Öt év kemény munka után nem szeretne üres kézzel hazatérni

Édesapja, Szilá­gyi Péter vízilabdaedző révén került az egri születésű lány a világ másik felének országaiba, ott töltötte gyermekkorát, aztán 14 évesen megcsömörlött, és abbahagyta a vízilabdát, pedig akkor már korosztályos ausztrál válogatott volt, apukája pedig az edzője.

– Amikor 2012-ben Mihók Attila Ausztráliában járva rábeszélte az újrakezdésre, ráadásul Dunaújvárosban, gondolta volna, hogy így alakul a karrierje?

– Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer én is eljutok egy ötkarikás játékra. Azt tudtam, elég hosszú utat kell megtennem azért, hogy legalább egyszeres olimpikon lehessek. Sok sportágat űztem, de mindig a vízilabda állt közel a szívemhez, részben apukám miatt. Sok mindent csináltam mellette, de ezzel töltöttem a legtöbb időmet. S nem kérdés, életem legjobb döntése volt, hogy Magyarországon folytattam Mihók Attila miatt, neki köszönhető, hogy magyar színekben játszom. Persze, amikor tizenhat évesen eljöttem Ausztráliából nem ez volt a cél, hanem csak annyi: eljövök fél évre, aztán visszatérek. Ám végül maradtam, s mivel két évet kihagytam az ausztrál csapatban, 2013-ban megkerestek, hogy a ´96-os születésű válogatottban szerepeljek, amire igent mondtam, most pedig a hétfői olimpiai rajtra készülök.

– Akkor a jó döntések sorába beleillik az is, hogy az ausztrálok helyett a magyarokat választotta, hiszen ott van Tokióban, és meghatározó játékosa lett a nemzeti együttesnek. A tengerentúlon ki tudja, eljutott volna-e idáig. Az újvárosi csapattal elért sikerekről nem is beszélve.

– Minden okkal történik, vallom. Igen, az is, hogy Magyarországért játszom! Teljesen hiszek abban, hogy minden, ami történik, nem a véletlen műve. És abban is, jó döntéseket hoztam, büszke vagyok rá, hogy Magyarországot képviselhetem. Azért magyar vagyok, a szüleim is azok, én is itt születtem. Persze, nagyobb célok lebegnek előttem, ez csak egy része, hogy kerettag lettem, azt is szeretném, hogy érmet szerezzünk az olimpián.

– Ehhez nagyon kiváló alapot adhat a klubszezon, hiszen ahol elindultak itthon vagy külföldön, minden sorozatot vagy megnyertek, vagy ezüstérmesek lettek.

– Ha lehetett volna választani szezon közben, hogy a magyar bajnokságot nyerjük meg, vagy az Euroligában másodikok leszünk, utóbbit aláírtam volna. A legrangosabb nemzetközi sorozatban ezüstérmesnek lenni talán nagyobb dolog, mint itthon nyerni, ám a következő szezonban kérdés nélkül az a cél, hogy a Dunaújvárossal a bajnokságot megnyerjük. Na meg az Euroligát szintén.

– Ez a remek szezonjuk a válogatottra is kihatott.

– Az elmúlt plusz egy év is sokkal inkább felhozott és jó hatással volt ránk, tényleg kiváló szezont zártunk, aminek nincs még vége, hiszen most jön a java. Az olimpia elhalasztásával még több időnk jutott fejlődni, tanulni, na és felnőni a feladathoz.

– Mennyire volt biztos benne, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány felolvassa a nevét a kerethirdetéskor? Vagy érezte, helye van ebben a csapatban, és nem izgult?

– Úgy gondolom, elég jól sikerült az elmúlt egy évem, s mind a klubcsapatomban, mind a válogatottban mutatott játékommal bebiztosítottam a helyemet. Az, hogy két év egri kitérő után visszatértem Dunaújvárosba, pozitív hatással volt rám, és több válogatottbeli társammal vízilabdázhatok együtt, az is számít. Szóval, biztos voltam magamban, de azért nem mondanám, hogy nem izgultam, és nagy öröm töltött el, amikor a nevemet hallottam, hiszen ezáltal eldőlt, ott lehetek Tokióban és teljesült a gyerekkori álmom.

– Említett egy újabb jó döntést, hogy visszatért a DUE-Maarsk együtteséhez, akkor ezt is betehetjük a semmi nem történik véletlenül oszlopba?

– Igen! Nagyon jól érzem magam itt, de akkor is így volt, amikor elmentem erre a kis időre, nem tudnék semmi rosszat mondani a csapatra, a szakmai stábra, a városra. Nekem Dunaújváros az otthon, sosem volt itt honvágyam attól függetlenül, hogy igazából semmi kötődésem nem volt a településhez. Valamiért egyszerűen mindig is itthon éreztem magam, hogy miért, azt nem tudom. Az biztos, a csapatot körülvevő légkört egyetlen másikéhoz nem lehet hasonlítani, ez sokkal inkább egy család. Ami leginkább Mihók Attilának köszönhető, aki olyan atmoszférát csinál házon belül, amire nincs példa Magyarországon, de szerintem világszerte sem. A válogatott gyúrója szokta mondani, ő nagyon szereti a klubunkat, a játékosainkat, hogy aki Dunaújvárosban játszik, az kétszer sír. Egyszer, amikor megérkezik, és megtudja mennyit kell dolgozni, másodjára pedig amikor távozik. Ez tényleg így van, tanúsíthatom.

