A győzelem édes íze

Fotó: Vohlmann György

Kétezerkettőben volt utoljára magyar bajnok az Acélbikák jégkorongcsapata. Nagyon  kellett ez a siker a dunaújvárosi hokinak. Ezt érezték a szurkolók is, akik közül több  százan voltak csütörtök este Miskolcon. Ez a szám elsőre talán nem tűnik soknak, de azért ne feledjük: manapság nagyon sok sportesemény üres lelátók előtt zajlik. És arról se feledkezzünk el, hogy hétköznap, másnapi munka előtt utaztak a drukkerek oda-vissza közel hatszáz kilométert. Le a kalappal előttük! A csapat egyik legnagyobb és egyik legrégebbi szurkolója, Siba György a mérkőzés után összefoglalta, miért is volt ilyen fontos, és sokat érdemlő a csütörtökön megszerezett bajnoki cím.

Sokan kételkedve fogadták a csapat edzőjének, Stephan Lundh-nak, a döntését, amikor a MOL Liga elődöntőjében a Miskolcot választotta - mondta Siba György.  Az tudott volt, hogy a MOL Ligában legjobb helyen záró magyar csapat egyben magyar bajnok is. Lundh választhatta volna az Érsekújvárt is, így a másik ágon maradt volna a Csíkszereda és Miskolc. Ebben a párosításban bármi történhetett volna, de  mint MOL Liga alapszakasz-győztes, a DAB magyar bajnok lett volna. Így viszont komolyan meg kellett küzdeni az aranyéremért, van tehát értéke az első helynek.

Siba Györgynek ebben teljesen igaza van, de hogyan látja a dunaújvárosi hoki ötödik bajnoki aranyérmét, Tőkési Lajos, aki már tagja volt az első, 1996-ban győztes csapatnak is. Már csak azért is fontos az 1975-ös születésű hátvéd véleménye, mert neki van összehasonlítási alapja: hogy is volt, hogy is  van?

- Ami a legszembetűnőbb, hogy 1996 óta nagyon felgyorsult a jégkorong nálunk is. A játékosok sokkal erősebbek fizikailag, mint mondjuk kilencvenhatban. Abban az időben még nem dolgoztak külföldi edzők az országban. A kilencvenes éke végétől, amikortól egyre több külföldi szakembert szerződtettek a klubok, egyre inkább nőtt a magyar bajnokság színvonala is  ennek kicsúcsosodása volt az A-csoport kiharcolása. Hogy én, miként bírom tartani a tempót a fiatalokkal? Azt kell hogy mondjam, ha a nyári fizikai felkészülést valaki nem linkeskedi el, akkor nagy baj nem lehet...

Nagy baj nem is lett, pedig az előjelek  nem voltak  éppen kedvezőek, hiszen öt komoly játékos is hiányzott a csapatból, mégis két mérkőzést sikerült idegenben megnyerni. Mennyire volt elégedett fiaival Stephan Lundh, az edző?

- Természetesen nagyon elégedett voltam a srácokkal  szögezte le a mester.  - Szerencsére minden meccsen volt valaki, aki magával tudta húzni a többieket, vállalta a felelősséget. Három védőnk is hiányzott, így a maradék öt bekkre nagy nyomás került, ám bizonyították, hogy lehet rájuk számítani ekkora tét mellett is. Úgy gondolom, hogy a légiósaink is kitettek magukért: Sevela, Mihalik, sőt, Chvatal is ezen a két meccsen játszott talán a legjobb formában. Mellettük a fiataljaink is remekül muzsikáltak: Nagy Ricsi például rengeteget volt jégen, s huszonegy évesen eldöntötte a párharcot. Nem akármilyen teljesítmény ez. Összességében úgy érzem, csapatként alkottak nagyot a fiúk - tette hozzá a svéd szakember, akit a szezon hajrájában még csapatra váró feladatokról, a MOL Liga döntőjéről és Volán elleni Magyar Kupa elődöntőről is faggattunk:

- Mindig is győztesként tekintek erre a csapatra, remélem ezzel a játékosaink is így vannak. Bízom benne, hogy idén elhiszik a srácok, van esélyük a Fehérvár ellen - tavaly talán az önbizalom hiánya volt a legnagyobb bajunk az EBEL-csapat elleni meccseken. Persze előtte még vár ránk pár kemény csata a székelyek ellen. Őszintén szólva kifejezetten örülök, hogy ellenük döntőzünk, hiszen az utóbbi időben mumusaink voltak. Ideje lerombolni ezt a kialakulófélben lévő mítoszt, s legyőzni őket a fináléban! - tette hozzá határozottan Stephan Lundh.