Fürdés gyapjú öltönyben: húsz éve írtak kézilabda-történelmet

A fiatal szakember már 1996-ban is csodát tett, amikor első szegedi szezonjában a bajnoki címig vezette együttesét, majd onnan távozva, némileg meglepő módon egy NB I. B-s kitérőt téve Dunaújvárosba szerződött. Ahol hozta „szokásos” formáját, ugyanis az előző három évben szerzett ezüstérem után egyből aranyérmesek lettek. A többi között Veszprémben is nyertek, ami 1989 óta addig senki másnak nem sikerült, a hazai, áprilisi visszavágón pedig a jégcsarnokban hatezer (!) ember előtt ezt meg tudták ismételni, tulajdonképpen ekkor dőlt el, hogy övék a bajnoki cím. Igaz, váratlanul becsúszott még az utolsó előtti Ózd ellen egy döntetlen a folytatásban, de ez nem számított, a május elején zárult szezont a Dunaferr nyerte meg.

– Édes Istenem…! De jó is volt, hihetetlen közönség előtt játszottunk a jégcsarnokban a Fotex ellen, egy góllal nyertünk. Még most is beleborzongok... Ezek szerint valakinek még eszébe jutok Dunaújvárosban, akkor talán maradandót alkottam, emléket hagytam. Köszönöm az érdeklődést, nagyon jól esik – kezdte a mester, miután felhívtuk újkígyósi otthonában. Aztán kiváló humorával megjegyezte, nyugodtan beszélgethetünk, ugyanis csak délig mehet a boltba – jelezve ezzel, hogy a múlt hónapban 65 éves lett.

Nagyon sokat adott neki a Dunaferr csapata

Aztán nagyon kérdezni sem kellett, a mesterből sorra jöttek elő az emlékek. Persze, azok, amelyek egy ember életében örökre meghatározó pontok maradnak, soha ki nem törölhetőek.

– Ugyan már volt komoly múltam edzőként, de mégis 44 évesen bíztak meg egy ilyen szintű csapat irányításával, ami nagyon sokat számított és jelentett nekem. Elhitték, bíztak abban, hogy velem szintet tudnak lépni, amiért hálás voltam a Dunaferr SE vezetésének. Eddig tizenöt állomáshelyem volt, mindenhol azt vallottam, mint egy jó kártyajátékos, ahhoz, hogy kapjál valamit, adnod is kell, különben nem jön a lap. Engem mindig is az érdekelt, miként tudok megoldani egy adott feladatot, lehet azt mondani, ahhoz szegődtem, tehát egyáltalán nem derogált, hogy a két bajnoki cím között az NB I. B-ben dolgoztam, ahol megjegyzem, szintén arany­érmes lett a csapatom.

Eredeti végzettsége matematika-fizika tanár, később testnevelés szakon szerzett oklevelet, a Testnevelési Főiskolán pedig edzői képesítést. Munkája során bizony első képesítését is tudta használni, a problémák megoldása, az adott szituációról való gondolkodás, a szisztémák felépítése során. Nevetve hozzátette, úgy látszik, specialitása lett „beugróként” bajnokságokat nyerni. Majd arról beszélt, az egész 1999/2000-es szezonjuk fantasztikus volt, az a hangulat, ahogyan várták a Fotex elleni hazai meccset, az a szurkolás, amiben részesültek, kitörölhetetlen: – Miután Veszprémben magabiztosan nyertünk, egyértelmű volt, nagyon fenik majd ránk a fogukat. Azonban láttam a srácokban a tüzet, tudtam, hogy a védekezésünk világszinten működött, a támadójátékban, amiben benne volt az elődeim munkája is, kialakult egy olyan stílus, amiben mindenkinek megtaláltuk a helyét és a maga posztján tudott alkotni. Mai napig előttem van, hogy a fiúknál az a fajta a várakozás, ami egy nagy eredmény kapujában van, mennyi energiát volt képes mozgósítani. Nagyon sokat adott nekem ez a nagybetűs csapat, Dunaújvárosban tudtam olyan szintre jutni, hogy később szövetségi kapitányként is úgy érzem, megálltam a helyemet. Persze a szegedi sikert is nagy becsben tartom, mégis pályafutásom első aranyérme volt, azért ne felejtsük, kétszer is sikerült megtörni a veszprémi hegemóniát ebben az időszakban úgy, hogy anyagilag és egyéb téren sem nagyon lehetett versenyezni velük. Rengeteg jó edző van, nálam jobbak is, mégsem mondhatják el magukról, hogy bajnokok lettek.

