Frida Kahlo életét állították színpadra a Bartókban

Vélhetően volt abban némi szándékosság, hogy a Szolgálat évadának utolsó bemutatójaként az ikonikus mexikói festőművész, Frida Kahlo életét bemutató darabot választott Őze Áron igazgató, hiszen Frida Kahlo születésének 111. évfordulóján, júliusban nyílik meg a festő első budapesti kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, elsősorban a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo gyűjteményére építve. Mindenesetre merész vállalkozásnak tűnt az után, hogy 2002-ben Salma Hayek főszereplésével nagy sikerű filmet forgattak és mutattak be Frida címmel.

Frida a mozivászon után a színpadon

Megbízta hát Bodor Böbe rendezőt, aki színészszemmel is tud közelíteni a figurához, hogy állítsa színpadra a cseppet sem hétköznapi élettörténetet, ráadásul szabad kezet is adott neki a szereposztást illetően. Ahogy a rendező fogalmazott: találtam is magamnak Fridát Kovács Vanda személyében, és úgy érzem, hogy mindenkit „pofon ütött a szerep”. Nem nyúlik túl hosszúra a szereposztás felsorolása, ugyanis úgy döntött, a főszereplő mellett életének meghatározó idősebb férfi alakjait (Diego Rivera, Apa, Leo doktor) Ilyés Róbertre bízza, a fiatalabbak bőrébe (Alex, Jorge, Pablo, Morrow, Nelson, Trockij, Miklós) Géczi Zoltán bújik, az összes nőt (Lupe, Tina, Cseléd, Hölgy, Georgia, Cristina, Natalia) pedig Auksz Éva formálja meg. Az egyik legfontosabb szereplőt, Nuestra Señora de la Santa Muertét (Miasszonyunk a Szent Halál) – akivel Frida élete fordulópontjain párbeszédet folytat –, nem valós szereplőként láttatja, vetítéssel tette sejtelmessé a figurát.

„Merj élni, meghalni bárki tud!”

Ha figyelembe vesszük, hogy a „Merj élni, meghalni bárki tud!” felszólítás áll a sok szenvedést megélt, szüntelen szerelmi hányattatásban égő mexikói festőművész, Frida Kahlo naplójának nyitóoldalán, nem tartjuk túlzásnak az előadás műfaji meghatározásaként: Szenvedélyes életigenlés egy részben. A darab Frida gyermekkorától indul (hatéves korában egy gyermekbénulás következtében jobb lába kacska maradt, ami végleg megpecsételte az energikus, éles eszű kislány életét), majd röviden elidőz a középiskola sztárja, Alejandro Gómez Arias és Frida kamasz szerelménél, akik együtt szálltak fel arra a buszra, amely iszonyú erővel nekicsapódott egy villamosnak, végképp determinálva Frida hátralévő életét. Hónapokig lebegett élet és halál közt, de másodszor is megszabadult a halál torkából, ám olyan sérüléseket szerzett, amelyeket soha többé nem hevert ki. A gerince több helyen eltört, egy életen át vasfűzőt kellett viselnie. A lábadozás alatt szerelme is elhagyta. Ez volt az első komoly csalódása. A többit is felvonultatja az előadás – kegyetlen érzelmi hullámvasútra ültetve fel a nézőt –, amelyek Diego Rivérával kötött házassága alatt érték, no meg az ő férfiakkal és nőkkel folytatott kétségbeesett kicsapongásait is egészen addig, amíg már az ecset is kiesik kezéből a tolószékben.

A korrekt alakítások mellett fontos megemlíteni Bartha Andrea munkáját, aki a puritán díszletben az eredetit tökéletesen tükröző jelmezekben mozgatja a figurákat. Ezt az illúziót pedig Büki András vetített világa teszi még pontosabbá, valamint emlékezetesebbé.