hangzik, hogy van az adventista egyháznak egy nemzetközi segélyszervezete, az ADRA, amely minden évben halmozottan hátrányos helyzetű családok gyermekeinek segít pozitív élményekhez jutni. Például azzal, hogy nyári táborozásra viszi őket, akik máskülönben aligha jutnának el példának okáért Balatonlellére.

Vagy remek hír, hogy karácsony közeledtével kisebb ajándékokkal: játékokkal, ruhaneműkkel, írószerekkel lepik meg ugyanezeket a gyerekeket. Összekötve mindezt egy találkozóval, amin a nyári tábor résztvevői találkoznak: gyerekek egymással és felnőtt, önkéntes segítőikkel.

Úgyszintén pompás mondat, hogy ennek az alapítványnak vannak norvég (!) munkatársai, akik egész évben gyűjtenek hazájukban, városukban: Nittedalban festmények árusításával, ajándékkészítéssel, játékgyártással arra, hogy a nyáron ingyen üdülhessen száztíz magyar gyerek (köztük idén tizenhét dunaújvárosi) a Balatonnál.

Mindez mit sem érne, ha nem készíthettük volna el azokat a fényképeket, amelyek közül néhányat most Önök is látnak, s amelyek kétségbevonhatatlanul megörökítik azt a ragaszkodást, szeretetet, amely a táboroztatásban résztvevő önkormányzati intézmény, az Útkeresés Családsegítő Szolgálat (amely az útiköltséget fizette a tizenhét helybéli gyerek nyaralásához), az ADRA munkatársai és a norvég aktivisták között mára kialakult. Ezt nem kell és nem is lehetne magyarázni. Ezen a ponton a beszéd értelmét veszíti – viszont itt nyeri el értelmét a rengeteg befektetett munka, szervezés, energia.

Amikor a hatéves Hingyi Eszter vagy a tizenkét éves Fehér András kibontja az ajándékos papírdobozt, és mindkettejüknek egyformán elakad a hangjuk.

De mégis inkább ott, amikor hol ez, hol az a gyerek megy oda a három norvéghoz: a vöröshajú lányhoz, Line Solandhoz, a szakállas Geir Andre Rommenhez vagy Jo-Hakon Reumhoz, megölelni őket. De ugyanilyen jólesik a gyerekeknek odabújni Puskás Zitához, az Útkeresés nevelőjéhez, vagy Bakosné Zohár Tündéhez és Hella Évához, az ADRA magyar munkatársaihoz. Zita kivételével a többieket nyár óta nem látták.

A norvég fiatalok most, karácsony közeledtével sorra felkeresik nyári kis barátaikat, hogy meglepjék őket néhány aprósággal (bár van gyerek, akinek ez a minden: más ajándékra nem számíthat), együtt énekeljenek, velük játsszanak egy kicsit közösen. Mégpedig, Győrben, Pécelen, Nágocson, Tiborszálláson ugyanúgy, mint Dunaújvárosban. Szóval, szép dolog az önkéntes munka, a családsegítés, a segélygyűjtés, sajnos: fontos is, már-már nélkülözhetetlen, hogy a problémákkal küzdő családok gyerekei minél kevésbé érezzék e problémákat.

De az az ölelés... Az valóban élményterápia.