Skaliczki László az ominózus Veszprém elleni találkozón a gyapjú öltönyében meccselt, a győzelem után először a levegőbe dobálták játékosai, utána pedig a jégkorongozók medencéjébe, ruhástul. Fene bánta, hogy újat kell csináltatni a nem éppen olcsó darabból. S ha már öltöny, arról ebben a helyzetben, illetve utána sem feledkezett meg, hogy képletesen is csak akkorát viseljen, ami jó rá. Majd megjegyezte, amit az aranykorszak többi sportágának képviselői is mindig elmondanak, milyen jó volt itt dolgozni, a klub közösségének része lenni. Szabó József elnök vezetésével tényleg sportfővárossá vált Dunaújváros.

Imre Vilmosék példaértékű nevelőmunkája

S ha már évfordulók, Skaliczki Lászlóval a következő szezonban is feledhetetlen meccseket játszott a csapat, a bajnoki ezüstérem mellett 2001. május 17-én a Magyar Kupát hétméteresekkel megnyerték a Veszprém ellen. A Bajnokok Ligájában a jégcsarnokban megverték a Montpellier-t, döntetlent játszottak a Barcelonával, csak a rosszabb gólkülönbség miatt nem jutottak tovább. – Décsi Gabi eligazolt, Marosi megsérült, Hernandez hazament, az fáj, hogy nem sikerült tovább építenem a csapatot, és feltenni a koronát a teljesítményünkre. Ha egyben maradunk, a kontinens legjobbjai közé kerülhettünk volna. Aztán különböző okok miatt eljött a távozás ideje, egy elválásban mindenkinek megvannak a maga részigazságai.

A Dunaferrel ez után sem szakadt meg a kapcsolata, hiszen 2001 és 2008 között szövetségi kapitányként sokat járt az acélvárosba, és nem csak a nosztalgia miatt. Testközelből láthatta, hogy a részben kényszerből történő fiatalítás miatt Mikler, Császár s a többiek nevével jelzett generáció micsoda értéket képvisel. Sokan azt mondják, ha hosszabb időre együtt maradnak, nemcsak rángatják a Szeged vagy a Veszprém bajuszát, hanem ki is húzzák.

– Emlékszem, ez a társaság, amikor bajnokok lettünk a felnőttekkel, megnyerte a serdülő-korosztály küzdelmeit, engem kértek meg az érmek átadására. Már akkor látszott, nagy fantázia van bennük. Nekem mindig is szívügyem volt az utánpótlás, tizennégy évet tanáremberként dolgoztam, sokaknak adtam labdát a kezébe, országos döntőkbe vezetve csapataimat. Reggel hatkor elmentem és este kilenckor értem haza, mellette még játszottam is, úgy gondoltam, így tudok példát mutatni a tanítványoknak. Manapság már mindenütt akadémiai rendszerek, kollégiumok működnek, akkor lehet azt mondani, Imre Vilmosék korukat megelőzve hozták ezt létre, hiszen számtalan tehetséget fedeztek fel, vagy neveltek ki és hoztak össze Dunaújvárosban már igen fiatalon. Az a példaértékű munka, amit a magyar kézilabdáért tettek, amilyen egyéniségeket neveltek, a sportág aranykönyvébe való. Amikor ezek a srácok bekerültek az NB I-be, jó, hogy olyan rutinos klasszisok – mintegy kovászként összefogva az együttest – álltak mellettük, mint például Kemény József, Rosta Miklós, Richard Stochl. Az persze nehéz kérdés, mire lettek volna képesek, ha együtt maradnak hosszabb ideig, hiszen a Veszprém, Szeged már akkor is neves légiósok sorát foglalkoztatta. Amikor Császár Gábort húszévesen kivittem az athéni olimpiára, sokan megköveztek volna, ha nem érjük el a negyedik helyet, de ezzel is elindítottam egy sikeres pályafutást. Utána sokan abbahagyták, így Mikler, Zubai, Törő és még sorolhatnám a neveket Dunaújvárosból, aki szintén lehetőséget kapott a nemzeti csapatban.

