Szomorú búcsú az élvonaltól - A mindent eldöntő paksi mérkőzésen nem csak az esély, a hit is elfogyott

A feladat azért is volt halmozottan nehéz, mert még győzelem esetén sem lehetett benne biztos a dunaújvárosi ecsapat, hogy az élvonalban folytatja, mivel két másik mérkőzés eredménye is befolyásolta a bentmaradás/kiesés kérdését. A pontszámban egyenlően álló Haladásnak ugyanis egy győzelemmel többje volt, ha megveri hazai pályán a Puskás Akadémiát, és a Honvéd is legyőzi a már kiesett Pápát, akkor a DPASE kiesik, győzelemtől függetlenül. Ha egy ponttal többet szerez, mint a szombathelyiek, akkor bent marad.

– Mi jók leszünk, csak a többi mérkőzés is alakuljon jól – mondta bizakodva a bemelegítő játékosait figyelő Artner Tamás a sorsdöntő mérkőzés előtt. A csapatot nyolc fordulóval korábban átvevő vezetőedző irányításával kilenc pontot gyűjtött a DPASE, sajnos azt megelőzően csak 13-ra futotta, amiben nagy szerepe volt annak is, hogy az újonc első tíz élvonalbeli találkozóját idegenben volt kénytelen játszani a világítás hiánya miatt. Ráadásul az addig megszerzett három pontjából egyet még le is vontak... Ezt a hendikepet pedig már nem tudta ledolgozni a tavasszal visszakapott hazai mérkőzéseken sem.

Így jutottunk el a három csapat számára mindent eldöntő harmincadik fordulóig, amikorra már ráadásul ismertté vált az MLSZ döntése a licenszkérelmek elutasításáról és az ennek nyomán bekövetkező létszámcsökkentésről. A három mérkőzésen pályára lépő hat csapat közül egyedül a Pápát érintette ez az ügy, s mi azért bízhattunk abban, hogy a PAFC, ahogyan tőlünk elvett hat pontot, úgy a Haladás ellen is képes lesz legalább egy döntetlenre, s akkor egy paksi bravúrgyőzelemmel... Vagy, ha mégsem, akkor a hajrára teljesen széteső Pápa akar szépen búcsúzni az élvonaltól... De semmi nem úgy alakult, ahogy reméltük.

Pakson ráadásul nagyon elszánt volt a hangulat, Csertői Aurél irányításával egy nagyon masszív, mindenkire veszélyes, s ötödik helyével ismét az élcsapatok közé lépett alakulat fogadta a dunaújvárosiakat, akik szépen, győzelemmel akarták zárni az évet. Hogy mégis melyik csapat akarta jobban a győzelmet, az a mérkőzés elején, elég sokáig nem derült ki, a tizenhetedik percig eseménytelen, „puhatolózó” játékkal telt az idő, akkor is Vaskó szabálytalansága és sárga lapja jelentette az eseményt – elég rossz jel. Haraszti vétette észre magát a túloldalon, előbb egy műesésére megítélt szabadrúgást lőtt a jobb fölső sarok mellé, majd letalpalta Villámot. A félidő utolsó negyedórájára kicsit élénkebb lett a játék, Petneházi és Böőr lőtt mellé, amire Könyves válaszolt kétszer, majd Jakab belőtt labdájára nem volt érkező a paksi kapu elé, aztán Böőr ugratta ki Eppelt, ám a csatár lövés helyett még tolt egyet a labdán, s oda lett az ígéretes helyzet. Az első félidő végére maradt még egy, számunkra rossz hír: a Haladás megszerezete a vezetést...

Rémálomszerűen indult a második félidő: Böőr Zoltán egy kiugratást akart megszelídíteni a paksi tizenhatoson belül, amikor fájdalmas arccal rogyott a fűre, hordágyon vitték le a csapat kapitányát és irányítóját, a helyére Orosz állt be. És mivel szünetben Jakabot Thiago váltotta, Artner Tamásnak már csak egy cseréje maradt. Ami ennél nagyobb baj volt, hogy innentől meglehetősen szervezetlenné vált a csapat támadó játéka, mert nem volt aki átvette volna Böőr szerepkörét. Esetlegessé, szórványossá váltak a DPASE támadásai, bár küzdött, hajtott mindenki, a Paks csírájában fojtotta el a próbálkozásokat. Ahogy azt már tőlük megszoktuk, masszívan megszállták a középpályát nem hagyva semmi területet a láthatóan egyre hitehagyottabb dunaújvárosiaknak. A 64. percben aztán az a kis remény is elfogyott, ami a mérkőzés elején még éltetett: Könyves szépen kijátszott támadás végén közelről gurított a hálóba – a sötét felhők már nem csak a paksi égbolton gyülekeztek. Egy percre rá azonban Eppel akár egyenlíthetett volna, ám a tizenhatoson belül elesett, nem történt szabálytalanság. Közben a Haladás és a Honvéd már 2-0-ra vezetett – innen már nem volt visszaút. Ennek ellenére a felfutásaival legveszélyesebb támadónkká előlépett Hidvégi remek csúsztatott fejessel egyenlített. Kár, hogy ez a 90. percben történt, az meg még nagyobb, hogy a ráadásban Bertus szabadrúgásból a jobb alsó sarokba bombázott...

S hogy a hazaiak mennyire akarták ezt a győzelmet, arra ékes bizonyíték, hogy a győztes találatot úgy ünnepelték, mintha legalábbis a 2008-as ezüstérmüket, vagy egy nemzetközi kupaindulást érő helyet jelentette volna. Szóval Pakson ünnep kezdődött a lefújás után, mi pedig szomorúan indultunk haza. Még az eső is esni kezdett...

Akiknek a remény hal meg utoljára: sokan elkísérték a csapatot a paksi fellépésre, ami már csak papíron volt sorsdöntő, de ettől a játékosok még nagyon hálásak voltak a biztatásért...Fotó: Maczkó Márk

Ha sikerül együtt tartani a csapatot...

– Azt kaptam, amire számítottam – kezdte a mérkőzés utáni értékelését Artner Tamás a DPASE vezetőedzője. – Az első osztályt valójában a Diósgyőr és a Debrecen ellen, hazai pályán buktuk el, mert itt ma már nem volt reális esélyünk a bentmaradás kiharcolására. Túl azon, hogy sok mindennek kellett volna összejönni a csapat is kipukadt az utolsó meccsre, legalábbis fejben. Ezzel együtt is mindent megtettek, küzdöttek, hajtottak, de nem játszottunk jól. A mérkőzés abszolút egál volt, a gól sem volt benne, annak ellenére, hogy a végén három is esett. Gratulálok a bentmaradóknak!

A hogyan továbbot firtató kérdésekre Artner Tamás elmondta:

– Úgy vállaltuk el ezt a kilenc mérkőzést, és úgy is szól a szerződésünk, hogy bármi lesz is, egy évet még dolgozunk a csapattal. Nagyon remélem, hogy sikerül egyben tartani a keretet, vagy legalábbis jelentős részét, és nyáron sikerül úgy felkészíteni a csapatot, hogy visszajussunk az első osztályba, mert vallom, hogy ez a csapat ide való. Ám ez csak úgy sikerülhet, ha a második vonalnak is első osztályú kerettel vághatunk neki, függetlenül attól, hogy hová sorolják be a most licenszet nem kapó csapatokat.