Az én történeteim – 24. rész

1995-ben még aktív dolgozó voltam a meleghengerműben, amikor egyre többször hallottuk az ismerőseinktől, hogy most jöttek haza a tengerparti nyaralásból, vagy egyéb külföldi társas utazásról. Irigykedtünk, mert mi három gyerekkel legfeljebb a Balatonra jártunk. Gyakorlatilag a családunkból csak én jártam külföldre, a vasműs hivatalos utakra. 

Egy pesti utazási iroda meghirdetett egy igen kedvező árú „Last minute” hatnapos társasutazást Egyiptomba. Jelentkeztünk és az adott napon, (január 4-én) ketten a nejemmel a Ferihegyi repülőtéren vártuk az indulást. Az egész országból voltunk vagy ötvenen, de Dunaújvárosból csak mi ketten. Emiatt egy kicsit tartózkodóan viselkedtünk. A közelünkben volt egy hasonló korú házaspár, akik szimpatikusak voltak, ezért megismerkedtünk velük. Kiderült, hogy ceglédiek és a férfit Józsinak a feleségét pedig Ancinak hívják. A repülőgépre már összebarátkozva szálltunk fel és sokat beszélgettünk.  Átszelve az Adriai tengert érkeztünk meg Egyiptomba.   

Először Afrikában

A kairói repülőtéren az utazási iroda egyiptomi idegenvezetője, egy 50 év körüli férfi várt bennünket, aki (óriási szerencsénkre), civilben történelem tanár volt.  Két külön busszal a Pyramid hotelbe utaztunk.  A hatemeletes épület ötödik emeletén házaspáronként külön szobákat kaptunk.  Legalább négycsillagos szálloda volt és az ételek is finomak voltak.  A szobánk nagyméretű ablakain láttuk a mellettünk elhaladó városi autóút forgalmát. A klimatizált szálloda ablakai nem voltak nyithatók. A távolban, 5-10 km-re látszottak a Gizai piramisok. Később kiderült, hogy viszonylag messze laktunk a belvárostól.       

A kairói építészet meglepett bennünket. A szálloda közelében mindenütt három-négy emeletes tömbházak voltak tető nélkül, de a falak 1-2 méter magasan tovább nyúltak, bízva a későbbi folytatásban. Addig kecskét vagy más házi állatokat tartottak a födémen. Esőtől nem kellett tartani, mert ahogy elmondták évente egy két alkalommal van csak.

A januári hőmérséklet 20-22 C fok volt.  Aznap nem volt közös program, ezért mi négyen egy közeli sétára indultunk az idegenvezetőnk figyelmeztetése ellenére. A levegőben, mint valami halvány füst, úgy terjengett a szaharai por.

Az első napi benyomásaink

Elsőre feltűnt az, hogy a szálloda melletti úton 8-10 személyes buszok szállították az utasokat, nagy dudálások közepette. Az út tőlünk távolabbi oldalán volt egy buszmegálló, ahol szinte percenként szálltak le és fel az emberek.

Az út mellett egy hosszú erdősáv húzódott, ahova a buszról leszállók közül egy-két férfi bement, elvégezte a dolgát és gyalog ment tovább. Látszólag ez senkit sem zavart. Mi egy közeli sétát terveztünk, ezért csak ezen az oldalon a 3-4 emeletes házak között sétálgattunk. A házak közel voltak egymástól és itt - ott homokbuckák voltak a házak mellett. A gyerekek az erkélyről lelógatott kötélen Tarzant játszottak, röpködve egyik buckáról a másikra.  A főútra nyílva a földszinteken különféle üzletek kínálták az áruikat. Volt fegyveres őrökkel védett ékszerüzlet, tele arany portékákkal. Nem messze tőle hentesüzlet, amelynek a bejárata előtt állványokra felfüggesztett félbe vágott állati tetemek lógtak. Ugyanitt az ablakon át gyrost lehetett vásárolni. Odébb egy bútorüzlet kirakata kínálta a gyönyörű ülőgarnitúrákat viszonylag olcsón. Az utcasarkokon 8-10 éves gyerekek kis asztalkán árulták a szárított datolyát. Látták, hogy turisták vagyunk, de nem voltak tolakodóak. Olyan kedvesek voltak, hogy természetesen vettünk egy - egy papírzacskóval. Kínáltak és vettünk képeslapokat is, némi baksisért. Elég sok „lerobbant” embert láttunk, de nem kéregettek és nem voltak veszélyesek sem. Ezek voltak az első napi benyomásaink.