Az olimpiai érem hiányzik, de nem elégedetlen

Skaliczki László, akinek most nincsen együttese, azt szomorúan említette, miután megszűnt a férfi szakág, nincs, aki a jeles alkalom évfordulói alkalmából összejöveteleket szervezzen, amiről Szegeden nem felejtkeznek el. Persze, amikor Dunaújvárosban jár, legutóbb egy könyvbemutató alkalmából, mindig előjönnek a szép emlékek. Bízik benne, nem csak neki, azoknak a szurkolóknak, akik átélték a sikereket, ezek a mai napig emlékezetes pillanatok, a fiataloknak meg történelem.

– Ilyenkor mondom azt, hogy érdemes volt ez a munka. Nem volt könnyű, de azt csinálhattam, amit szeretek. A napokban ismételték a tv-ben a 2004-es olimpiát, nagyon jó, megható volt megnézni a szereplésünket. Sajnos a bronzmérkőzés végeredménye most is ugyanaz lett. Ezenkívül kertészkedem, sokat olvasok, meccseket elemzek, szakanyagokat rendszerezek, a kiskutyámmal nagyokat sétálunk, és mozgok az otthoni konditeremben. Úgy vagyok vele, ha bármilyen szinten megkeresnek és megfogalmazzák a célt, akkor állok rendelkezésre, ha nem, akkor nyugdíjba vonulok. Vannak fájó pontok az életemben, nagyon hiányzik egy világversenyen szerzett medál, nagyon kevés kellett az olimpiai éremhez, amit a csapat is megérdemelt volna. A Dunaújvárossal elveszített KEK-döntő sem sokon múlt, de összességében több a pozitív és kiváló emlékem, ha pályafutásomra gondolok. Úgy vélem, férfivonalon azért sikerült olyan utat bejárnom, amire azért büszke lehetek klub- és válogatottedzőként egyaránt. S ugye ilyen számvetések alkalmával szokták mondani, csak a szépre emlékezzünk. Így teszek én is, ahol kiemelt helyen vannak a dunaújvárosi éveim is.

A bajnoki és KEK-szereplésről

A Dunaferr SE az 1999/2000-es szezonban 22 mérkőzéséből húszat megnyert, egy döntetlen és egy vereség mellett. A Fotex Veszprémet három, a Pick Szegedet négy ponttal megelőzve lett aranyérmes.

A bajnokcsapat tagjai: Bene Tamás, Décsi Gábor, Gál Gyula, Henandez V. Riveró, Kemény József, Kertész Balázs, Kuzmicsov Szergej, Marcinkevicius Julius, Marosi László, Mocsai Tamás, Rosta Miklós, Tombor Csaba, Tóth Edmond, Zsembery Tamás. A KEK-ben az izraeli Maccabi Raanana, az osztrák PTA Wien, a TBV Lemgo és a dán Kolding IF legyőzése után jutottak döntőbe. Ott a spanyol Portland San Antonio ellen idegenben 28–19-re kikaptak, idehaza pedig 26–20-ra nyertek.