2023.06.18. 17:00
Duna New Szabi: vidám autós uralom a szigeti kempingben - galériával
Háromnapos, márkafüggetlen találkozóra várták a verdák szerelmeseit a mögöttünk hagyott hétvégén a Szalki-szigeten. A Duna New Szabi névre keresztelt autós fiesztának ez már sorrendben a harmadik kiadása volt.
Fotó: Laczkó Izabella
Az Ürmös Gábor és Kecső Mária által megálmodott és életre hívott rendezvény tavaly kétszer is jelentkezett: májusban és szeptemberben is nagy sikerrel futott az esemény. A szervezők pedig a bővülés, fejlődés mellett döntöttek. Így a Szalki-szigeten található szabadtéri színpad előtti területről beköltöztek a jóval komfortosabb és számos plusz lehetőséget biztosító kempingbe.
Márkafüggetlen autóstalálkozó a Szalki-szigeten
Fotók: Laczkó IzabellaA Duna New Szabi 3 pénteken délután kezdődött. A vállalkozó kedvű sofőrök számos technikai, ügyességi bemutatón tesztelhették tudásukat, és bizonyíthatták, valóban uralják járműveiket. A fizikailag jó erőben lévőknek alkatrészt-hajító vetélkedőt szerveztek. A márkafüggetlen találkozón – jellegéből adódóan – sokszínű volt a mezőny. A régebbi, ikonikus autók mellett a jelen kedvencei is felvonultak. A négykerekűek szépségversenyét pedig szakavatott zsűri szemlézte – számos típusban és kategóriában. Az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt. Előkerültek a bográcsok is, sokan privát grillpartival színesítették a találkát. Szombaton este DJ Adam Gain adagolta az ütemeket hajnalig. Vasárnap pedig a pörgős hétvégét pihenhették ki az autósok.