Szavazzunk a Cimborafára!

2024.08.25. 09:00

Figyelem, Dunaújváros! Ezt megnyerhetjük!

A dunaújvárosi Cimborafára is szavazhatunk az Év Fája versenyben, miután a szervező Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije beválasztotta a döntőbe.

Molnár Emese

Összesen kilenc lombkoronás csoda szerepel a fináléban, s közülük az lesz a győztes, amelyik a legtöbb szavazatot kapja az emberektől. A voksolás július 29-én kezdődött, és szeptember 30-án éjfélkor zárul. A pénteki, augusztus 23-i állapot szerint a dunaújvárosi fa 724 szavazattal a negyedik helyen áll. 

Szavazni a verseny honlapján (evfaja.hu) lehet. Egy email címről csupán egy szavazatot fogadnak el. Viszont ha összefogunk, és minél többen voksolunk rá, akkor máris az élre kerülhet a Cimborafánk, ugyanis pár száz szavazattal van csak lemaradva. 

Igen komoly "ellenfelek" vannak előtte, történelmi és természeti csodák, ám a verseny szervezői éppen olyan fák nevezését várták a versenyre, amelyek egy adott közösség számára különösen fontosak, jelentős szerepet tölt be a mindennapjaikban.

Első helyen egyenlőre a Szmrecsányi Lajos Érsekkert területén található platánfa áll 1157 vokssal. Az egri szájhagyomány szerint ennél a fánál pihent meg Dembinszky Henrik, Görgei Artúr, Klapka György és Kossuth Lajos, miközben a kápolnai csata haditanácsára igyekeztek Egerbe.

Platánfa az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertben. A kép forrása: a verseny honlapja.

A második helyen Bodrogkisfalud öreg tölgye áll, amely a közösségi rendezvények központi helyszínéül szolgál. Bizonyára sokat jelent a település kilencszáz lakosa számára, ugyanis 839 vokssal foglalja el jelenleg a dobogó második fokát.

A bodrogkisfaludi öreg tölgy. A kép forrása: a verseny honlapja.

A harmadik helyen álló fa története engem is megérintett. Személy szerint ennek ítélném oda a Hős Fa címet (ezt a díjat egyébként a zsűri fogja odaítélni valamelyik döntős fának, továbbá az Országos Erdészeti Egyesület is hirdet egy különdíjast a verseny végén). Tiszagyenda platánjáról van szó, amely az élni akarás, a megújulás, a túlélés jelképévé vált. A fát Hellebronth Géza ültette a kastélyt körülvevő arborétumszerű parkba mintegy száznegyven évvel ezelőtt. A második világháború után a község tulajdonába került a park, amely rendezvényeik helyszínévé vált. Kevés gondot fordítottak rá, vandálok több alkalommal levagdalták a vastagabb ágakat, két alkalommal pedig villámcsapás érte. A második villámcsapáskor a fa közepe súlyosan megégett, alig maradt ép része. A fa azonban élni akart és a település lakóinak legnagyobb örömére fokozatosan, minden tavasszal kihajtott. Sajnos felelőtlen fiatalok heccből pár évvel ezelőtt tüzet raktak a fa villámcsapástól megsérült részénél, aminek következtében még nagyobb lett a közepében keletkezett odú szerű rész. A fa környékét ma már rendszeresen gondozza az önkormányzat. Ez a túlélő fa 738 voksot kapott eddig, vagyis mindössze 14 szavazat választja el a Cimborafától.

Tiszagyenda platánja. A kép forrása: a verseny honlapja.

A mi fánkat a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában működő Cimbora klub ültette el 2003-ban a város akkori erdőbarát szakembereivel. Egy ezüsthársról van szó, amelyet egy-egy találkozó során körbeülnek az ifjú olvasók Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros vezetésével, szerveznek itt zenés-táncos nyárbúcsúztató programot is. 

A dunaújvárosi Cimborafa. A kép forrása: a verseny honlapja.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában