Shakespeare, Hezbollah, értelmetlen élet és költészet

Jászberényi Sándor újságíró, költő, novellista nem túl gyakori látogatója az efféle irodalmi eseményeknek, egyrészt mert saját bevallása szerint sem szereti az „írósággal” járó körítést, így nem szívesen jelenik meg klasszikus író-olvasó találkozókon, másrészt immáron húsz esztendeje Kairóban él, így viszonylag ritkán érhető el határainkon belül. Ilyen különleges alkalom volt a keddi is, amikor a tavaly megjelent, az ukrán háború apropóján született Mindenki másképp gyászol című kötete kapcsán ült a szépszámú közönség elé az Uitz teremben a moderációt magára vállaló Gyöngyössy Csaba oldalán.

Utoljára ilyenre nyolc éve volt példa, ennek később jelentősége lesz. Mint kiderült, legutóbb Bejrútban járt haditudósítóként és résztvett a Hezbollah második emberének, Fuad Sukrnak a temetésén, előtte Csádból tudósított és Ukrajnában is járt a frontvonalban. A beszélgetésben szó esett például arról, hogy Az ördög egy fekete kutya és más történetek című kötete megjelent a teljes angol nyelvterületen, valamint franciául, szerbül, horvátul, lengyelül. Mint mondta, a váratlan népszerűséggel nem is tudott mit kezdeni, mint ahogy a klasszikus „író úr” szerepével sem. Bár az asztalon szépszámú megjelent kötete sorakozott, mégis úgy érzi, hogy nem dolgozik eleget, A lélek legszebb éjszakája után három évig nem tudott írni. Mint mondta, amit ő művel, az strukturális szépirodalom, és az ő irodalomesztétikája az, hogy minél kevesebb jelzős szerkezetet, minél kevesebb mondattani eszközt használjon. A jól sikerült szövegeit nem köti az idő, aki olvassa, nem kell tudnia, hogy 2011-ben mi történt a Közel-Keleten, azok elemelt szövegek. Markáns kijelentése volt, hogy az életnek nincsen értelme, amit egy Sartre citátummal erősített meg: 

Ő ezt a saját életére vonatkoztatva eképp fogalmazta meg: „A probléma avval a rengeteg nyomorral és szenvedéssel aminek a kufárja vagyok, az az, hogy semmi értelme nincs. Magában való. Amikor tudok írni belőle egy irodalmi szöveget, akkor ellentétben az élettel, az én szövegeimnek van értelme, mutatnak valamire. Ezért írok irodalmat. Nem kívánok játszani a nyelvvel, nem kívánok okoskodni, csillogtatni a lexikális műveltségemet. Nem kívánok reflektálni a kortársaimra. Az én munkám az, hogy értelmet adjak annak, aminek nincs.”

Kedves közjáték volt, amikor a közönség soraiból jelentkezett egy hölgy azzal, hogy ő a nyolc évvel ezelőtti találkozón is itt volt és van egy restanciája. Ugyanis akkor – vélhetően viccből – Jászberényi megkérdezte a közönséget, nem hozna-e valaki egy whiskyt neki, de senki nem mozdult. A hölgyet ez annyira zavarta, hogy most, kissé megkésve hozott egy féldecis üveggel. Az esten szó esett arról, hogy azért választotta éppen Kairót otthonául, mert az tűnt a legolcsóbb megoldásnak, nem akarta magát abban a szerepben találni, hogy a kortárs művésznek lyukas a cipője, romkocsmákban mereng az élet értelméről, ha meghívják egy fröccsre. Ebből nem kért, egzisztenciális függetlenségre vágyott, így tud főállásban író lenni és nem kell politikai állásfoglalásokat tennie a pénzért. E mellé jött az újságírásnak egy különleges szegmense, a haditudósítás. Ehhez mára már kiépítette a megfelelő kapcsolatrendszert is. Nyilvánvalóan sok szó esett az arab világról, az izraeli konfliktusról, a muzulmán világról. Talán olyanok is, amik a hallgatóság véleményét kissé megváltoztatták az események megítélésében. Természetesen kitértek Jászberényi költészetére is a Rossz versek kötet kapcsán, csakúgy, mint a fotóiból készült kiadványról. A közönség hallgathatott háborús történeteket első kézből, és olyan sommás kijelentéseket, hogy a világ nem egy igazságos hely. A beszélgetés talán legmegindítóbb része az ukrán háborúhoz kapcsolódik. A húszéves haditudósítói múlttal rendelkező Jászberényi, aki már sok – megfogalmazása szerint aszimmetrikus – háborús helyzetet megélt, úgy fogalmazott, hogy „az ukrán háborúban az az elképesztően durva, hogy folyamatos a tüzérségi támadás. Ennek nem jó hatása van az idegrendszerre. Ez pusztító, és nem csak a lerombolt épületek miatt. Folyamatosan hallod az aknáknak a süvítését, meg a becsapódását. Ezt úgy képzeld el, hogy egy óra alatt becsapódik száz, százötven. Aki ebben van mondjuk egy hónapot, az ha hangosan tüsszentenek előtte, levágja magát a földre. Nem azért, mert őrült, hanem mert ez az esély a túlélésre. Én ilyet még nem láttam.”

A program a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola és az ICA-D együttműködésében valósult meg. Mint Gyurkity Katalin Pedagógiai igazgató a rendezvény előtt elmondta, októberben folytatódik a sorozat, akkor Darvasi László lesz a vendég, novemberben pedig a Dunaújvárosból indult Boldizsár Ildikó érkezik majd.