Szamárfarmra gyűjtenek

2024.07.18. 15:00

Mezőfalván is járt Patrik és hű társa Füles, a szamár

Horváth László

Örömmel köszöntötték Patrikot és Fülest Mezőfalván

Fotó: Horváth László

Mára már országos hírűvé vált Koszonits Patrik és szamara kedd délután Mezőfalván a Bartók utcai játszótérnél fogadta az érdeklődőket és a támogatókat. A fiatalember és hű társa Dunaföldváron, majd Daruszentmiklóson is tiszteletét tette. 

A különös társas kaland Ásotthalomról indult, és már több, mint 160 km óta tart. Hátra van még nagyjából 250 km gyalogút a végcélig, Mosonmagyaróvárig, ahonnan majd egy felajánlásnak köszönhetően lószállítóval érnek vissza Ásotthalomra. Patrik érdeklődésünkre elmondta, hogy többségében pozitívak a tapasztalatai, de előfordult, hogy kritikával is illették. Eddig jól bírták az utat. Mindig akadnak segítői, így biztosan sikeres lesz a közel 500 km-es közös túra.

Fotó: Horváth László

Mint több médiában már megjelent, Patrik azért jutott erre a nem mindennapi elhatározásra, mert nagyon megtetszett neki a vidéki élet. Ezért is költöztek Ásotthalomra, ahol állatokat is tarthatnak. Köztük az egyik nagy kedvence a Füles nevű 15 éves kanca szamár, aki hű társául szegődött. Patrik tehát elhatározta, hogy végigjárja az Országos Kék Túra útvonalát az állattal. A Kék túra teljesítésének célja, hogy adományokat gyűjtsön egy szamárfarm létrehozásához, ahol mentett állatokkal foglalkoznak!

Jó utat kívánunk, Patrik!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában