Sport

2015.05.31. 20:06

Megye I.: A tabella kissé megmerevedett

A Viszló Trans megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a felsőházi együttesek győztek, a kiesőjelöltek kikaptak.

Káldor András

Ercsi-Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 4-1 (1-0)

50 néző Vezette: Nagy Károly

Ercsi: Hodula – Ivacs (Gróf A.), Kővári L., Farkas J., Cseppen – Varga K. (Szeles), Drapcsik, Flórián, Kovács P. – Tamon (Nagy B.), Sárdi (Ladányi). Vezetőedző: Gróf András

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Wittner – Kummer (Zimmerman), Janovics, Léki, Bognár Gy. – Hushegyi, Pribék (Nagy Á.), Kiliti, Vámosi D.- Meggyes D., Lakatos. Vezetőedző: Zimmerman Tamás

Gól: Kovács P. (8.), Varga K. (50.), Ivacs (53.), Sárdi (73.) illetve Meggyes D. (71.)

Jók: Flórián, Ivacs, Sárdi, Kovács K. illetve Meggyes D.

Kevesen látogattak ki a mérkőzésre, pedig remek időjárás fogadta a csapatokat. Hamar vezetést szerzett az Ercsi, Kovács Péter rúgta ki a hosszút a 8. percben. 1-0. Egyenlő erők küzdelmét hozta az első félidő, említésre méltó esemény nélkül. A második félidőben gyorsan eldőlt a három pont sorsa, Varga Krisztián majd Ivacs Gábor lőtt gólt az 50. és 53. percben. 3-0. A 71. percben Meggyes Dávid talált be egy kipattanó után a 71. percben. 3-1. Továbbra is jöttek a hazai helyzetek, amelyekből egyet Sárdi Gábor gólra váltott a 73. percben. 4-1. Javuló játékkal nyert a Kinizsi a „harmatos" Gárdony ellen.

 

Dunafém-Maroshegy-Sárszentmiklós 0-3 (0-0)

100 néző Vezette: Závotka Csongor

Dunafém-Maroshegy: Skultéti A. – Gárber, Trampler, Pongrácz, Bernáth – Lelkes (Dopuda), Andrási, Skultéti L., Horváth Zs. – Pálinkás (Zs. Nagy), Mezősi (Bencze). Edző: Pongrácz Gábor és Gelencsér Tibor

Sárszentmiklós:Deák M. – Gráczer G., Tóth Zs., Kőkuti, Hegedűs Gy. – Gráczer B. (Bogdán), Bartók (Emperger), Bezerédi (Krajcsovics), Rozsos – Majláth (Lajtos), Nagy Á. (Vámosi G.). Vezetőedző: Sárai György

Gól: Nagy Á. (69.), Rozsos (73.), Tóth Zs. (81.)

Jók: Pongrácz, Bernáth ill. Gráczer G., Tóth Zs., Krajcsovics, Majláth

Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, előbb Andrási Zoltán, majd Bezerédi Ádám hibázott ziccerben.A második játékrészben a sok hiányzóval tarkított maroshegyi csapat kezdett fáradni, ezáltal egyre több hiba csúszott a játékba, amit a Sárszentmiklós könyörtelenül kihasznált. A 69. percben Krajcsovics Péter beadását Nagy Ármin fejelte a kapuba, négy percre múlva Rozsos József szerzett gólt, majd a 81. percben Tóth Zsolt csavart 20 méterről a hosszú sarokba.

 

Martonvásár-Bicske 8-4 (3-1)

150 néző Vezette: Altorjay Áron Gellért

Martonvásár: Szabó G.- Lepsényi, Hermann, Elek, Kővári F. (Varga L.) – Neuvert (Bognár K.), Hernádi, Szilágyi (Horváth B.), Udvaros – Magyar B., Bajor (Szigeti). Vezetőedző: Patkós Csaba

Bicske: Zabos – Máté, Komáromi, Jakab, Szabó B. – Bosnyák (Miklós), Ágoston, Molnár A., Carvalho – Megyesi L., Jelinek. Vezetőedző: Gyimesi László

Gól: Magyar B. (13., 69.), Lepsényi (23., 45., 70.), Bajor (52.), Szilágyi (54.), Varga L. (79.), illetve Megyesi (11., 59.), Szabó B. (47.), Molnár A. (78.)

Jók: Lepsényi, Magyar B., Bajor, Szilágyi illetve Megyesi

Szépen búcsúzott közönségétől a martonvásári gárda, bár az első félidő alapján egyáltalán nem úgy tűnt, hogy gólzáporral érhet véget a találkozó. A védekezés másodlagossá vált, és amolyan örömjátékot mutattak be a csapatok.

