Sport

2014.11.03. 19:15

Az összrégiós úszóversenyen a Dunaferr SE szakosztályát nyolcan képviselték

Dunaújváros - Első évének végéhez érkezett a Magyar Úszó Szövetség legfontosabb kezdeményezése, a Jövő Bajnokai program, ennek alkalmából Dunaújvárosban országos versenyen méretett meg csaknem háromszáz fiatal vasárnap.

Gallai Péter

Az összrégiós versenyen szokás szerint megjelent a sportág több élő legendája, Hargitay Andráson kívül Verrasztó Zoltán, Wladár Sándor és Darnyi Tamás is, akik az eredményhirdetések után egy kép erejéig visszatértek oda, ahol igazán szívesen láttuk őket: a dobogó tetejére. Kiss László szövetségi kapitány örömmel újságolta, hogy a havi eredménykövetés azt mutatja, a fiatalok folyamatosan fejlődnek, a Jövő Bajnokai első évjáratából már ki is alakították az első korosztályos válogatottat – és az ifjak számára motiváció lehet, hogy két 14 esztendős szupertehetség, Késely Ajna és Gyurinovics Fanni tagja a dohai rövid pályás világbajnokságra utazó felnőttválogatottnak.

Kállai Bendegúz volt a nyolc közül az egyik dunaújvárosi induló a közép-dunántúli válogatottban. Fotó: Ónodi Zoltán

– Az is igen fontos, hogy Gyárfás Tamás szövetségi elnök hathatós lobbizással elérte, hogy végre a LEN igazodjon a FINA korosztályos szabályaihoz, ami rendkívül sokat segít, hiszen a 2016-os hódmezővásárhelyi junior Eb-n már jól felkészülhet az egész csapat a 2017-es junior vb-re – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A régi nagyok a dobogó tetején: Wladár Sándor (b), Verrasztó Zoltán, Hargitay András és Darnyi Tamás. Fotó: Szaka József/MÚSZ

A Dunaferr SE eredményei.

200 fiú vegyes (2002-es korosztály): 7. Weiter Dávid, 32. Kállai Bendegúz. 200 fiú vegyes (2004): 12. Kállai Botond. 200 lány vegyes (2003): 8. Böde Laura. 200 fiú vegyes (2003): 33. Szlobodnyik Dávid.. 50 lány pillangó (2003): 9. Varró Réka.

50 méter lány hát (2003-as korosztály): 4. Lack Bianka. 50 fiú mell (2003): 7. Szlobodnyik Dávid. 50 ány mell (2003): 8. Decsi Dorina. 50 fiú gyors (2002): 8. Weiter Dávid, 10. Kállai Bendegúz. 50 fiú gyors (2004): 3. Kállai Botond. 50 gyors (2002): 2. Böde Laura.

A régiós válogatottakban 67 egyesület képviseltette magát, a fiatalok hatszáz rajtot teljesítettek. A dunaújvárosi klub a tizenkettedik helyen végezett a klubrangsorban, nyolc indulójuk 37 pontot szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!