A kis- és nagyplasztikák

A publikációk között kutatva,  „A VAS/MŰ – A Dunaújvárosi  Acélszobrász Alkotótelep  négy évtizede” című kiállításhoz,  amely a Kortárs Művészeti  Intézetben látogatható, a  feledés homályába került  összefüggésekre is fény derül.  Bognár Ferenc, a Városi Tanács  elnökhelyettese és Kóré  Sándor, a Dunaferr Dunai Vasmű  személyzeti és oktatási  igazgatója a Dunaújvárosi  Acélszobrász Alkotótelep és  Szimpozion (1974 – 1987)  összesítő katalógusának előszavát  jegyezte.

Részlet a szövegből:  „A Dunaújvárosba látogató  többnyire nem mulasztja el,  hogy a magas löszparttól alátekintve  ne vessen néhány pillantást  a panorámára: a hajókat  hordozó Dunára, a végtelenbe  halványuló Alföld gazdag  tájaira, az arborétum-gazdagságú  növényzettel beültetett  öbölparkra, melynek látványát  csak fokozzák a tisztásain  felállított acélszobrok. A szobrok  színes, változatos, gyarapodó  formái azt a művészetpártoló  szándékunkat fejezik  ki, melyet fiatal városunk és  nagy kohászati üzemünk, a  Dunaferr Dunai Vasmű nevében  kínálunk a hazai és külföldi  alkotóknak.

Szobornézőben a Vasmű tér melletti parkban felállított Martin Ferenc: Kalapácsok alkotásánál. Balról Kóré Sándor, Martin Ferenc Kossuth-díjas,Érdemes- és Kiváló Művész, valamint Galambos Margit látható Fotó: Archív

Az 1974 óta működő Dunaújvárosi  Acélszobrász Alkotótelep  és Szimpozion (tanácskozás)  az alkotók körében töretlen  népszerűséget mutat,  melyből arra következtetünk,  hogy fontos alkotói igényeket  elégít ki. Alkalmat teremt az  ősi anyag lehetőségeinek korszerű  újragondolására. A műtermi  méreteket és technikai  lehetőségeket messze meghaladó  léptékű művek létrehozása  is lehetővé válik, hozzá jól  képzett, lelkes szakemberek  segítségével. Ezek azok a jellemzői  művésztelepünknek,  melyek révén messze a határainkon  túlról is vonzást gyakorol  azokra, akik művészi elképzeléseiket  az acél felhasználásával  igyekeznek megformálni.  De vonzó az a légkör  is, mely biztosítja az alkotás  teljes kötetlenségét, a kísérletezés  szabad lehetőségét is.

A  művészi bíráló bizottság javaslatának  megfelelően a legérdekesebb  művek felállítást nyernek,  majd megfelelő gondozásban  részesülnek.  Művésztelepünket – az alkotói  lehetőségeken túl – alkalmasnak  tekintjük arra,  hogy különböző népek, nemzetek  művészei megismerjék  egymást, művészetük, emberi  kapcsolataik révén közel kerüljenek  egymáshoz. Ennek  szellemében fogadjuk a külföldi  résztvevőket, s építjük  kapcsolatainkat különböző országok  művészeti szövetségeivel.  Szeretjük és magunkénak  valljuk az alkotótelepet és az  ott készült kis- és nagyplasztikákat,  melyek – az itt megfordult  művészeknek köszönhetően  – hírünket vitték a világba,  bizonyítva azt, hogy mire képes  az ember, ha értelmes célját,  fantáziáját szabadon kifejtheti,  formába öntheti.”  Kozmikus gondolatoktól az  anyag szépségéig  A Galambos Margit szerkesztette  IX. Nemzetközi Dunaújvárosi  Acélszobrász Alkotótelep  és Szimpozion újság  címoldalán Pálfalvi János írja:  – Egy dologban közösek csak  az acélszobrász alkotótelepen  készült munkák: nem óhajtanak  közvetlenül az „ábrázolás”  eszközeivel élni, azaz „leképezni”  egy felszíni „látott” valóságot.  Sokkal inkább az elvontság  különböző fokán  olyan dolgokat sugallnak nekünk,  melyek a művészet  „múzeumi”, hagyományos  módján közölhetetlenek lennének.  Ezek a „közlések” is igen  sokfélék és egy-egy művön  belül is többrétegűek, az asztronómiai  kozmikus  gondolatoktól az anyag szépségeinek  puszta felmutatásáig  terjednek. Azt gondolnánk,  hogy ez az elvontabb, áttételesebb  közlési mód megközelíthetetlen  marad azok számára,  akik esztétikai ismeretek  nélkül kerülnek vele kapcsolatba.