 

Szár-Tordas 0-1 (0-0)

100 néző Vezette: Szűcs László

Szár: Szabó D.- Sátori (Pechinger), Fenyvesi V., Fenyvesi Sz., Boros – Szabó T., Mecséri, Mérten, Nyitrai – Haász, Juhász A. (Nyári). Vezetőedző: Lacza Albert

Tordas: Heim – Endrefalvi, Németh J., Suha, Kőszegi – Kerényi, Farkas Zs., Vörös F. (Mezei), Szmok – Márkus, Szabó T. Vezetőedző: Csillag Szilveszter

Gól: Farkas Zs. (69.)

Kiállítva: Boros (39.), Mecséri (77.)

Jók: Szabó D., Szabó T. illetve Vörös F.,Márkus

A 24. percben Vörös Ferenc lövése a kapufán csattant. Majd a 36. percben Mérten Tamás, Nyitrai Róbert volt a labda útja, Nyitrai passzát követően Boros óriási kapufát lőtt. A 39. percben Borost lökésért kiállították. A 48. percben egy vendég kontra után ajtó-ablak helyzetben Vörös hibázott 10 méterre a kaputól. Az 51. percben Nyitrai szabadrúgását Szabó Tibor 7 méterről, centiméterekkel a bal kapufa mellé fejelte. A 64. percben Vörös lecsúszott beadását Szabó Dániel óriási bravúrral tolta ki a léc alól. A 69. percben Mecséri Dávid és Fenyvesi Viktor hibáját kihasználva Márkus Roland kilépett, beadását Farkas Zsolt az üres kapuba passzolta. 0-1. A 77. percben Mecsérit is a kiállították. A kiállításokkal saját sorsát pecsételte meg a Szár.

 

Polgárdi Vertikál-Kisláng 5-0 (1-0)

250 néző Vezette: Stumpf Tamás

Polgárdi Vertikál: Molnár B. (Kiss N.) – Csizmadia G., Nemes, Borbás, Ősz – Farkas D. (Schultz), Nyakas, Tóth P., Petrovics (Hencz) – Csizmadia Sz. (Megyeri), Kosztolányi. Vezetőedző: Beszédes Sándor

Kisláng: Ányos – Dudar K., Rehák, Árki, Lévai – Juhász M., Willerding B., Fekete (Paluska L.), Varga K. (Kókány) – Kolonics (Komlós), Willerding Zs. (Balogh Z.). Vezetőedző: Rehák Viktor

Gól: Csizmadia Sz. (37., 58.), Kosztolányi (48., 86.), Petrovics (51.)

Jók: Kosztolányi (a mezőny legjobbja), Ősz, Csizmadia Sz., Nyakas, Tóth P. illetve —

Férfiasan, keményen játszottak a vendéglátók fiataljai, ezzel meglepték a Kisláng együttesét, és a futball minden elemében felülmúlták ellenfelüket. A 37. percben Csizmadia Szabolcs találata nyitotta meg a gólok sorát. Egy tetszetős és tudatos akció végén Kosztolányi Bence beadására jó ütemben érkezett játékostársa, megelőzve a védőket 8 méterről vette be Ányos Pál kapuját. A szünet után Kosztolányi , a 48. percben jól eltalált lövésből szerezte első gólját, majd Petrovics Máté cselezte ki Ányost, és lőtt a kapuba. A záró akkord a Kosztolányi-Csizmadia Sz. duóé volt, akik megoldhatatlan feladat elé állították a kislángiakat,és még berámoltak két gólt.

 

Dunaújváros PASE II-Iváncsa 2-3 (1-2)

150 néző Vezette: Lak Balázs

Dunaújváros PASE II: Gregorich Á. – Palkó, Oroszi, Salamon, Rosta – Szauter, Spánitz, Fridrich, Dunai (Szabó Cs.) – Sziládi (Tóth Á.), Lajos (Nagy R.). Vezetőedző: Bakos Zsolt

Iváncsa: Vörös T. – Bartha T., Aradi, Márki (Barics), Jankovics – Facskó (Sinka), Nagy A., Balogh L., Berényi Schäffer (Csikesz P.), Fodor (Mondovics). Vezetőedző: Miskovicz Bálint

Gól: Sziládi (12.), Nagy R. (84.) illetve Balogh L. (a mezőny legjobbja, 15., 45., 56.)

