Sport

2015.11.02. 16:18

Cegléden a visszavágókon sem tudott nyerni a Dunaferr újonc birkózócsapata

Dunaújváros - A Dunaferr SE felnőtt birkózócsapata az NB I-es bajnokságban legutóbb Cegléden szerepelt.

Dunaújvárosi Hírlap

Október 27-én, Cegléden rendezték meg a felnőtt NB I-es birkózó csapatbajnokság „B" csoportjának visszavágó mérkőzéseit. A Dunaferr SE csapata három versenyzőjét nélkülözni volt kénytelen betegség és sérülés miatt.

Az első mérkőzésen az ESMTK csapata magabiztos győzelmet aratott a dunaújvárosiak ellen. A házigazda ceglédiek ellen Zellei Áron nagyon jó teljesítményt nyújtott, hiszen a 71 kg-os súlycsoport szabadfogású mérkőzésén legyőzte az egy héttel ezelőtti törökországi rangos nemzetközi birkózóverseny győztesét, Balatoni Bencét 13-11 arányban. Majd Zellei Péter az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamástól ugyan kikapott, de végig bátran és jól birkózott. Szabó Róbert a 80 kg-os súlycsoportban szabadfogásban technikai tussal győzte le Kozákot.

A Dunaferr csapata balról-jobbra: Breier Dániel, Szabó Róbert, Nagymihály Norbert, Zellei Péter, Zellei Áron, Papp Gyula. Fotó: amatőr felvétel

A folytatásban Nagymihály Norbert és Breier Dániel vereséget szenvedett, Papp Gyula az előző mérkőzésén összeszedett sérülése miatt pedig már nem tudott kiállni a ceglédiek birkózója ellen.

A papírformának megfelelően a „B" csoport küzdelmeit az ESMTK nyerte nagy fölénnyel, második helyen a Ceglédi VSE, a harmadikon pedig a Dunaferr SE végzett. A másik két csoport eddigi eredményei alapján a Dunaferr SE várhatóan a Kecskeméti TE és a Szombathelyi Haladás csapatával mérkőzik majd a 7-9. helyért november hónapban, az utolsó kettő kiesik az NB II-be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!