A királynő eltávozott

Kácser Krisztina, Kácser Zita magyar bajnokok  és egykori edzőjük,  Ágoston Zita  -  a testvérek már Pécsett és Debrecenben   atlétizálnak

Ágoston Zita, egykori magyar bajnokunk, érmes helyezések birtokosa edzőként tavaly még foglalkozott egy kis  sikeres futócsapattal. Ám idei terveikről érdeklődve rövidre zárult a telefonbeszélgetés:  Nincs tovább. A fiatalok szétszéledtek, és én már nem kezdem el újra  mondta az edző.Aki megélhette még az évtizedekkel ezelőtti fantasztikus  dunaújvárosi atlétikai sikereket, annak ezt hallani nem volt szívderítő. Emlékezetes: a hatvanas-hetvenes években (utána is) olyan szakemberek  nevelték ki a bajnokokat, akiknek  neve örökre  fennmarad. Idősebbek tudják,  kikről van szó. A teljesség igénye nélkül néhány közülük:  Hornyik Károly,  Eső Pál, Matéz Tivadar, Merényi Lajos, Csépány György, Bedecs László, Paszternák László, Jeszenői Endre... Elnézést kérek azoktól, akik  kimaradtak a sorból, és ma is  élő tanúi, sőt egykor tevékeny résztvevői  lehettek  a sok-sok  magyar bajnoki, nemzetközi sikereknek.  Azután helyükbe léptek a a szintén megszállott fiatal testnevelők.

Emlékeznek? Néhány évvel ezelőtt naponta, korán reggel  az egész Barátság iskola futott a város utcáin.  Lipták Gyula igazgató, testnevelő  már húsz évvel ezelőtt is  fontosnak  tartotta a mindennapi testnevelést.- Most  az alsóörsi  kézilabda-utánpótlás vezetője vagyok.  Itt is, mint ahogy  minden sportágban  az atlétikai képzés  az alap.  Sajnos Dunaújvárosban  ma már nemcsak a feltételek  pályák, felszerelések  hiányoznak, hanem a megszállott, fanatikus szakemberek is. Valamikor tömegek futottak egy-egy versenyen, mert ugyebár a láb mindig kéznél van.Vagyis ma kevés olyan testnevelő található, aki a sportok királynőjével  szívesen foglalkozna.  Nincs szakember, az atlétikai csarnok pedig a csernobili állapotokra hasonlít.- De legalább egy négyszáz méteres futópálya lenne!  így fakad ki    Molnár Ferenc   tanár úr, aki  többszörös ifjúsági magyar bajnoki címig vitte,  tizennégy évig edzősködött,  négy évig pedig a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlásának  kapitányaként dolgozott.

- A tehetséges gyerekek mind itt hagyták a várost, hiszen nincs pálya.  Nincsenek feltételek, szakemberek, gyerekek és támogatók. Szélmalomharcra már nem vállalkoznék, de  ha épülne egy pálya, a csarnokot rendbe hoznák..., talán ismét belefognék.Szívfacsaró mondatok.  És lőn csoda!  Mégiscsak ráleltem egy kis oázisra a sivatag közepén. A Vasvári iskolában dolgozik, már nyugdíjasként Pappné Házi Éva  tanárnő. Már 1974-ben  főállású edzőként dolgozott a Kohásznál.

- Egyszerűen nem hagyhatom itt a húsz gyerekemet.  Futunk a Kiserdőben, lépcsőzünk az iskola épületében, de hát hol gyakoroljuk a váltófutást?    Nemrég bekönyörögtük magunkat  egy fővárosi versenyre, és érmeket hoztunk haza.  Talán én vagyok az utolsó mohikán, meg a fiam Péter, aki a Bánki középiskola leány súlylökő csapatával  országos ötödik lett.  Az én tanítványom, Endrész Klaudia pedig válogattként  Varsóban távolugrásban képviselte Magyarországot! De  beugrott  egy  szakmai kérdés a végére:  hogy lesz valakiből kézilabdázó,  futballista, ha   nem tanult meg másképp futni, csak a sarkán?  Elkeseredett vagyok, de az atlétika iránti szerelmem örök.