Farkasszemet nézhetünk a természet szépségeivel - galériával

A névsor majdhogynem a szokásos: dr. Almási István, dr. Somorácz Áron, dr. Somorácz György, Fabó Ferenc, Fabóné Bíró Ágnes, Farkas Sándor, Frigyer Szilvia, Klép Sándor, Kovács Sándor, Krizák István, Oszkó Ferenc, Szűcs Boldizsár. Tizenkét név a tizenhat tagból, ők gondolták úgy, hogy idén közszemlére teszik azon felvételeik krémjét, amit az elmúlt egy esztendőben láttak és megörökítettek. A két új tag közül csak egyik állított ki, de Szűcs Boldizsár mindjárt egy olyan új stílusú képet hozott (Hasonmás) egy törpegémről és tükörképéről, ami rögtön a tárlat megnyitójának meghívójára is felkerült.

A Bartók aulagalériája egyrészt ideális és méltó helyszín egy ilyen színvonalú tárlatnak, másrészt talán kevésbé alkalmas a természetfotósok számára, hiszen kevés kivétellel a befogadó nem éppen intim közegben és hangulatban találkozik a kiállított képekkel, hiszen az előadások előtt és a szünetben is zsúfolva van nézőkkel az aula. Márpedig a természet szépségeit a maguk mélységében befogadni csak csendben, elmélyülve lehet igazán, és kevesen veszik a fáradságot, hogy csendesebb időszakban is visszatérjenek a képbefagyasztott csodákhoz. Pedig higgyék el, érdemes! Mert valljuk be, kevesünknek adódik módja, hogy a hajnali, csatakos réten farkasszemet nézzen egy vaddisznóval, vagy egy gímszarvas párral, egy csupafül mezei nyúllal, pláne nem egy hóban ácsorgó, szúrós szemű vörös rókával. Fölfelé még kevesebbünk néz - már aki egyáltalán eljut erdőre, mezőre, rétre -, hogy megláthassa a barátréce mennyire emlékeztet egy nehézbombázóra, vagy befogadja a darucsapat szellemszerű röptét. Jártunkban, keltünkben aligha láthatjuk az ugróvillások jégbalettjét, biztosan nem vennénk észre a magyar zergevirág szépségét, távolbalátó üveg nélkül nem szemlélhetnénk a csilcsalpfüzike apró termetének finomságait, a gólyatöcsök, a kanalasgém táncát. Vélhetően megdermednénk, vagy futásnak erednénk, ha velünk jönne szembe egy olyan csúcsragadozó, mint a medve, vagy Hubertusz szarvasa, a gím előttünk ütközne meg vetélytársával. De abban egészen biztos vagyok, hogy maroknyian sem látnák meg a dunamenti csillagvirág szirmaiban a színes nyuszifület.

Apropó, nyuszifül! Van egy olyan vonulata is a Mezőföld tárlatainak, ami elsőre talán kevésbé illik oda, ez pedig a humor. Humor a képekben, a témában, és a képaláírásokban, címekben. Merthogy azok is mívesek. Általában magukban hordoznak valami könnyedséget is. No és a legfontosabbat, az észrevétlen edukációt. Hiszen külön, célzott érdeklődés nélkül mikor tudnánk meg, milyen is a vajszínű ördögszem, hogy néz ki a batla, a mezei varfű, a küszvágó csér, netán azt, hogyan harangoz a nyári tőzike? Felnőtteknek is kiváló program a december 1-ig látogatható tárlat, de ha a gyerekeinket is megfertőzzük e természeti csodák szeretetével, akkor van esély rá, hogy egyre több új tagja lesz a Mezőföld Természetfotó Egyesületnek, és még jó néhány évtizedig rácsodálkozhatunk képeik szépségére.