Jók: az egész hazai csapat illetve Balogh L., Márki, Berényi

Jól kezdett a DPASE II, a 12 percben Dunai András beadása után Sziládi Roland 7 méterről továbbított a hálóba. 1-0. A 15. percben egy ártalmatlannak tűnő szabadrúgás után Balogh László 2 méterről kotorta be a kapuba a labdát 1-1. A félidő utolsó percében egy védelem mögé belőtt labdából Balogh L. megszerezte a második gólját, kicselezve Gregorich Ákost. Az 56. percben szintén egy védelem mögé belőtt labdát Balogh L. értékesített. 1-3. A 70. percben Fridrich Dávidot buktatták a 16-oson belül, a büntetőt a sértett végezte el, de a kapufára labdát. A DPASE II mindent elkövetett az egyenlítésért, és a 84. percben Nagy Richárd Benjamin 11 méterről kilőtt a bal alsó sarkot. 2-3. A mérkőzés összképe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.

 

Mezőfalva-Mór 1-4 (1-2)

120 néző Vezette: Hajdu Balázs

Mezőfalva: Papp Z. – Balázs (Begán), Cséplő, Bozoki, Huber – Benczik, Móricz, Boros, Sági Roland – Papp K., Váradi. Vezetőedző: Masinka László

Mór: Kiss M.- Bátki (Klémán P.), Hahn, Végvári (Elek), Tar B. – Handl, Klémán M., Németh B. (Osgyán), Mayer – Petruska, Perina (Nagy M.). Vezetőedző: Horváth Zoltán

Gól: Balázs (19.) illetve Petruska (7., 36., 69.), Végvári (62.),

Jók: Balázs illetve Petruska, Végvári

A 7. percben Petruska Dániel szögletrúgást csúsztatott fejjel a mezőfalvi kapuba. 0-1. A vendégek találatára a 19. percben válaszolt Balázs Sándor, aki fejjel csúsztatta Benczik Zsolt beadását a hálóba. 1-1. Bő tíz perc múlva Petruska ehgy szabadrúgásból érkező labdát tolt beljebb a kapuba. 1-2. A 62. percben Végvári Ádám szögletből beadott lövésre értékesített. 1-3. A 69. percben Petruska 35 méterről,a kinn álló Papp Zoltán felett ívelt a hálóba. 1-4.

 


Velence Bericap-Puskás Akadémia FC II 5-3 (1-1)

100 néző Vezette: Bíró D.

Velence Bericap: Puhnyák – Totsche, Kanyó (Ódor), Berczi, Ambrus – Galaczi, Király J. (Csikesz Z.), Bakos (Király P.), Kardos (Knausz T.) – Gál D., Szalai P. Vezetőedző: Pavlik József

Puskás AFC II: Mikola – Heitler, Gálos, Hajdú, Szabó D.- Pálfi, Nitti (Sebján), Gulyás, Gajdos G. – Szoldáth (Tóth A.), Németh E. Edző: Sípos Zoltán

Gól: Szalai P. (32., 82.), Galaczi (67.), Király P. (71.), Berczi (73.), illetve Gulyás (39.), Németh E. (65., 69.)

Kiállítva: Gálos (66.)

Jók: Berczi, Ambrus, Király P., Gál D., Szalai P. ill. Hajdú, Pálfi, Gulyás, Németh E.

A 32. percben Gál Dániel jobboldali beadását Szalai Pál váltotta gólra 1-0. A 38. percben egy vendégszöglet után lemaradtak a labdáról a velencei védők, és Gulyás Gergő fejelt 4 méterről a léc alá. 1-1. A 65. percben egy előre vágott labdára Németh Erik érkezett, és egy pattanás után 8 méterről nagy gólt ragasztott a bal felső sarokba 1-2. A 67. percben Király János remekül ment el a jobb oldalon, beadására Gál D. érkezett, akit felvágtak a 16-oson belül. A megítélt 11-est Galaczi János értékesítette. 2-2. A 68. percben jobboldali vendégakció után a labda Németh E. elé került, aki 17 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2-3. A 69. percben Totsche Gergő jobboldali beadását Király Péter 14 méterről kapásból vágta a léc alá 3-3. A 73. percben Knausz Tamás remek szögletét Berczi Dániel 8 méterről suép mozdulattal fejelte a jobb alsó sarokba. 4-3. A 80. percben Király P. elszáguldott a baloldalon, mintaszerű beadását Szalai P. a jobb alsó sarokba fejelte. 5-3. A szerdai kupameccs nagyon sokat kivett a hazai csapatból, de a szünet után átesve a holtponton hozták a kötelezőt, és ezzel a győzelemmel búcsúztak el közönségüktől.

 

Tudósítók: Flórián Gábor (Ercsi), Kiss Ervin (Velence), Lacza Albert (Szár), Beszédes Sándor (Polgárdi), Gelencsér Tibor (Székesfehérvár, Maroshegy), Horváth László (Mezőfalva), Bakos Zsolt (Dunaújváros)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!