A művészet a szétszóródott szépség felismerése, megragadása és továbbadása

Az Ars Sacra Fesztivál Nyitott Templomok Napjához kapcsolódóan a kiállítás megnyitóra egybegyűlteket Megulesz Gabriella, a Katolikus Karitász Dunaújvárosi Karitász csoportjának vezetője köszöntötte.

A teremtés és alkotás cím rendkívül találó, valamint különösen helyénvaló egy templomban megrendezett fotó kiállítás esetében. Miért is találó? – kérdéssel fordult a jelenlévőkhöz a lelkipásztor, hogy azután válaszokat adjon. – A Biblia első könyve a Teremtés könyve címet viseli. Ennek a könyvnek az első két fejezetében a szentíró elbeszéli a világ teremtésének történetét. A Biblia első lapjain Isten, akár művészként is értelmezhető, hiszen arról olvasunk, hogy a világmindenséget valódi műgonddal hívja létre. Akárcsak az emberi művész, úgy ő is szívbéli boldogságot érez, amikor egy-egy elem a helyére kerül az alkotásában. A világmindenség nagy kompozíciójában kiemelt helyet foglal el az ember. Az embert Isten a saját képmására teremtette és alkotta. S így el is érkeztünk kiállításunk címéhez: Teremtés és alkotás.

Az ember ezen felül még Isten képmására teremtetett és alkottatott, ez pedig különleges minősége az emberi lényünknek. Isten a saját lelkét lehelte belénk, tehát lényének egy részével ajándékozott meg bennünket. Ez a különleges ajándék nemcsak harmonikus Isten kapcsolatot tett lehetővé, hanem megadta nekünk a teremtett világban való tökéletes gyönyörködés ajándékát és felkínálta azt a lehetőséget, hogy a teremtés és alkotás folyamatában részt vegyünk. Ezért bízza meg Isten az embert feladattal. A teremtett világot, mint Isten követe és képnek hordozója, művelje és őrizze. Alakítsa úgy, hogy az még inkább Isten dicsőségét mutassa fel.

A bűneset azonban elszakította az embert Istentől és édeni lázadásunk folytán töredékessé lett istenképűségünk. Ezért elvesztettük a valódi gyönyörködés ajándékát is. A világot inkább kizsákmányoljuk, mint őrizzük, inkább az uralmunk alá hajtjuk, mint műveljük. Istenképűségünk azonban nem semmisült meg teljesen, sokkal inkább töredékessé vált és szétszóródtak darabjai.

A művészet a szétszóródott szépség felismerése, megragadása és továbbadása. A fotóművész a világban járva felismeri a szépet, megörökíti a szépet és továbbadja a szépet. Ennek az alapja – a keresztyén olvasatban – első sorban nem az alkotó esztétikai érzéke, hanem az a tény, hogy ő maga is, Isten teremtménye. A művész valójában nem a semmiből teremt és alkot, - mert a creatio ex nihilo, a semmiből teremtés Isten privilégiuma - hanem felismeri Isten teremtésének és alkotásának a szépségét. Ezt örökíti meg, rendezi el és mutatja fel. Talán kimondhatjuk, hogy végső soron a művészet arra törekszik, hogy a töredékessé vált világot úgy rendezze újra, hogy abban felragyogjon egykori, bűneset előtti, eredeti szépsége.

Emberek, élethelyzetek, tárgyak

Rozsnyai Zoltán rövid művészi önvallomásában így ír:

Helyesen fogalmaz itt Rozsnyai Zoltán, hiszen a mélyre hatoló művészi kíváncsiság, több, mint emberi kíváncsiskodás, ez valódi fentről jövő ajándék. Zoltán képei elsősorban egyszerű embereket, élethelyzeteket és tárgyakat ábrázolnak. Hétköznapi arcok, falikarok, romos épületek, régi csónakok, utcaképek, ipari tárgyak. A mindennapi életünk egyszerű részletei ezek, amelyek mellett többségünk elsétálna. Ő azonban észrevett bennük valamit többet. Ezt örökítette meg. Képein keresztül szembesít bennünket azzal, hogy a legegyszerűbb dolgok is a túláradó szépséggel bírnak. Ezek az egyszerű tárgyak, hétköznapi élethelyzetek arról tanúskodnak, hogy van egy nagy szépség a világban. Még a legegyszerűbb dolgok is magukon hordják a nagy alkotó kéznyomát, ez pedig mély értéket kölcsönöz nekik. Az ezekre való rácsodálkozásban pedig felsejlik előttünk valami a dolgok őseredeti rendjéből és szépségéből.

