A dunaújvárosi Ujbányi Rezső élményei a székelyek meneteléséről

- Honnan jött az ötlet, hogy részt vegyen ezen a kivételes eseményen?

- Régi jó barátom, a Dunaújvárosból elszármazott Paksi Gastroblues Fesztivál tulajdonosa, Gárdai György hívott fel azzal, hogy egy kis csapattal nekivágnak az útnak és szeretné, ha velük tartanék. Mivel édesapám a menet által érintett Kézdialmásról származik és körülbelül tizenkét éve jártam ott utoljára a családommal, úgy gondoltam, velük tartok. Mondanom sem kell, nem bántam meg.

Székelyföld autonómiájáért vonult a 150 ezer fős menet. Magyarországról is sokan vettek részt (amatőr felvételek)

- Gondolom, már az odafele út is élménydúsan telt .

- Ezt bizton állíthatom. Szombaton indultunk neki a közel nyolcszáz kilométeres útnak és természetesen igyekeztünk minél több megállót iktatni a monoton, gyakran igen rossz minőségű utakkal tűzdelt utazásunkba. Mindenhol hatalmas szeretettel fogadtak bennünket, és számítottak is ránk, hiszen Gyuri barátom előzetesen, még itthonról flottul megszervezett mindent. Balázs Árpáddal, a Székelyudvarhelyen szállást intéző barátunkkal évekkel ezelőtt ismerkedett meg a Paksi Gastroblues Fesztiválon. Itt a melegszívű fogadtatás mellett még egy fantasztikus ajándékkal is megleptek, diplomát kaptam Szász Jenő aláírásával, amelyen tiszteletbeli székelynek fogadtak. Azután estébe nyúlóan beszélgettünk a székelyudvarhelyi újság főszerkesztőjeként dolgozó barátunkkal, akinek véleménye szerint ez egy olyan jelentőségű esemény, ami biztosan bekerül majd a történelemkönyvekbe.

A DH-nak nyilatkozó Ujbányi Rezső (j) egy szervező mellett

- Beszéljünk a vasárnapi eseményekről. Milyen hangulat fogadta Önöket?

- Nekem remekül indult a napom, hiszen találkoztam rég nem látott barátommal, Kelemen Andrással, a kézdivásárhelyi kórházban orvosként dolgozó székely emberrel, aki nem mellesleg az intézmény főigazgatója is. Itt ért az a meglepetés, ami még most is megdobogtatja a szívemet, ugyanis Kelemen András, egy ősi dinasztia tagja eltemetett felmenői ugyanabban a temetőben fekszenek, ahol az én apai nagyszüleim is. Kihagyhatatlan volt, hogy ellátogassunk a sírhelyhez. Ezután részt vettünk a tizenegy órakor kezdődő kézdivásárhelyi istentiszteleten, majd délben kezdtünk rendeződni a tömeggel együtt és élő láncot alkotni. Sokan a résztvevők közül népviseletbe öltöztek, sőt még a főszervezők is díszegyenruhában terelgették a népet, hogy ne legyenek szakadások a láncban.
Sok ausztriai, német rendszámot láttunk, de ezen kívül is nagyon sokfelől érkeztek szimpatizánsok. Elmondhatom, hogy semmilyen atrocitást, agresszivitást sem tapasztaltunk, viszont egyértelműen tapintható volt az összetartozás érzése. Ismeretlenek feledkeztek hosszas beszélgetésekbe egymással egy-egy ital mellett, és minden kézfogásban, ölelésben benne volt az együvé tartozás érzése. Összességében óriási lelki feltöltődést jelentett számomra ez a néhány nap.