2013.03.20. 19:33
A királynő eltávozott
Dunaújváros - Akár nekrológot is írhatnék, de most csak a száraz tényt közlöm: a dunaújvárosi atlétika hosszú agonizálás után elhalálozott. A sportok királynője gyakorlatilag nincs többé városunkban.
Kácser Krisztina, Kácser Zita magyar bajnokok és egykori edzőjük, Ágoston Zita - a testvérek már Pécsett és Debrecenben atlétizálnak
Ágoston Zita, egykori magyar bajnokunk, érmes helyezések birtokosa edzőként tavaly még foglalkozott egy kis sikeres futócsapattal. Ám idei terveikről érdeklődve rövidre zárult a telefonbeszélgetés: Nincs tovább. A fiatalok szétszéledtek, és én már nem kezdem el újra mondta az edző.Aki megélhette még az évtizedekkel ezelőtti fantasztikus dunaújvárosi atlétikai sikereket, annak ezt hallani nem volt szívderítő. Emlékezetes: a hatvanas-hetvenes években (utána is) olyan szakemberek nevelték ki a bajnokokat, akiknek neve örökre fennmarad. Idősebbek tudják, kikről van szó. A teljesség igénye nélkül néhány közülük: Hornyik Károly, Eső Pál, Matéz Tivadar, Merényi Lajos, Csépány György, Bedecs László, Paszternák László, Jeszenői Endre... Elnézést kérek azoktól, akik kimaradtak a sorból, és ma is élő tanúi, sőt egykor tevékeny résztvevői lehettek a sok-sok magyar bajnoki, nemzetközi sikereknek. Azután helyükbe léptek a a szintén megszállott fiatal testnevelők.
Emlékeznek? Néhány évvel ezelőtt naponta, korán reggel az egész Barátság iskola futott a város utcáin. Lipták Gyula igazgató, testnevelő már húsz évvel ezelőtt is fontosnak tartotta a mindennapi testnevelést.- Most az alsóörsi kézilabda-utánpótlás vezetője vagyok. Itt is, mint ahogy minden sportágban az atlétikai képzés az alap. Sajnos Dunaújvárosban ma már nemcsak a feltételek pályák, felszerelések hiányoznak, hanem a megszállott, fanatikus szakemberek is. Valamikor tömegek futottak egy-egy versenyen, mert ugyebár a láb mindig kéznél van.Vagyis ma kevés olyan testnevelő található, aki a sportok királynőjével szívesen foglalkozna. Nincs szakember, az atlétikai csarnok pedig a csernobili állapotokra hasonlít.- De legalább egy négyszáz méteres futópálya lenne! így fakad ki Molnár Ferenc tanár úr, aki többszörös ifjúsági magyar bajnoki címig vitte, tizennégy évig edzősködött, négy évig pedig a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlásának kapitányaként dolgozott.
- A tehetséges gyerekek mind itt hagyták a várost, hiszen nincs pálya. Nincsenek feltételek, szakemberek, gyerekek és támogatók. Szélmalomharcra már nem vállalkoznék, de ha épülne egy pálya, a csarnokot rendbe hoznák..., talán ismét belefognék.Szívfacsaró mondatok. És lőn csoda! Mégiscsak ráleltem egy kis oázisra a sivatag közepén. A Vasvári iskolában dolgozik, már nyugdíjasként Pappné Házi Éva tanárnő. Már 1974-ben főállású edzőként dolgozott a Kohásznál.
- Egyszerűen nem hagyhatom itt a húsz gyerekemet. Futunk a Kiserdőben, lépcsőzünk az iskola épületében, de hát hol gyakoroljuk a váltófutást? Nemrég bekönyörögtük magunkat egy fővárosi versenyre, és érmeket hoztunk haza. Talán én vagyok az utolsó mohikán, meg a fiam Péter, aki a Bánki középiskola leány súlylökő csapatával országos ötödik lett. Az én tanítványom, Endrész Klaudia pedig válogattként Varsóban távolugrásban képviselte Magyarországot! De beugrott egy szakmai kérdés a végére: hogy lesz valakiből kézilabdázó, futballista, ha nem tanult meg másképp futni, csak a sarkán? Elkeseredett vagyok, de az atlétika iránti szerelmem örök.