A természet és az ember kapcsolata

Holczer Tibor kedvence a természetfotózás. Képeinek visszatérő eleme a természet és ember kapcsolata. A természeten belül pedig az ég és a felhők ábrázolása hangsúlyos képein. Az írja önmagáról: 

Képei bennünket is erre a másképpen nézésre hívnak. Invitálnak bennünket, hogy a felhőkben, tájakban gyönyörködve megragadjunk Isten nagyságát. A bibliai 8. Zsoltár így szól: „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” A zsoltáros az eget szemlélve rájön saját kicsinységére, és ezen keresztül megragadja Isten kegyelmét. Az ég, a felhők, a mezők, az állatok, az egész teremtés az ember gyönyörűségére került megalkotásra, hogy gyönyörködés közben szíve a Teremtő imádata felé forduljon.

Holczer Tibor képein a teremtett világ szépsége tárul elénk, amelyen keresztül – akárcsak Zoltán esetében – mélyebb szépségre ismerhetünk. Észrevehetjük rajtuk az alkotó kéznyomát és ezzel megragadhatunk egy kicsiny, de annál csodálatosabb részt a semmiből teremtő, nagy művészből. Holczer Tibor másik fontos eszköze a modern technika egyik izgalmas vívmánya: a drón. Az a repülő szerkezet, amelynek segítségével más perspektívából szemlélhetjük életünk hétköznapi tereit. Egy templomrom fentről, egy város a magasból, egy híd a madártávlatból egészen máshogy fest, mint két lábbal a földön járva. Ezen a tárlaton a művészek egy perspektíva-váltásra hívnak bennünket: Nézzünk rá máshogy a világunkra! Egy fentről jövő szemszögből szemléljük világunkat és benne önmagunkat, hogy ezáltal emberibb emberek lehessünk.

Különleges alkotás: a hármas tagoltságú oltárkép

Rozsnyai Zoltánnal együtt én is TRIPTICHON című fő művét ajánlom figyelmükbe. Benne találkozik az ember és a teremtés, ennek a találkozásnak a közepén pedig egy harang áll. Közelebb lépve azonban, a harangban felsejlik valami több. Keresztyénként úgy gondoljuk, hogy a harang kongása nemcsak az idő múlását jelzi, s több, mint a nándorfehérvári diadalra emlékeztető sok száz éves üzenet. A harangszó egy sokkal nagyobb diadalra irányítja szívünk figyelmét. Minden egyes alkalommal, amikor megszólal, Krisztus imádatra hív és Jézus halál felett aratott diadalára emlékeztet bennünket. 

– szól Krisztus király ünnepének imája. Jézus győzelme, uralkodás és parancsa erős reménységünk, hogy most még töredékesen láthatjuk Isten szépségét – akár ezeken a csodálatos alkotásokon keresztül – de eljön az idő, amikor majd eltöröltetik a töredékes és színről színre látunk – gondolattal zárta ünnepélyes megnyitó beszédét dr. Czegédi Péter Pál református lelkipásztor.

A mikrovilág képírója: Rozsnyai Zoltán

– A lehetőségek városában, Sztálinvárosban születtem, a krónikások akkor 1955-öt írtak. Négyen voltunk testvérek, egy lány gyermek és mi fiúk, hárman. Szerettük az épülő, fejlődő várost, ma is szép emlékek élnek gyermek- és ifjúkoromból. Az pedig, hogy némi kitérő után, visszavezetett erre a helyre az utam, mindent elárul kötődéseimről. Tízéves koromban már érdeklődtem a fotózás iránt, egy Szovjet Skolnyik fényképezőgéppel fényképezgettem. 1975-től már komolyabb fényképezőgéppel, nem csupán szórakozásból, hanem megrendelésekre örökítettem meg családi és vállalati eseményeket. Szabadidőmben a nagy múltú Dunapentele szolgált kimeríthetetlen témául alkotói ambícióim kibontakoztatásához.

A művészi látás- és kifejezésmód erőteljesen tetten érhető megboldogult bátyám, Rozsnyai Sándor festőművészeténél, továbbá anyai ági unokatestvérem, Kardos Tibor szobrászművész alkotásainál, amely szálak csupán azért érdekesek, mert a Teremtő úgy tűnik engem is megajándékozott a dolgok mélyére hatoló kíváncsisággal.

