Vizilabda

2016.03.21. 20:43

Sikeres válogatott bemutatkozás

Dunaújváros - Az év végi világbajnokságra készülő magyar junior női vízilabda-válogatott megnyerte a hétvégi szegedi tornát, ahol három felnőtt együttes volt az ellenfele.

Gallai Péter

A Szegeden rendezett felkészülési tornán a női junior válogatott mellett a házigazda Szeged, valamint az Eger és a Szentes OB I-es csapata vett részt. Ugyan utóbbi csapatok három felnőtt válogatottja hiányzott, de így is komoly riválisai voltak a fiataloknak. Az utánpótlás nemzeti együttes kispadján most debütált Faragó Tamás, az új szakvezető négy dunaújvárosi játékosra számított a tornán, a kapus Lekrinszki Ginára, a mezőnyjátékos, Vályi Vandára, Huszti Dórára és Mchunu Hlengiwére. A juniorok azután nagy fegyvertényt elérve, mindhárom riválisukat legyőzve, megnyerték a tornát.

- Kellemes meglepetés volt ismét csajokkal foglalkozni. Mégpedig azért, mert a lányok - a fiúk nagy részével ellentétben - valóban meg is csinálják azt, amit kérünk tőlük. Így volt ez Szegeden is, a mondandónkban megtalálták a lányok a racionalitást, és ez eredményre is vezetett. Mindenképpen örülök ennek a három győzelemnek, hiszen ha az ember munkából elmegy egy tornára, a győzelmek visszaigazolást jelentenek, az edzőknek is egyébként, nem csak a játékosoknak. Jól sikerült ez az összetartás, aminek, a célja igazából legfőképp a megfigyelés volt és a válogatott struktúrájának a kialakítása - értékelte a látottakat a szövetség honlapjának Faragó Tamás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!