– Miután eléggé világpolgárnak mondható, akkor hol van igazából otthon, Dunaújvárosban?

– Ez azért nehéz kérdés, hiszen Egerben él a családom nagy része, az édesanyám Ausztráliában. Inkább azt mondanám, sok otthonom van és mindenütt jól érzem magam, de végül is nem véletlenül játszom Dunaújvárosban, talán mégis itt a legjobb.

– Korábban említette, mennyit léptek előre, de az ellenfelek is fejlődhettek a plusz idő alatt, vagy az nem számít?

– Persze, nyilván hétfőtől majd a medencében kiderül, pontosan mennyit. Azonban inkább magunkkal foglalkozunk, és úgy gondolom, nagy előrelépéseket tettünk, sokkal stabilabb a játékunk, és például az olimpiai selejtezőn is megmutattuk, a legfontosabb meccsen is higgadtak tudtunk maradni. Ezért nagyon jó érzésekkel várom a kezdést.

– Mentálisan is ennyit léptek előre, hogy ilyen magabiztosak? Hiszen fejben is kell érni, nem csak fizikálisan és taktikailag.

– Igen, talán fejben erősödtünk meg leginkább, de a plusz év során rengeteg mérkőzést játszottunk, ami által még több tapasztalatot is szereztünk. Azért a válogatott még elég fiatalos, kellett ez az idő a minél jobb eredmény eléréséhez.

– A női szakág még sosem szerzett érmet olimpián. A világliga szuperdöntőjében második helyen zártak az Egyesült Államok mögött. Ezzel elégedett lenne, vagy csak a győzelemmel?

– Nem írnám alá. Szerintem tudunk meglepetést okozni az amerikaiaknak is. Úgy szorongattuk meg őket akkor három negyeden át, hogy nem is voltunk csúcsformában. És még a múlt héten sem, sőt még Japánban is folyamatosan edzünk. Egy olimpián bármi történhet, hiszen itt csak egyszer kell elkapni őket, mondjuk a fináléban. Inkább most, mint a világligán, ezt mondtuk is egymásnak akkor.

– Akkor csak mítosz, hogy az USA verhetetlen? Hiszen együtt is edzőtáboroztak velük.

– Mindenki legyőzhető. Most újra azt kell mondanom, minden okkal történik, nem véletlen, hogy eddig nem sikerült. A világliga-döntőn elkerülhető gólokat kaptunk, ha ezeket helyre tudjuk tenni, nyerhetünk is. Azonban a soron következő meccsekre koncentrálunk, szombaton szünnapunk van az ötös csoportban, csak hétfőn kezdünk az oroszokkal. Nem foglalkozunk egyáltalán még a negyeddöntővel sem, pláne a végjátékkal. Majd ha eljön az ideje. Azért is voltak ilyen kemény edzések, a torna végén bírjuk a legjobban, az utolsó három meccs dönt mindenről.

– A körülmények nem éppen szokványosak a vírus miatt.

– Profik vagyunk, nem jellemző, hogy hatással lenne ránk külső körülmény. Nem egy megszokott olimpia, de a csapat nagy része nem is volt még, szóval, nekünk nincs is mihez hasonlítani. Fel vagyunk készülve mindenre, hogy csak a vízilabdával foglalkozzunk. Már nagyon várom a rajtot, öt év kemény munkájának szeretném learatni a termését és nem üres kézzel hazatérni. S most ezzel nem a szuvenírekre gondoltam.

Megkönnyezte Kemény Dénes neki szóló üzenetét

A korábbi részekben is említett szövetségi kapitányi meglepetés-videóban, amikor ismert emberek olvasták fel a játékosok neveit és küldtek nekik üzenetet, Szilágyi a legendás sikerkapitánytól, Kemény Dénestől kapott útravalót.

„Kilencéves korod óta ismerjük egymást, még Új-Zélandon találkoztunk először. Egyikőnk sem gondolta, hogy egyszer tőlem fogod megtudni, hogy mész az olimpiára. Elég lesz, ha úgy játszol, ahogyan tudsz, és akkor meglesz az érem. Hajrá!” – szólt az üzenet.

– Nagyon jó ötlet volt Bíró Attilától ez, mindenkinek jólesett, nekem különösen, meg is könnyeztem, hogy egy ilyen nagy ember választott engem. A kapitány mondta, amikor felkereste a hírességeket, Kemény Dénes volt, aki azt mondta, akkor vállalja csak, ha engem választhat. Ez hihetetlen érzés. Valóban kisgyerekkorom óta ismerem, és végigkövettem pályafutását, ha volt meccsük, otthon családostul néztük. Nagyon megtisztelő, hogy ő engem „kért”. Úgy gondolom, amit mondott, az igaz, ha így játszom, abból csak jó sülhet ki. Már az is elképesztő, hogy egy szaktekintély ilyen kedvesen nyilatkozott rólam, és tudja ki vagyok. Annyira jó érzéssel töltött el, hogy sokszor vissza is néztem. Azt hiszem ez is egy motiváció lesz, hogy neki is megfeleljek.