Tovább fejtegetve az előzményét annak, hogy fotóimmal miért is lépegetek a mind szélesebb nyilvánosság elé, visszatekintve pályám alakulására, magam mögött tudok dunaújvárosi hírlapos fotóriporteri éveket és tapasztalatokat (1982-87), a családommal együtt Németországban eltöltött bő egy évtizedet, és újra idehaza, egy nyomdaipari vállalkozás elindítását.

A Rolling Nyomda Ház neve ma már jól cseng a város és környéke településén élők fülében. Évről évre mind többen keresik Retro-naptárunkat, amely az 1950-es, 1960-as, 1970- es és 1980-as évek hangulatát idézi, részben egykori amatőr és profi kollégák, másrészt saját magam készítette fényképek rendszerezésével. A kiadványok, könyvek, újságok, plakátok és a többi nyomdai termék készítésénél hasznát veszem hírlapos és fotós múltamnak, kiterjedt kapcsolatrendszeremnek.

Az új város a kezdeti évtizedeiben megteremtette a lehetőségét a Dunapentele szülötte, Rosti Pál nevével fémjelzett Fotóklub égisze alatt a legkiválóbbaktól tanulásnak. Olyannyira egymásra találtunk a klub egykori vezetőjével, Hajdu Gyuri bácsival, hogy már 1984-ben közös tárlatunk nyílott a Munkás Művelődési Központ Folyosógalériáján. Németországi kint létünk idején pedig a Bajor Képzőművészek Mitterfels-i Tárlatára bátyámmal, Sándorral, mi is meghívást kaptunk. Megkülönböztetett figyelem övezte festményeit és fekete-fehér fotóimat. A Tám László fotóművész szervezte Pécsi Fotótábor tapasztalataira alapozva bátorkodtam portrékkal és zsánerképekkel a német közönség előtt megmérettetni.

Nemrégiben újból kezembe vettem a fényképezőgépet. Közel hét évtized élettapasztalattal, életfilozófiával a tarsolyomban, találunk egymásra a mikrovilág izgalmas elemeivel, a makrovilág szinte követhetetlen változásaival. A most nyíló közös tárlat Holczer Tibor barátommal a Teremtés és alkotás címet viseli. Képeim válogatásának ez a témakör képezte vezérfonalát. Fő művemet, a TRIPTICHON-t ajánlom az érdeklődő közönség figyelmébe! Szimbólumaim világa, remélem, hogy tartogat meglepetéseket azok számára is, akik a felszín alá bátran lemerülnek…

Holczer Tibor, a makrovilág fotósa 

– Gyerekkorom óta fotózom, hosszabb-rövidebb szünetekkel. A fényképezőgép nálam az önmegvalósítás egyik eszköze, ugyanúgy, mint a festő számára az ecset. Minden pillanatot igyekszem úgy lefotózni, hogy az valamivel mindig többet nyújtson a megszokott látványnál, és a végeredmény pedig legyen valószínűtlenül valóságos. Soha nem tanultam a fotózást, mindent tudásomat önképzéssel sajátítottam el.

Kedvencem a természetfotózás, de szinte mindenféle témában fotózom, ami felkelti az érdeklődésemet. Egyik alapelvem, hogy a technika nem mindenható, s a kedvenc mondásom pedig, hogy “Nem a fényképezőgép veszi észre a témát”. Erre jó példa, hogy telefonnal is készítettem már pályázatot nyert fotót.

Legújabb szenvedélyem a drónfotózás. Lenyűgöző, amint emelkedés közben a szemem eltávolodik az eddig ismert nézőpontból, s egy teljesen más perspektíva tárul elém. A fényképezés szinte átalakította az egész életemet. Másképpen nézem a világot, mióta a fényképezőgépet a szemem elé emelem vagy elindítom a drónt. Már szinte mindig fotós szemmel nézek magam köré, s ha felfedezek egy lehetőséget, akkor előbb-utóbb mindig egy jó kép lesz a végeredmény, bármivel is készüljön az.

Volt egy alkalom, amikor 5 évig készültem egy képre, mire sikerült megvalósítani, s pár hónap múlva egy országos kiállítás fő képei között láttam viszont. Mindig van a fejemben elraktározva még jó pár, eddig meg nem megvalósított téma, s csak a megfelelő alkalomra és fényviszonyra várnak odabent, hogy „előhívjam”, megvalósítsam őket.