A művésztelep érdekes, sőt  értékes tanulsága: a kivitelezésben  résztvevők egy része  ráérez, ráhangolódik arra a sajátos  megközelítési-gondolkodási  módra, mellyel e munkákat  alkotóik létrehozzák. Szertefoszlik  itt egy hamis, romantikus  elképzelés a csodabogár,  felhőkben járó művészről, helyette  olyan munkatársakkal  dolgoznak, akik számolnak,  kalkulálnak, ütemeznek, s a  szerszám sem esik ki a kezükből.  Mégsem műszakiak pusztán,  a racionalitáson túlmenően  érdekes, különös megjegyzéseket  tudnak tenni a testek  pszichológiai hatásáról, a tömeg  és a tér, a forma és a táj  összefüggéseiről. Akik az alkotók  és az alkotói folyamatok  révén így közelebb kerülnek  a mai művészethez,  azok már nem tekintik  az elkészült munkákat  „érthetetlen”-nek,  „kóklerség”-nek – fogalmazott  az alkotótelep  művészeti vezetője.

Ezen az 1989-es alkotótelepen  jött létre,  majd került a szoborparkba,  illetve a város északi  bejárójához Bakos Ildikó: A  Hold, Galántai György: Jövőbejárat,  Móder Rezső: Kozmosz,  Joe Moran: Anya, Péter  Ágnes: Közösség, Frits Vanen:  Nyitott térben te adsz nekem  nevet című alkotása.  A Klein András Miklós neve  alatt kiadott újságban a művészek  köszönetet mondanak a  Dunai Vasmű dolgozóinak a  hathetes alkotómunkában való  közreműködésért. Íme, a lista:  Ráth István, Király László,  Pozsgai Károlyné, , Hencz Lajos,  Tóth Lajos, Deák József,  Nagy Imre, Horváth László,  Dugovics Mihály, Tisler Béla,  Opposics János, Oroszi József,  Somogyi László, Tóth József,  Móker Ferenc, Márfi Lajos,  Szabó László, Markovics  László, Csonka Ferenc, Wolf  József, Tóth József, Fekete  Mihály, Miklós Lajos, Molnár  Béla, Kiss István, Katona Ferenc,  Kiss Mihály, Horváth  Sándor, Fischer József, Nagy  Miklós, Csikai Bertalan, Deák  László, Kiss István  Az alapítók nagyságának  jelképe  Galántai György a következőt  nyilatkozta a „Jövőbejárat”  című alkotásáról: – A 42-es  talpméret tízszerese.

A talpajtóban  az alapítók nagyságáról  van szó. Annak idején valakik  idekerültek és várost alapítottak.  Ez az ő életüknek egy kitüntetett  pontja volt. Ezek a  rendkívüli pillanatok nagyon  fontosak, mert az ember –  vagy egy közösség – akkor  dönti el, hogy valami újat fog  csinálni. Ami ezután következik,  az a kitüntetett pont következménye.  A szobor a Duna-  parton fog állni, egy lépcső  végén, ahol az első emberek  érkezhettek a leendő városba.  Innen lehet felmenni a városba,  vagy ezen keresztül lehet  „kijönni” a természetbe.  A lépcsőt talált  tárgynak tekintem, és a  szobor részévé tettem.

Az itteni embereknek  az a múltjuk, amit  most csinálnak maguknak.  A művészet itt  nem tud konvenciók  rabjává válni – érvelt  Galántai György 1989-  ben.  A kilencvenes évektől a  művészekről szóló monográfiákban,  tanulmányokban is  hangsúlyt kapnak az itteni művésztelepi  munkával kapcsolatos  vonatkozások, új szempontokkal  gazdagítva az egyes  életművek megítélését – írta  Sasvári Edit az 1996-ban a  Dunatáj Kiadói Kft. gondozásában  megjelent kiadványban,  amely az alkotótelepek és tanácskozások  történetét 1974-  től 1993-ig dolgozta fel.