A globális acélipari túlkapacitás dinamikája

Az elmúlt évtizedben az EU acélkereskedelmi mérlege egyensúlyi többletből (+11 millió tonna évente) kereskedelmi hiányba fordult át (2021 és 2023 között éves átlagban -10 millió tonna). Az iparágunk helyzete romlik, a harmadik országból importált acél mennyisége nő, miközben elegendő belső kapacitás állna rendelkezésre az európai piac ellátására.

Ha megvizsgáljuk például az indiai vagy a japán kereskedelmi adatokat, megfigyelhető, hogy jelentős átrendeződés zajlik az acélexport szerkezetében a célpiacok tekintetében. Az elmúlt években dinamikus növekedésnek indult mindkét ország EU-ba irányuló exportja. Az Unió szempontjából a helyzetet súlyosbítja, hogy eközben a két ország EU-ból származó importja jelentősen csökkent.

A globális túlkínálat alacsonyabb árakat és alacsonyabb kapacitáskihasználtságot eredményez, ami visszafogja az iparág fejlesztési és fenntarthatósági törekvéseit, miközben az alacsonyabb kapacitáskihasználtság felesleges szén-dioxid-kibocsátást is okoz, ami veszélybe sodorja az EU egyedülálló szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési politikájának hatékonyságát. Ha nem történik gyors és határozott fellépés a globális túlkapacitás ügyében, akkor számos kritikus Uniós gyártási értéklánc gazdaságos működése kerül veszélybe.

Az elmúlt két évtizedben több nemzetközi kezdeményezés is történt, beleértve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által folytatott tárgyalásokat az állami támogatásokra vonatkozó nemzetközi megállapodásról (2001); a G20 által elindított globális fórumot az acél túlkínálatával kapcsolatban (2016); az EU, az Egyesült Államok és Japán közötti háromoldalú együttműködési nyilatkozatot az ipari támogatásokra vonatkozóan (2017); valamint a fenntartható acél- és alumíniumágazatot érintő globális megállapodást (2021). Bár az utóbbi épp felfüggesztés alatt van, ezek a kezdeményezések ráirányították a nemzetközi közösség figyelmét a kapacitásprobléma kritikus jelentőségére, azonban nem eredményeztek konkrét politikai megoldásokat vagy intézkedéseket.

Az EU kereskedelempolitikájában kiemelten fontos olyan új funkciók és szabályozások kidolgozása, melyek közvetlenül foglalkoznak a globális túlkapacitás és annak európai piacra gyakorolt hatásával. Erre azért is szükség van, mert az acélipar helyzete előrevetíti, hogy mi várható más iparágakban, amelyek a saját túlkapacitásuk okozta, létüket fenyegető válságuk előtt állnak.

Kimelten kell foglalkozni Kínával, mivel a kínai acéltermelésben történt hirtelen növekedés az elmúlt két évtizedben komoly egyensúly problémákat okozott a globális acélpiacon, különösen a 2015-16-os acélválság idején. Ebben az időszakban ugyanis a kínai acélkereslet stagnált, mely következtében Kína más felvevő piacok után nézett. Ez hatalmas, mintegy 100 millió tonnás exportnövekedést generált az országnak. A következő években tapasztalt exportcsökkenést követően Kína 2023-ban ismét a történelmi rekordhoz (94 millió tonna) közeli acélmennyiséget exportált.

Kína exportnövekedése közvetett módon is nagyban hozzájárul az EU felé irányuló import növekedéséhez. Bár Kína elsősorban más országokba exportál közvetlenül például Indiába, Vietnamba, Egyiptomba vagy Tajvanba, ezen országok EU-ba irányuló exportja az elmúlt években jelentős növekedést mutatott. Ez egyértelműen azt jelzi, hogy Kína exportjának növekedése összefüggésben van az EU-ba irányuló import növekedésével.

Kiemelten fontos, hogy a szabályozások ne csak kizárólag Kínára koncentráljanak, hanem minden olyan országra, amely globális szinten hozzájárul a túlkapacitás problémájához. Az acélipar túlkapacitásának új, regionális dimenziója alakul ki Kínán kívül is, elsősorban Délkelet-Ázsiában (ASEAN, India), a Közel-Keleten, valamint Észak-Afrikában. Ennek háttérében az áll, hogy a gazdasági fejlődés és exportcélok elérése hatalmas acélgyártási kapacitás növekedésre ösztönzni a feltörekvő és fejlődő gazdaságokat.

Több nyersacélgyártási kapacitásbővítés olyan gazdaságokban történik, amelyek már jelentős kapacitástöbblettel rendelkeznek a saját keresletükhöz képest, ami tovább növeli exportfüggőségüket, ilyenek például Törökország, Irán és Algéria.

Más jelentős kapacitásbővítés, gyakran a kínai határon átnyúló befektetések révén, olyan gazdaságokban jön létre, amelyek jelenleg viszonylag kiegyensúlyozott kapacitás - keresleti helyzetben vannak. Ugyanakkor kolyan fennáll a veszélye, hogy a kereslet növekedés túllépése után exportfüggővé válnak (India, Indonézia, Vietnam, Malajzia).

A fentieken túl azzal, hogy új acélgyártási kapacitások jelennek meg a hagyományosan nettó importőr gazdaságokban, az exportra specializálódott országok célpiacai szűkülnek. Ez különösen érinti az olyan országokat, mint Japán, Dél-Korea, Tajvan, Törökország és Oroszország.

Az Eurofer által megfogalmazott nyílt levél számos fontos aggályt vet fel a globális acélipar jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Kiemeli a Kínával való kereskedelmi kapcsolatok kulcsfontosságú szerepét, különösen az acélipar túlkapacitásának kezelésében. Az elmúlt évtizedben tapasztalt egyensúlyhiányok és az EU-s acéltermelés kereskedelmi mérlege mutatja, hogy az iparág válságba került, ami tovább súlyosbodik a növekvő import miatt. Kína exportjának növekedése közvetlenül és közvetetten is befolyásolja az EU-ba érkező importot, miközben rávilágít arra, hogy a kapacitásbővítés főleg a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban történik. Ezek azt jelzik, hogy az EU-nak határozottan kell fellépnie a globális acélipar problémáival szemben, különösen tekintettel az egyre növekvő globális túlkapacitásra.

Forrás: mvae.hu