2015.04.06. 06:24
Íriszesek könnyed márciusa
Dunaújváros - Az Írisz Versszínpadi Társulat márciusi rendezvényének múzsái a nők voltak, aktualitását az 1848/49-es forradalom és szabadságharc adta, s ha már olyan szépen összegyűltek, közönségükkel hangolódtak a Húsvétra.
Ha a hónap utolsó hétfője, akkor irány az MMK, ahol délután öt óra magasságában a gyümölcsteák mellé jár jó néhány vers, több-kevesebb próza és gitár kísérte ének. Ugyanis lelkes irodalomrajongók - Bardócz Éva, Kollárné Jánoki Anna, Barna József és Pálfalvi János - évek óta egybe gyűjtik a hónap évfordulósait, tematikus napjait, hogy azzal is kínálják a hálás nagyérdeműt. És soha sem feledkeznek meg eredeti célkitűzésükről, a dunaújvárosi kötődésű poéták műveinek népszerűsítéséről.
Így a március 30-i találkozón jól megfért többek között Arany János, Kosztolányi Dezső, Ágh István, Szabó Lőrinc társaságában Kálnay Adél, Kiss Kálmán, és Hajdu Iván költészete.
Hajdu Iván a mának él, és nem szeret emlékeket gyűjteni
A Verses teadélutánok közönségének elmaradhatatlan tagja a sztálinvárosi születésű Hajdu Iván, akinek gyakorta elhangzik egy-egy költeménye az összejövetelen.
- Nem tudtam, hogy viszonthallom a Csoda című versemet. Hozzáteszem, én nem érzem magam költőnek. Amikor bevonultam katonának, akkor voltam a legszerelmesebb, ezért verseket kezdtem írni, öntörvényű verseket, olyanokat, mint amilyen én vagyok. A versírásra én nem mondom, hogy önkifejezés. Roppant negatívak a verseim, hiszen ilyen a világ, amely körülvesz - mondta Hajdu Iván, amikor az összejövetel végén beszélgettünk.
Barna Józsi előadása áll hozzám a legközelebb: nagyon szépen az ember elé teszi a művet, amit kénytelen utána megemészteni
Fotó: Szente Tünde
- Nagyon tetszik az Íriszesek műsora, írtam erről is verset. Barna Józsi előadása áll hozzám a legközelebb: nagyon szépen az ember elé teszi a művet, amit kénytelen utána megemészteni. Átgondolom az elhangzottakat, némelyiket előveszem, újraolvasom, és sokszor kapok ihletet a versírásra.
- Évek óta növekszik az érdeklődők száma, egyre többen vagyunk itt, ahol a szavaknak valóban van erejük. Előadás közben nézem a közönség arcait, régebben fotóztam őket és az előadást, odahaza visszanéztem, és utána letöröltem. Nem szeretek emlékeket gyűjteni. Egy darabig megtartom, majd kitörlöm, még akkor is, ha tetszett