Közös programok

A második nap közös programokkal telt. Buszokkal meglátogattuk a Gizai piramisokat. Az idegenvezető kíséretében bementünk a Kheopsz fáraó piramisába, ahol a sírkamrában két arab férfi őrizte az üres helyiséget. 

Az idegenvezetőnk kimerítő előadást tartott a fáraó temetési szertartásáról és arról, hogy a régészek a sírt már kifosztva találták meg. Megcsodáltuk a három nagyobb piramist és az előttünk lévő monumentális SZFINX-et.

Viszonylag olcsón tevegeltünk is, igaz hogy kicsit rendhagyó módon. Éppen felültem egy térdelő tevére és amikor felállt, az Anci kitalálta, hogy ő is felülne elém. Mutatta a teve gazdájának, hogy segítse fel. Ő benyúlt a lába közé (nadrágban volt) és felemelte hozzám, de úgy, hogy épp szembe velem, ő közben kiabálta, hogy jaj-jaj nyúlkál a pasi. A férje meg felvette videóra. 

Valahogy sikerült irányba fordulnia, majd tettünk egy rövid kört a piramis körül, aztán a teve térdre ereszkedett és leszálltunk. (Nemrég néztük meg együtt a 30 éve készült videót. Jót nevettünk rajta.)

A piramisoktól tovább utaztunk Memphiszbe, amely II. Ramszesz fáraó idején a főváros volt. Most csak sivatag és hatalmas pálmaliget van a helyén. A kietlen táj mellett néhány muzeális építmény látható. Egy fedett csarnokban láttuk a fáraó óriási fekvő kőszobrát. Az épületen kívül is van egy óriási álló szobra.  Tovább mentünk és megnéztük Dzsószer fáraó lépcsős piramisát is.

A hosszú úton szinte mindig valamilyen csatorna mentén haladtunk. A kísérőnk szerint több száz ilyen 10-20 méter széles mesterséges csatorna van kiépítve merőlegesen a Nílus folyótól be a sivatagba. 

A csatornák oldalán kis kezdetleges lakóházakban élnek az emberek és káposztát vagy más zöldségeket termelnek. Több árus közlekedett az úton megpakolt szamarat vezetve. Voltunk egy szőnyegszövő műhelyben, ahol főleg gyerekek dolgoztak. 

Egy parfüm előállító üzemet is meglátogattunk. Késő délután értünk vissza a szállodába, ahol vacsora után még el iszogattunk egy kicsit. 

A harmadik nap sem unatkoztunk

A harmadik napi közös program városnézés volt Kairóban. 

Felmentünk a Nasszer toronyban lévő kilátóba és onnan csodáltuk meg a várost és a Nílust. (lásd. címlap fotó) Elvittek bennünket a „Kairói bazárba” is, ahol temérdek ember és áru volt összezsúfolva. Vettünk egy nagyon szép bőr táskát és teázgattunk az árussal. Mivel külön buszokkal voltunk, nagyon sok dolgot megnéztünk. Bementünk a Kairói Nemzeti Múzeumba és megcsodáltuk „Tutanhamon fáraó” feltárt sírjának itt kiállított emlékeit. Megismerkedtünk a papirusz tekercsek előállításával is. Vásároltunk néhány papirusz festményt. Megnéztük a Kairói nagy mecsetet, ami vetekszik az Isztambuli (Konstantinápolyi) kék mecsettel. 

