2 órája
A hagymát is hagymával eszik (videóval)
Premierrel indul a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza új évada: a magyar dráma napjához kapcsolódóan szeptember 21-én, illetve 22-én (kettős szereposztás van az egyik szerepre, ezért a dupla premier) mutatja be a Hippolyt (sic.), a lakáj című vígjátékot.
Fotó: Büki László
Őze Áron, az előadás rendezője, a színház igazgatója a következőket mondta az előadásról: „Régóta szerettem volna ezt az igazi hungaricum-szerű magyar vígjátékot megrendezni. Álomszereposztást sikerült összehoznunk, ami kezdetben még valóban álom volt, most már valóság. Minden szerepet nagyszerű színészek játszanak. Molnár Piroska megkoronázza az előadást. A Játékszínben a 40 évvel ezelőtti legendás előadásban ő volt Schneiderné. Itt átvariáltuk számára a Makáts főtanácsos szerepét, úgyhogy Makáts Aladárné főtanácsosasszonyként jelenik meg, és még kisebb átalakítások estek a szövegen. Finoman megidézzük a korábbi legendás és fogalommá vált Hippolyt-produkciókat, a filmet és a színházit. Benedek Miklós hangját is halljuk majd, aki annak idején több százszor alakította a címszerepet a Játékszínben. Emléket állítunk neki az előadásban.”
A Hippolyt, a lakáj szereplői: Kálid Artúr, Balázs Andrea, Göttinger Pál, Molnár Piroska, Schneider Zoltán és Marton Róbert felváltja játsszák majd Makáts Csaba szerepét (ezért a dupla premier), Auksz Éva, Holecskó Orsolya, Jerger Balázs, Kecskés Karina, Ágoston Péter.
Őze Áron az M5 Librettó című műsorában beszélt az előadásról Göttinger Pál társaságában.