XXIII. nyári olimpiai játékok: A magyar sportolókat szinte az utolsó pillanatig hitegették, ott lesznek

Az előzmények visszavezetnek 1980-ig, amikor Moszkva volt az olimpiai játékok rendezője. Akkor azonban az USA bojkottálta az eseményt, a Szovjetuniónak az 1978-as afganisztáni bevonulása miatt. Sokunkban már csak ez a kettős küzdelem él, de az újkori olimpiákat már sokkal korábban beárnyékolta a politika. 1920-ban Budapest lett volna a rendező egy korábbi NOB-döntés alapján, de az első világháború veszteseként nemhogy rendezhettünk volna, de még indulni sem engedtek minket Antwerpenben – ezt is hozzátéve a trianoni gyalázathoz. Azután az az 1956-os melbourne-i olimpia volt az első, amikor egyes országok bojkottálták a rendezvényt. Hollandia, Spanyolország és Svájc a magyar forradalom szovjetek általi vérbefojtása miatt utasították el a részvételt, míg Kambodzsa, Egyiptom, Irak és Libanon a szuezi válság okán.

Az 1984-es Los Angeles-i olimpiai megnyitó. Remek játékokat rendeztek a Szovjetunió nélkül is. Fotó:internet

A háborús bűnök miatt a németek még 1948-ban sem vettek részt a játékokon, a Szovjetunió pedig csak 1952-ben csatlakozott az olimpiai mozgalomhoz, Helsinkiben mutatták meg magukat a világnak. De 1976-ban is távol tartotta magát a nyári játékoktól huszonkét afrikai ország Dél-Afrika politikája miatt.

1984-ben azonban érdekes dolog történt. A Szovjtuniónak nem volt adu a kezében. Revansot akart venni az 1980-as moszkvai játékok miatt. Talán érthető is a reakciójuk, csak egy dolgot nem szabad elfelejteni. Az Egyesült Államok 1980-ban a szövetségeseit megkérte, hogy ne menjenek el Moszkvába, míg négy év múlva a Szovjetunió által megszállt országoknak, és a csatlósainak mindezt kötelezővé tették.

Vadász Csaba talán minden idők legjobb birkózócsapatának volt a tagja. Fotó: archív

Az USA kérése és nem parancsa azt eredményezte, hogy a legnagyobb szövetségei közül Ausztrália, Japán, Nagy-Britannia és az NSZK is ott volt Moszkvában. Kanadát, Spanyolországot és Olaszországot már ne is említsük. A szocialista táborból csak a Ceausescu-féle Románia ment el, életük győzelmét aratva. Húsz aranyéremmel másodikak lettek az éremtáblázaton. De nézzük meg, mivel is magyarázták abban az időben, hogy távol kell maradnia a magyar csapatnak a Los Angles-i olimpiától.

1984. május 8-án a moszkvai kormányzat bejelentette, hogy a Szovjetunió bojkottálja a július 28-án kezdődő Los Angelesben rendezendő XXIII. nyári olimpiát. A távolmaradás hivatalos oka az Egyesült Államokban tapasztalt szovjetellenes hangulat volt, amely szerint a Szovjetunió sportolóinak testi épségét veszélyeztette volna az utazás. A Magyar Olimpiai Bizottság a szocialista táborból utolsóként, május 16-án jelentette be távolmaradását a világjátékoktól. A játékokat az állam bojkottálta. Dunaújvárosból három sportoló vehetett volna részt élete legjobb formájában a játékokon. Juhász Anikó és Paprika Jenő tornászok, valamint Vadász Csaba birkózó.

A dunaújvárosi Paprika Jenő sosem felejti el a döntéshozóknak, hogy nem vehetett részt az Egyesült államokban az olimpián. Fotó: Archiv

Paprika Jenő így emlékszik vissza azokra az időkre: – Halványulnak az emlékek, mert az ember csak a szépre emlékszik. Az az év azonban nem volt szép. A tatai edzőtáborban jelentették be, hogy bármennyire is felkészültünk a vizsgára, a vizsga elmarad. Ezt Bordás Dezső szövetségi kapitány mondta nekünk. Pedig az utolsó pillanatig bizakodtunk, hogy utazunk, de amikor a szocialista országok sorra mondták le a részvételt, már éreztük, mi is itthon maradunk. Azzal az indokkal nem utaztunk, hogy nem tudják a szovjetek elleni tüntetések miatt biztosítani a szocialista országok biztonságát.

Juhász Anikó a csúcson. Los Angeles helyett Olomouc jutott. Fotó: archív

Érdekes módon, a vezetők és a bírók elutaztak, az ő biztonságukat lehetett garantálni. Utána részt vettem a szovjetek által rendezett pótolimpián Csehországban, de arra sem emlékszem, hogy hányadik lettem, azt tudom, hogy fájt a vállam. Akkor ez engem már nem érdekelt. Vadász Csaba birkózó is úgy emlékszik vissza rá, hogy sokáig hitték, hogy utaznak. Ők is Tatán voltak edzőtáborban, mint akkor az egész magyar sportélvonal, és ott kapták a szomorú hírt. – Hegedűs Csaba szövetségi kapitány jött be az edzésre, és sírva mondta, nem megyünk sehova, itt a vége. Véget ért az edzés, és azt a délutánt végigsírtuk. Életem legjobb formájában voltam, világkupát nyertem akkor, Eb-n második voltam, esélyem volt az olimpiai aranyra. De nemcsak nekem, mert olyan csapatunk volt, amelyben Rácz Lajos, Tóth István, Sipos Árpád, Kocsis Ferenc, Komáromi Tibor, Növényi Norbert, mindannyian éremesélyesek voltak. Minket félretettek, de érdekes módon minden vezetőnk részt vett az olimpián. Úgy tűnik, hogy akkor csak a versenyzőknek nem tudták a biztonságát biztosítani, de a bíróknak, a vezetőknek igen.

Juhász Anikó pályafutása elején volt, tizenhat évesen került be a Los Angeles-i csapatba: – Nagyon fiatal voltam, igazán fel sem fogtam az olimpia lényegét. Jártuk a világot, versenyről versenyre vettünk részt, akkor nem zavart, hogy lemaradtam Los Angeles-ről. Az évek múlásával már másképp látom a dolgokat. Kevés embernek adódik meg az, hogy részt vegyen egy olimpiai játékokon, Persze sajnálom, hogy ez kimaradt az életemből.

A rendszerváltás után, vagyis 1990-ben már lehetett arról beszélni, hogy miért is nem volt ott a magyar csapat 1984-ben a Los Angeles-i olimpián. Arról is lehetett beszélni, hogy a „baráti Szovjetunió" ráerőltette a barátokra a Baráti Országok Játékát, amit Moszkvában olimpiának tekintettek. A világ szerencsésebb felén csak a rab nemzetek olimpiájának nevezték a moszkvai ötletet. Minden szocialista állam rendezésképpen kapott egy-két sportágat. Magyarországnak többek között a vívás jutott. Nemzetünk több versenyzője aranyesélyes volt. Kolczonay Ernő párbajtőrvívó Los Angeles után évekkel a budapesti rendezvénnyel kapcsolatban csak annyit mondott: „Sohasem gondoltam volna, hogy az olimpiára a piros hetes busszal megyek majd. De a döntéshozókat ez nem zavarta.