Ezután elmentünk egy évszázados temető városba is, ahol a felszíni építményekbe beköltöztek a hajléktalanok.

Katonai kísérettel

A negyedik napon buszokkal és elöl, hátul fegyveres katonai dzsipek kíséretével elutaztunk Alexandriába, a tenger melletti nagyvárosba, amit még Nagy Sándor alapított időszámításunk előtt 332-ben. 

Lementünk egy kb.15 méter átmérőjű hatalmas kör alakú kútszerű építménybe, amelyből sugár irányban 4X4 méter keresztmetszetű alagutak nyíltak.  Ezekben 3x3x3 méteres gránit tömbökben (koporsókban) helyezték el a szentté nyilvánított BIKA istenek bebalzsamozott és ékszerekkel feldíszített tetemeit, évszázadokkal azelőtt. Mire mi odaértünk, már kirabolták azokat is! Hazafelé a sivatagon átvezető úton megálltunk, egy elhagyott (vagy be sem lakott) panel lakótelep mellet, - amit tíz évvel azelőtt építettek, de senki sem költözött ide. Viszonylag későn érkeztünk a szállodába és elég fáradtak voltunk.

A kihagyhatatlan Szuezi-csatorna

Ötödik napon korán indultunk Kairón át dél felé a Szuezi-csatorna melletti úton. Közel 60 km-re volt egy alagút, amin áthajtottunk a Szuezi-csatorna alatt a Sinai félszigetre. Ott megmutatták nekünk az izraeliek által épített BAR-LEV védelmi vonal erődítményeinek az egyiptomi hadsereg által szétlőtt maradványait. (1973-ban az egyiptomi hadsereg átkelt a Szuezi-csatornán, a háborúban és a védelmi vonalból mindent elfoglaltak, csak egy Budapest nevű erődítményt nem tudtak elfoglalni. Végül az izraeli hadsereg kicsit lejjebb szintén átkelt a Szuezi-csatornán és megindult Kairó felé. A nagyhatalmak nyomására Kairótól 101 km-re megálltak és ezzel véget ért a háború.)                                 

A kirándulás után viszonylag hamar visszaértünk a szállodába, átöltöztünk és buszokkal újra bementünk a belvárosba. A kora esti program egy zenés, műsoros hajóút volt a Níluson. A hajón könnyű vacsora mellett megtekintettünk egy bűvészmutatványt és egy 30 éves körüli hastáncosnő műsorát. 

A buszok visszavitték a társaságot a szállodába, de mi négyen úgy döntöttünk, hogy egy kicsit még maradunk és taxival megyünk vissza.  Nagy zsongás volt a városban. Mindenütt nyitott vízipipázó helyiségekbe invitáltak bennünket, de mi nem mertünk bemenni. Kis idő múlva leintettünk egy Dácia márkájú taxit és az angolul nem beszélő taxisofőrnek bemondtuk, hogy Pyramid hotel. Ő nagy lendülettel elindult és kb. negyedóra múlva megállt egy Pyramid hotel előtt. Mikor láttuk, hogy ez nem a mi szállodánk, ő nem zavartatta magát és már indultunk is tovább és 5-10 perc múlva megállt egy másik Pyramid hotel előtt, ami megint nem a mi szállodánk volt. Ekkor mondtam, hogy jöjjön be velem a portára és ott én megkérdezem, hogy hol van a mi szállodánk. Bementünk és a portással tisztáztam, hogy mit keresünk, ő pedig útba igazította taxist. Végül szerencsésen beértünk a szállodánkba és másnap (a hatodik napon) elutaztunk Kairóból. A ceglédi barátainkkal azóta is tartjuk a kapcsolatot.

Szerző: Nyíri Miklós

 Itt találja Az én történeteim előző részeit!