Kultúra

2010.10.04. 02:29

Kórustalálka városszerte

Dunaújváros - Pénteken a város utcáit lepték el kóruscsapatok, szombaton a Bartókban daloltak zeneünnepet a város muzsikusai. Folytatása következik.

Dunaújvárosi Hírlap

Nagyszerű műsorral várta az érdeklődőket a Zeneünnep - Együtt elnevezésű rendezvény szombaton is. Tizenöt nem mindennapi produkciót hallhatott a publikum a Bartókban. Emellett hangszerbemutatóval, -kiállítással és -vásárral is találkozhattak a látogatók... A Zeneünnepnél sokkal színesebb programra a kultúra-, kórusszerető ember nem is vágyakozhatna. Olyan pikáns felállások léptek színpadra, mint a Sándor Frigyes Zeneiskola vonószenekara és a Bánki popcsapata, s olyan, nem kimondottan kórusműveiről híres előadók szerzeményeit, világslágereit is hallhatták, mint például Michael Jackson.

A kórusok, zenekarok ténykedése alatt, a Bartók Táncszínházának épületében hangszerkiállítást, s vásárt tartottak. A gongoktól, a csengőkön át, a különféle dobokig rengeteg ismert, s kevésbé ismert hangszerrel talákozhatott a lelkes gyerek és felnőtt sereg.

- A tavalyi sikeres debütálást követően úgy érzem, a mögöttünk hagyott hétvégén is igazi zeneünnep volt - adott rapid összegszést lapunknak Kurucz Gergely, a Viadana Kamarakórus vezetője.

- Örömmel tölt el, hogy sikerült sokaknak énekelnünk, és bármerre is léptek fel városszerte a kórusok, mindenhol szeretettel, tapssal fogadták őket a polgárok. A Dunaújvárosi Vegyeskar és Viadana például éjfél tájban a híres-hírhedt Bal kettes műintézmény előtt lepte meg az arra járó ifjúságot. Nem mondanám, hogy a klasszikus és a komolyzene tipikus rajongóinak énekeltünk, ám a fogadtatás fergeteges volt. A klubokba igyekvő fiatalok meghallgatták és hangosan megköszönték a műsorunkat: zeneünnep volt a javából. Szombaton örömmel tapasztaltuk, hogy már kinőttük a Bartók auláját. Jövőre remélem triplázhatunk, újabb meglepetésekkel - fogalmazott a kórusvezető.

Címkék#Zene

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!